„A jó művész azt festi meg, amit azok festenének, akik nem tudnak festeni”

Kerékgyártó János festményeiből szeptember 6-án, 18 órakor nyílik kiállítás a Bálint házban.

Képzőművész, meseíró, régiségkereskedő. Meséin és egyes alkotásain egy megálmodott mesebeli, törékeny csigaház-világ tükröződik. Lakberendezési céllal készített térbeli installációi egy-egy vidám pillanat hangulati sűrítményei. De csendéletei, életképei, kompozíciói is hasonló humorral átitatottak. Inspirációs forrásai között kiemelten fontos a zsidóság, mint jelkép és identitás szimbóluma.

Kerékgyártó Jánossal piliscsabai otthonában beszélgettünk.

– A házadba lépve műtermet és régiségboltot egyaránt szemügyre vehetünk. Mind a két terület hasonlóan nagy szerelem számodra?

– Számomra az élet egy nagy játék. Játszom, amikor rajzolok-festek és játszottam, amikor régiségeket vásároltam megsaccolva azt, hogy kinek, mennyiért adhatom tovább. Mindkét elfoglaltság által megvalósíthattam magam. Négyéves koromtól voltam a debreceni Medgyessy Ferenc képzőművészeti kör tagja és ugyancsak kisgyermek korom óta állnak közel hozzám a régiségek, használt tárgyak. Szeretem azokat a régi, szép holmikat, amelyeknek sorsa, patinája, értéke van. Sokat utaztam a világban, és évekig szállítottam Magyarországra külföldi lakberendezési tárgyakat, de most fizetőképes kereslet híján a használtcikk piac áll. Néhány éve több belvárosi üzletem is volt, fotó galériák és Afrika galériák. Majd talán egyszer újra nyitok üzleteket… ám addig marad a festés és az afrikai maszkok-szobrok szeretete, s az ősi művészet iránti vonzalmam. Ennek bizonyítéka az a több száz közép- és nyugat-afrikai patinás maszk-szobor, ami itt körülvesz bennünket.

– Festményeid, rajzaid, térbeli képeid sorozatok, variációk, amelyeken különböznek a színek, mozgások és fényhatások. Mi vezérel abban, hogy ugyanazt a témát többször „kifesd” magadból?

– Próbálom a lehető legjobbat kihozni magamból, ezért ha megfestettem is valamit, nem engedem el a figurát, a motívumot, hanem megpróbálom más eszközökkel, grafittal, szénnel, pasztellal, olajjal is körbejárni a dolgot, hátha valami jobbat is ki tudok hozni belőle. Később is gyakran újra és újra megfestem a több év előtti munkáimat azért, hogy láthassam, mit fejlődtem, merre kanyarodtam. Nem festek megrendelésre, nem akarok megfelelni galériák témára vagy méretre vonatkozó kikötéseinek, viszont szívesen tűzök ki magamnak feladatokat, mint például a tavasz óta készülő régiségpiac sorozatom, amivel a célom az, hogy a kollégákat megfestve átadjam a kereskedés és a régiségpiac hangulatát. Más képeimnél az afrikai művészet absztrahált formái és a hajdani egyiptomiak „legnagyobb felületek törvénye” alapján próbálom vonalakig, foltokig egyszerűsíteni a dolgokat. Mindvégig játszom, kihasználom a vonalak futásának és a felületre egymás mellé pacsmagolt festék-foltocskáknak a hullámzó-lüktető játékát vagy a térbeli képeimnél a felhasznált fémek csiszolt vagy csiszolatlan felületén izgő-mozgó fények vibrálását.

– Beszéljünk a képalkotási módszeredről és elméletedről! Említetted, hogy egy képet úgy kell láttatni, ahogy azok látnák, akik nem tudnak rajzolni, festeni.

– Én azt tartom igazán jó költőnek, aki nem azt írja meg, amit ő akar, hanem amit azok írnának meg, akik nem tudnak írni. Az igazán jó festő is azt festi meg, amit azok festenének, akik nem tudnak festeni. Picasso nem azt a fájdalmat festette meg a Guernicában, amit ő érzett, hanem amit azok éreztek, akiknek kezük-lábuk, családjuk, házuk, hazájuk veszett oda a legnagyobb világégés közepette… De Munch művészete is attól nagyszerű, hogy nem csak a saját őrjítő sikolyát vitte vászonra, hanem mások látomásait, fájdalmát, félelmét is megjelenítette. A festés-alkotás számomra játék, de hivatás, munka is egyben. Nem iszom festés közben és kialszom magam előtte, hogy tiszta fejjel és kipihenten dolgozhassak, mert rutinból ritkán születnek jó képek.

– Régiségpiac sorozatod egyfajta életérzés megtestesülése az Ecserin dolgozó kollégák örömére. E képeidből jövő tavasszal nyílik kiállításod a 19. kerületben.

– A körülbelül 30 darabosra tervezett régiségpiaci sorozat azért készül, hogy megfesthessem a jópofa szituációkat, üzletbelsőket és nem utolsósorban néhány kellemes, érdekes piaci figurát. Egy nálam tartott kerti partin jelen voltak a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetői – ők látták a régiségpiacról készült egyes képeket és hallották, hogy a budaörsi kiállításomon is van pár kép belőlük – így felajánlották, hogy Kispesten rendeznek belőlük egy tárlatot, ha kész lesz a sorozat.

– Munkáid között enigmatikus hangvételűek a markáns megfogalmazású zsidó tematikájú sorozatok. Szóltál róla, hogy ezeknek a kiállítása nehézségekbe ütközik a kortárs művészeti piacon. A galériások részéről sok a visszautasítás.

– Nem túl jó zsidónak lenni olyan környezetben, ahol nem szeretik a zsidókat, de szép dolog a zsidóság alapértékeit szem előtt tartva élni. Ezek olyan pozitív értékek, mint a család és idősek tisztelete, tudás gyarapítása, hagyományok ápolása. Életem ötödét külföldön éltem, Párizsban, Firenzében, Brüsszelben, Németországban, mindenhol dolgoztam, miközben szabadidőmben múzeumok képeit tanulmányozhattam. Mindig örömmel utazom vissza ezekre a helyekre, de én itt vagyok itthon. Képeimen gyakran használok jelképeket vagy kis jelzéseket, amikkel rávilágítok arra, hogy ha megfestek egy fekete ruhás, kalapos figurát, csupán attól válik zsidó figurává, hogy egy kis kunkori pajeszt is rajzoltam neki…  
Lehet, hogy tényleg csak ennyi a különbség zsidó és nem zsidó között vagy az, hogy zsinagóga vagy más templom látható-e a háttérben? Márpedig ha abból indulunk ki, hogy egy az Isten… Nem jó szembesülni azzal, ha egy galéria azt mondja, hogy nem szeretne zsidó képeket kiállítani. Színészekkel kapcsolatban is rendre hallhatunk olyat, hogy zsidósága vagy a zsidósághoz fűződő érzelmei miatt persona non grata valaki. Úgy gondolom, hogy egy nemzet művészetének, kultúrájának nemzeti közkincsnek kellene lennie, faji, vallási és egyéb előítéletektől mentesen. Talán a legjobb megoldás ilyenkor megrántani a vállunkat és hittel, nagyobb lendülettel tovább dolgozni, tudván, hogy van, ahol szeretnek minket. A kiállítás a Bálint Zsidó Közösségi Házban kárpótol az elutasításokért. Van egy képem: egy emberi testen két nagy fejet ábrázol; egymásnak tarkót fordítva néznek maguk elé. A két fej szinte elvágja középen kétfelé a képet, s a fejek előtt és fölött kis csillagok a kék háttérben… csak közelre lépve veheti észre a néző, hogy ugyanannak a testnek az egyik feje körül sok ötágú, míg a másik körül sok hatágú csillag ragyog… én ezt tudtam szólni ahhoz, hogy ma Magyarországon ki mennyire és hogyan vállalhatja fel zsidó identitását.