A fantázia szabad utazása – Interjú Berg Judittal

Könyveit sokan olvassák. Felnőttek, gyerekek egyaránt. Az író anyai és apai ágon is rendelkezik zsidó gyökerekkel, de erdélyi, sváb, sőt svéd felmenői is akadnak.

Egy nyári egyetemi kaland keretében, hebraisztika szakos barátnője vezetésével bejárta Izraelt. Ekkor ismerte meg a zsidó vallást és kultúrát. Bár azt nem tudja, hogyan kell mesélni, mert szerinte mindenki saját lelke, tapasztalata és vérmérséklete szerint mesél, arról meg van győződve, hogy rosszkedvvel, félszívvel nem szabad belevágni a mesemondásba. Ez a műfajt csak tiszta szívvel, teljes odaadással lehet csinálni. Talán ez a titka annak, hogy Berg Judit neve lassan egyenlő a mesével.

– Egyik hőse, Rumini rágcsáló. Nem fél az egerektől?

– Nem. Általában nem félek az állatoktól. Még a New York-i metróban látott patkányokat is inkább érdekesnek találtam. Egyedül a darazsaktól ugrik görcsbe a gyomrom, főleg amióta idén nyáron a gyerekeimmel együtt belekeveredtem egy darázsrajzásba, és néhány perc alatt mindannyian több csípést szereztünk.

– Ki mesélt Magának először?

– Meséltek a szüleim és a nagypapám is, aki nyugdíjas korában kanyarbíró volt az ügetőn. Apu mindenféle fantázia-szülte lényről mesélt, a nagypapám állatokról. Anyu sokat olvasott könyvből is, negyediktől pedig én magam is faltam a könyveket.

Nagyon szerettem a népmeséket, Erich Kästner írásait, a Pöttyös-könyveket, a Delfin-könyveket, és a kalandregényeket. Nagy kedvencem volt Mándy Iván Robin Hoodja és Jan Terlouw-tól a Kiből lehet király? Ezeket legalább egy tucatszor elolvastam. Később jöttek a Dumas-könyvek, Ende, Arthur Ransome írásai, de általános iskolában szívesen olvastam Mikszáthot, Jókait, történelmi regényeket és Rejtőt is. Gimnazista koromban pedig kitágult a világ a drámairodalom, a költészet, a külföldi nagyregények és kortárs írók irányába is.

– Ha nincs Lilla lánya, akkor mesék sem születnek?

– Világéletemben szerettem meséket, történeteket kitalálni. Ha Lilu később született volna, vélhetően elvégeztem volna a Színművészetin a dramaturg szakot, mert ez volt a nagy vágyam huszonegynéhány éves koromban. Akkoriban (magyar-angol szakos egyetemistaként) gyerekszíndarabokat írogattam, és gyerekszínházzal szerettem volna foglalkozni. Így viszont a mesék felé terelődött a figyelmem, és viszonylag nagy kerülővel, mostanában tértem csak újra vissza a drámához.

 – Visszatért és kipróbálja magát más műfajban is. Felnőtteknek is ír majd?

– Rumini színdarabom sikere visszaterelt korábbi, dráma iránti rajongásomhoz. Éppen mostanában készülök felnőtt színdarabok írására, emellett tervezek egy felnőtt krimit is. Verseket is írogatok néha, de szigorúan csak saját magam számára. Élvezem, amikor új területen próbálhatom ki magam.

– Nagyon nehéz gyerekeknek írni. Mi a titka annak, hogy könyvei lebilincselik a kicsiket?

– Nagyon szeretem a gyerekeket, és érzem, értem, tudni vélem, mi érdekli őket. A saját négy gyerekem is mindennapi ötletforrást jelent, de tisztán emlékszem kiskori merengéseimre is, jól tudom, milyen jellegű könyvek, mesék, kalandok kötöttek le kislányként. Ezen kívül nagyon komolyan veszem a meseírást. A mese nem „csak úgy” születik, nem holmi melléktermék, hanem a kicsi, még nem felnőtt emberek számára maga az irodalom, a szellemi kaland, a fantázia szabad utazása. Ezt nem szabad félvállról venni!

– Mi a jó mese lényege?

– A jó mese önmagában hordozza a világot. Lehet azonosulni valamelyik szereplőjével, vagy legalábbis nagyon meg lehet szeretni, és az olvasó ráismerhet benne a saját életének valamely részletére. Ez a részlet lehet akár egy jellegzetes helyszín, vagy a tárgyi környezet, de lehet szimbolikus esemény, küzdelem, konfliktus, vagy akár egy életérzés, meghatározó vágy, félelem, avagy felfokozott érzelem. A jó mese úgy vezet el ismeretlen világokba, ismeretlen vidékekre és ismeretlen szereplők közé, hogy közben az olvasó végig találhat benne kapcsolatot önmagához, a saját életéhez, nehézségeihez, dilemmáihoz. Nem véletlen, hogy a népmesékkel gyógyítani is szoktak, és néhány ügyesen, rafináltan megírt történet akár átmeneti függőséget is okozhat.

– Kevés gyerekeknek szánt kiadvány születik hazánkban a Holokausztról. Nem akar erről írni?

– Hiszek abban, hogy minden író megtalálja azokat a témákat, történeteket, amelyeket éppen neki kell elmesélnie. Bár fontosnak tartom, hogy a Holokausztról is szóljanak mesék, gyerekeknek készült írások, én magam biztosan nem vállalkozom rá. Szerencsére az én családomat csak nagyon kis részben érintette a Holokauszt, így nincsenek olyan erősen belém ivódott képek, történetek, amelyek birtokában hitelesen és igazán jól tudnék írni erről a témáról.