„A jelenlegi orosz állami politikából az antiszemita elem hiányzik”

Írta: Gadó János - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

1880-ban még Oroszországban élt a világ zsidóságának több mint fele. Az egy évvel később elinduló pogromhullám azonban hatalmas lökést adott a kivándorlásnak és 1914-ig a zsidók mintegy negyven százaléka elhagyta az Orosz Birodalmat. Ennek ellenére az első átfogó és modernnek tekinthető 1897-es népszámlálás idején számuk még meghaladta az ötmilliót.

Sz. Bíró Zoltán történésszel beszélget Gadó János

Sz. Bíró Zoltán

 

Kezdjük a kései Brezsnyev-korszakkal, az Ön kutatási területének kezdőpontjával.

Ebben az időben a Szovjetunióban élő zsidók jelentős része az életét már a szovjet határokon kívül képzelte el. Gorbacsov hatalomra jutása után nem sokkal a határokat megnyitották a kivándorolni kívánó zsidók előtt. A Szovjetunió utolsó két-három évében, 1989-91-ben félmillióan hagyták el az országot és ez a folyamat a 90-es évek közepéig tartott. Ez idő alatt közel egymillió zsidó vándorolt ki a Szovjetunió – illetve 1991 után az utódállamok – területéről. Mindennek következtében a zsidó lakosság száma Oroszországban is drámaian lecsökkent: a legutóbbi, 2010-es népszámlálás adatai szerint az ország területén már csak mintegy 150 ezer zsidó él. És nem lennék meglepve, ha a következő, 2020-ban esedékes népszámláláskor számuk százezer alá csökkenne. Összlakosságon belüli arányuk már ma is alig 0,1 százalék.

Zsidó bevándorlók Ellis Islanden (Forrás Wikimedia)

Mindehhez tudni kell, hogy 1880-ban még Oroszországban élt a világ zsidóságának több mint fele. Az egy évvel később elinduló pogromhullám azonban hatalmas lökést adott a kivándorlásnak és 1914-ig a zsidók mintegy negyven százaléka elhagyta az Orosz Birodalmat. Ennek ellenére az első átfogó és modernnek tekinthető 1897-es népszámlálás idején számuk még meghaladta az ötmilliót.
A XX. század végén hasonló nagyságú zsidó kivándorlásnak lehettünk tanúi. Érdekes, hogy jelentős késéssel – 2014-től – mások is elkezdték követni a zsidók példáját. 2010-ben még mindössze 40 ezer fő – köztük zsidók és nem-zsidók – vándorolt ki Oroszországból, ám az ukrajnai válság következtében drámaian fölerősödött az emigrációs hullám: 2014-ben már 300 ezren, 2015-ben 350 ezer, míg 2016-ban pedig már 420 ezren emigráltak, köztük nyilván nem kis számban zsidók is.

Mi motiválja kivándorlásra ma az oroszországi zsidókat?

Az 1980-as évektől induló nagy kivándorlási hullámnak részben gazdasági okai voltak, részben pedig az az anticionizmusként előadott antiszemitizmus, ami sokak mindennapi életét keserítette meg.

A kivándorlás jogáért tüntető szovjet zsidók

A gazdasági gondok a Szovjetunió 1991-es felbomlása után is fennmaradtak. Az évtized elején ráadásként ott kísértett az ország weimarizációjától való félelem is. Főleg a birodalom perifériáján lángolt fel az erőszak, amelynek a leglátványosabb példáját az örmény lakosság elleni pogrom szolgáltatta az azeri fővárosban, Bakuban. A zsidóság tarthatott tőle, hogy ilyesmire máshol is, az időközben önállóvá vált Oroszországban is sor kerülhet. Ez újabb lökést adott a kivándorlásuknak. Ami pedig a 2013-2014-től kibontakozó új emigrációs hullámot illeti, ez részben a 2011-2012-es választások elcsalásával, részben pedig az ukrajnai válsággal, illetve az annak nyomán kibontakozó politikai közhangulatváltással hozható összefüggésbe: egy viszonylag engedékeny autokrácia ezekben az években alakult át egy súlyosan büntető, szabadságjogokat korlátozó nyugatellenes autokráciává. Sokan ezt nem tudták elviselni. Ez az új kivándorlási hullám azonban – mint ahogy erre már utaltam – nem egy újabb zsidó exodus, hanem annál jóval szélesebb kört érintő jelenség.

Az orosz történelem során a forradalmi, majd ellenzéki mozgalmakban nagyon erős volt a zsidók részvétele…

Igen, ez épp úgy megfigyelhető volt már XIX. század második felében a hatalommal szembeforduló első radikális csoportok megszerveződésekor, majd a századforduló oroszországi pártjainak létrejöttekor, mint ahogy a Hruscsov-korszakban induló szamizdat és tamizdat irodalom születésekor. A Szovjetunióbeli disszidens mozgalomban jelentő szerepet játszottak a zsidók – részben zsidó nemzeti alapon, részben attól függetlenül, az ellenzék különböző ideológiai irányzataihoz kapcsolódva.

Jellemző ugyanez a mai Putyin-ellenes demokratikus mozgalmakra is?

A zsidók ma az oroszországi lakosság nagyon csekély hányadát teszik ki. A tudományos és kulturális életben, ahogy a közéletben is jelen vannak, de a zsidóság, mint egységes és sajátos érdekekkel bíró csoport ma nem része az orosz politikai diskurzusnak. Én legalábbis effélét nem érzékelek.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a maradék oroszországi zsidóság főként a nagyvárosokban él, miközben az a fajta új ellenzékiség, ami a 2011-12-es elcsalt választások után mutatkozott meg nem volt más, mint a születőben lévő városi középosztály lázadása a putyini autokráciával szemben. Ebben a hónapokon át tartó tiltakozási hullámban nyilván szerepet vállaltak a nagyvárosokban élő zsidók is, hiszen többségük jól képzett, széleskörűen művelt, nyelveket beszélő, külvilággal kapcsolatot tartó ember, akiket nehéz „megvezetni”. Az a fajta tájékozottság és szellemi autonómia, amivel többségük rendelkezik kiváltképp fontos és értékes abban a helyzetben, amikor az orosz állampolgárok négyötödének nincs útlevele és információikat az állam felügyelte központi televíziókból szerzik. Ám amint mondtam, a zsidók, csekély létszámuk miatt nem láthatóak igazán. Valamiféle önálló ideológiai vagy politikai áramlatként pedig végképp nem látszódnak.

Pogrom Kijevben a cári korszakban

És a hatalom, eltérően az 1900-as évek elejétől, ezt nem is tematizálja.

A cári Oroszországban 1900 körül jelentek meg az első illegális, 1905 után pedig az első legális pártok. A centrumtól balra álló pártok – vagyis a bolsevik, a mensevik és az eszer párt – tagjainak körében feltűnően magas volt a zsidók aránya. Ezt többek között onnan lehet tudni, hogy a cári titkosrendőrség, az Ohrana pontos kimutatást vezetett erről. Magas reprezentációjuk érthető volt, hiszen a zsidókat korlátozó rendelkezések egészen a cárizmus bukásáig érvényben maradtak és azokat csak az Ideiglenes Kormány oldotta fel 1917 márciusában. Az elnyomatásukra és az őket sújtó megannyi diszkriminációra a zsidók háromféle választ adtak: vagy kikeresztelkedtek, vagy emigráltak, vagy politikailag aktívvá váltak. Az utóbbi maga is kétféleképpen történhetett. Az egyik lehetőséget az etnikai alapon történő pártalapítás és politizálás kínálta. Az úgynevezett zsidó pártok közül a legismertebb a Bund volt, de a XX. század elején számos más hasonló szerveződés is létezett. A másik lehetőséget a különböző baloldali pártokhoz való csatlakozás képviselte. A zsidók nagy számban nemcsak a baloldali pártokban tűntek fel. Jelentős számban csatlakoztak az oroszországi liberalizmus baloldali szárnyát képviselő alkotmányos demokratákhoz, a kadétokhoz is. A fent említett pártok ugyanis fontos politikai céljuknak tekintették az etnikai és felekezeti alapú diszkrimináció minden formájának felszámolását, a teljes emancipációt.

És mi volt az oka a zsidók magas arányának az ellenzékben a 70-es évektől kezdve?

Valószínűleg az átlagot meghaladó tájékozottságuk. Képzettségük és foglalkozásuk okán leginkább nekik lehetett többé-kevésbé hiteles és átfogó képük arról, hogy mi zajlik a világban. Olvasottságuk, nyelvtudásuk és tájékozottságuk miatt ők lehettek a „közvetítők” a Szovjetunión belüli és kívüli világ közt. Ma – annak ellenére is, hogy az utóbbi években Oroszország újra kezd elzárkózni és a nyugati világgal szembefordulni – erre a közvetítő szerepre nincs szükség. Az Oroszországban élők mai elzártsága ugyanis még mindig messze elmarad a brezsnyevi Szovjetunió külvilágtól való elzártságától. Úgyhogy arra a szerepre, amit a 60-as és a korai 80-as évek közt a disszidensek – köztük a zsidó másként gondolkodók – betöltöttek, egyelőre nincs szükség.

Moszkvában ma zsidó egyetem is működik.

A 90-es évek elején komoly várakozás és reménykedés hatotta át a közhangulatot, ennek jegyében jelentős politikai, gazdasági és kulturális változásokra került sor.  Ennek az átfogó átalakulásnak a részeként jött létre a 90-es évek elején a moszkvai Zsidó Egyetem, amit lényegében a moszkvai zsidó tudományos elit összefogása hozott létre. Az egyetem máig három karral működik. Van egy (héber) nyelvészeti, egy történelmi és egy szociálpszichológiai kara.
2012-ben pedig az állam jelentős támogatásával megnyitottak ugyancsak Moszkvában egy ambiciózus célokat kitűző múzeumot is. Ennek az intézménynek a teljes neve: Zsidó Múzeum és Tolerancia Központ. A múzeum keretei között – az állandó és időszakos kiállításokon túl – egy kutató központ is működik, amely a zsidó emlékek gyűjtését és rendszerezését tekinti feladatának. A központ rendszeresen felvilágosító programokat is szervez.
A múzeumalapítás is azt jelzi, hogy a jelenlegi orosz állami politikából – a tradíciók dacára – hiányzik az antiszemita elem. Nincsenek erre utaló komoly jelek. De az egyre féktelenebbé váló nyugatellenesség hozományaként találni példát kisebb-nagyobb kisiklásokra. Tavaly például az egyik állam által felügyelt központi televízióban egy Rotschildokról készült film részeként hosszú bejátszást lehetett látni Göbbels egyik propagandafilmjéből.  A szokatlan „produkció” sokak – és nemcsak zsidók – ingerküszöbét érte el. Finoman szólva is, ami történt, roppant kínos volt. Még akkor is, ha a történtekről joggal feltételezhetjük, hogy az a fokozódó és egyre általánosabbá váló nyugatellenes hangulat vadhajtása volt. Ám még így is roppant aggasztó, hogy erre sor kerülhetett.

 

 

támogatás

Címkék:2018-04, antiszemitizmus, kivándorlás, Oroszország, Putyin, zsidóság