Parasztzsinagóga, polgárzsinagóga

Klein Rudolf, Zsinagógák Magyarországon 1782-1918. Fejlődéstörténet, tipológia és építészeti jelentőség (Budapest: Terc, 2011. 678 oldal.)

Bár első belelapozásra egy – a korábbiaknál ugyan lényegesen bővebb, teljesebb, de végső soron ismerős – „szép zsinagógás albumnak” tűnhet ez a kötet, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! Klein Rudolf munkája minőségileg más. Sőt, vállaltan más, aminek egyik szembetűnő jele, hogy műfajában egyedülálló módon nincs benne helységnév-mutató. Nem nyit kiskaput arra, hogy kizárólag a nagypapa szülővárosának zsinagógáját keresse meg benne az olvasó, vagy épp a tervezett nyaraláskor útba ejthető néhány települést válassza ki: a másutt szokásos térképek is elmaradtak. Az egyetlen, amiben praktikus igényeket mégis kiszolgál, az a kétnyelvűség nagyon jó arányérzékkel eltalált megoldása. A képeket kísérő szövegek – amelyek a főszöveggel azonosan fontosak és informatívak –, a kötet egészében angolul is szerepelnek, illetve a kötet végén egy fejezet angolul is összefoglalja az elméleti – történeti fejtegetést.
A kiskőrösi zsinagóga

Klein Rudolf mindent vagy semmit alapon hív el, és vezet végig egy sokhelyszínes felfedező úton, amelynek során megtanít minket (máshogy) látni a zsinagógákat, történeti, társadalmi, művészeti és építészeti kontextusban gondolkodni róluk. A tágabb összefüggések felismeréséhez a kötet nyitó fejezetei a zsidóság és építészet, vizuális kultúra kapcsolatát boncolgatják, valamint a zsinagógaépítészet történetét kísérik végig az ókortól a felvilágosodásig. Szerző itt amellett érvel, hogy bár az egyes korszakok zsinagógáinak formai megoldásai és díszítése jórészt a környezet világából fakadnak, igenis léteznek korszakokon átívelő, a környezettől elkülönülő, „a zsidó történelmi tapasztalatot” kifejező sajátosságok. Klein fő célja egy, a további kutatások számára is használható módszertani keret létrehozása, ezen belül is egy kellően sok szempontú tipológia megalkotása, amely lehetőséget ad az egyes zsinagógák egyediségét, ugyanakkor sokirányú kapcsolódását bemutatni. Ebben a komplex rendszerben nyolc kritériumot vizsgál. Ezeknek csak egyike – az egyebütt sokszor kizárólagosnak tekintett – külső építészeti nyelv, és egyáltalán nem szerepelteti köztük az építés korát, bár azt természetesen nem vonja kétségbe, hogy bizonyos típusok jellegzetesek egy-egy korszakban. A nyolc kritérium mindegyikéhez nyolc lehetséges választást rendel, minden zsinagógát ezen tényezők sajátságos és szabad kombinációjaként fogva fel. Persze a lehetséges kombinációk száma mégsem 88, a választás nem teljesen szabad, hiszen például a belső tér kialakításának előfeltétele a megfelelő tartószerkezet, építőanyag használata (vályogból nem lehet centrális alaprajzú kupolás épületet emelni), a külső tömegképzés bizonyos határok között megszabja a férőhely számot (parasztháztípusú zsinagógában nem fordulhat elő 1500 ülőhely) stb.
A komplex tipológia felvázolását két vizsgálati szempont változatainak részletes bemutatása követi, sok-sok példával, hosszabb-rövidebb elemzésekkel, érdekes adalékokkal az egyes épületekhez, melyek között akár a nagypapa zsinagógáját is megtalálhatjuk. Az első szempont – mely a könyv fő rendező elve is lett – a külső tömegképzés, vagyis a zsinagógák számára mintát adó épülettípusok szerinti besorolás. Itt Klein – nagyon meggyőzően – parasztház, polgárház, iparcsarnok, palota, protestáns, katolikus, bizánci templom és a jeruzsálemi templom mintáját követő épületeket különít el. A másik részletesen bemutatott szempont a zsinagóga és a település kapcsolata, vagyis az épület mikró és makró környezetének vizsgálata. A magyarországi zsinagógák városbeli elhelyezkedésének tucatnyi konkrét példája után két „mélyfúrás” kapott helyet: a pesti zsidó negyed négy reprezentatív imahelyének és Szabadka magyaros-szecessziós zsinagógájának sok szempontú elemzése.

A kötet terjedelmének majd’ felét a képanyag teszi ki, amely az esztétikai élményen túl, főként a lényegre törő kísérő szövegekkel megtámogatva, az elemzés érdemi részévé válik. A mai fotókat maga a szerző készítette, de lenyűgözően gazdag az archív képanyag is, melynek túlnyomó többsége a Magyar Zsidó Levéltár gyűjteményéből származik, és Toronyi Zsuzsannának, a kötet szakmai lektorának értő közreműködését dicséri. A kötetet záró zsinagóga-katalógusban pedig főszereplővé válnak a több gyűjtemény anyagából összeszedegetett archív fényképek, képeslapok, rajzok. Az 1440 (!) kisméretű kép a történeti Magyarország zsinagógáiról korábban ismeretlen, sosem látott teljességben ad áttekintést. Azóta elpusztult, átalakított, lebontott épületek és belső terek különleges értékű dokumentumai ezek a részben már maguk is a pusztulás időszakát rögzítő képek. A magyarországi zsidó örökség egyik fontos területének alapkatalógusát alkotta meg Klein Rudolf – reméljük, hogy lesznek értő használói.