„A hatalom nem mindig érdemli meg a feltétlen bizalmat”

Írta: Klein László - Rovat: Kultúra-Művészetek

Kemény szavak Michal Gavish kiállítása elé

Zsidó múzeum, 2014. február 21 – április 20.

54023d27-f70c-d2a8

Fényképekből, dokumentumokból indul ki, művei révén a történelemből hús-vér emberek lépnek elő, akik itt éltek, szerettek és szenvedtek, akiknek álmaik és vágyaik voltak. A múlt jelene című, április 20-ig megtekinthető kiállítás az egyes ember, a családok sorsát mutatja, a veszteséget, a soha fel nem oldható hiányokat. Szándéka az is, hogy a múlt mementóként figyelmeztessen és tanítson, deklarálja, hogy elfelejtése vagy meghamisítása csak újabb tragédiához vezethet.

Az 1944-ben Budapesten eltűnt–kivégzett déd- és nagyapjának emléket állító, izraeli születésű Michal Gavish kiállítása a hiányról szól, mondta Heisler András, akinek mindkét nagymamáját Auschwitzban pusztították el, és egyetlen fénykép maradt csak róluk, mert míg a haláltáborba szállították őket, a lakásukat azonnal kirabolták élelmes honfitársaik, még a nyílászárókat is kiszerelve a falból. Nem ismerhette meg, milyen egy nagymama ölelése, főztje, vigasztaló szava. Az édesanyja túlélte Auschwitzot, és odaérkezve, még a rámpánál is azt hitték, hogy azért választja külön Mengele az idősebbeket, hogy ők majd könnyebb munkát kapnak. Ennyi jóhiszeműséggel mentek a magyar zsidók a vesztükbe, ennyire bíztak a magyar kormányban, és Horthy Miklósban is. Megtanulhattuk, hogy nagyobb kritikával kell kezelnünk a hatalmat, és ezt a feltétlen bizalmat nem mindig érdemlik meg – kanyarította az aktuális állapotok értékelése felé beszédét a Mazsihisz elnöke.

 

Bocsánatkérések helyett tetteket!

Hogy a holokauszt borzalmát közösen fel tudjuk dolgozni, zsidók és nem zsidók együtt, ahhoz a kormány részéről nem szavak, hanem tettek kellenek, jelentette ki a Mazsihisz elnöke Michal Gavish kiállítása megnyitóján. Ám az emlékezetpolitikai gyakorlat rettenetes Magyarországon napjainkban – mondta.

Részletesen felsorolta, hogy bocsánatot kértek többen a hatszázezer zsidó magyar állampolgár meggyilkolásáért, nagyon szép szavakkal: Navracsics Tibor a Tom Lantos-konferencián; az ENSZ nagykövet New Yorkban; Lázár János Brüsszelben; Martonyi János külügyminiszter elismerte, hogy a magyar állam és magyar emberek részesei voltak a tömeggyilkosságoknak. De nem kell már több bocsánatkérés, nekünk tettek kellenének. Ezt kellene valahogy kikényszeríteni a mindenkori hatalomtól – legyen az jobboldali vagy baloldali, bármilyen kormány. Hogy ezt a borzalmat közösen fel tudjuk dolgozni, zsidók és nem zsidók együtt, ahhoz tettek kellenek. Jelenleg az emlékezetpolitikai gyakorlat rettenetes Magyarországon. Ijesztő tendenciákat lehet sorolni: Wass Albert – Nyírő József – Tormay Cecile; az emlékmű – Szakály Sándor – a Sorsok Háza. Ezek lennének talán a legújabb kori magyar szentháromságok? – kérdezte keserű iróniával Heisler András.

Izrael magyarországi nagykövetének szavait idézte, melyeket a Jad Vasem kitüntetéseinek átadásakor, magas pozícióban lévő kormánytisztviselők előtt mondott el: hogy ezt a hatszázezer embert kétszer pusztítják el. Amikor fizikailag megölték őket, másodjára pedig, mikor az emléküket ölik meg azzal, hogy hamis történelemképet alakítanak ki. Feltámasztani már nem tudjuk őket, de emlékezni kötelességünk. A Mazsihisz minden évben 53 városban emlékezik meg a halottainkról, ám a kisközösségekben, családokban sem szabad erről megfeledkezni. Gavish művei ebben segítenek, őszintén és hitelesen emlékezni. Az installációkban megjelenő (szellem)alakok, az áttetsző emlékképek mindenkinek a saját halottait jelenthetik.

*

Izraelben több tízezren élnek túlélők leszármazottjaként, s fáradhatatlanul keresik a múltjukat, próbálják betölteni azt az űrt, melyet a Soá okozott, mondta Ilan Mor. Az ábrázolásokat látva szíven ütötte, hogy az áldozatok pontosan olyanok voltak, mint az elhurcolásukat végignéző szomszédaik. Hazájuk boldogulásáért dolgozó, mózeshívő magyarok voltak, mégis elárultak őket. Honfitársaik pedig elfordították a fejüket, mikor megölni vitték a magyar zsidókat.

54023d27-f7b3-f05b

A mai fiataloknak fontos és egyszerű üzenetet küld az emlékév nyitókiállítása: A meggyilkoltak pontosan ugyanolyanok voltak, mint ti. Ugyanúgy néztek ki, ugyanúgy éltek, s bár a Soá teremtette óriási űrt képtelenek vagyunk betölteni, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy emlékezzünk, és emlékeztessünk. Nem engedhetjük meg senkinek, hogy relativizálják, banalizálják vagy elfelejtsék a pusztítást, jelentette ki a nagykövet.

*

Amikor történészek tényeket hamisítanak vagy szépítenek, sőt már a hamisításra sem veszik a fáradtságot, mert úgy gondolják, ami történt, az helyes volt, akkor kell a szemtanúnak előlépnie, hangsúlyozta Zoltai Gusztáv. Sok szemtanú egybehangzó vallomása szállhat csak szembe a múlt megmásításának kísérletével.

„Túlélőként és szemtanúként hiszek abban, hogy a történelemnek nem kell megismétlődnie” – mondta a Mazsihisz ügyvezető igazgatója –, „de csak akkor nem, ha megértjük, hogy a múlt közöttünk van, és követeli a válaszokat, követeli a maga igazságát.

A kiállítás megnyitójáról készült felvételt alább láthatja.

 

 

 

A Magyar Zsidó Múzeum ajánlója.

támogatás
Pop up banner1

Címkék:Michal Gavish, Zsidó múzeum

[popup][/popup]