„Rádiósnak születtem” – Interjú Szepesi Györggyel

Írta: Krausz Viktória - Rovat: Kultúra-Művészetek

Az Aranycsapat 12. tagjaként emlegetik, sportrajongók családtagként szeretik, hiszen évtizedekig lakások állandó vendége volt – a hangja mindenképpen. Elmúlt kilencven éves, de még mindig sportosan vezet, mindennap több újságot olvas, feleségével moziba jár, s készül a londoni olimpiára, ahol újra mikrofont ragad. Május 25-én a FIFA egyik legrangosabb díját, a nemzetközi szövetség érdemrendjét kapta meg Budapesten.   „Tegeződjünk, ha nem probléma” – ajánlja mosolyogva a legendás rádiós sportriporter, így rögvest megtapasztaltam, milyen barátságos és közvetlen ember.

– Hány interjút adtál életedben?

Több ezret, hazai és külföldi lapoknak is.

– Nem unod?

Nem, szívesen mesélek. Emlékszem, először 1947 májusában az olasz-magyar meccs után nyilatkoztam, Torinóban. Nagy teher ám, hogy emlékszem minden dátumra és a fontosabb meccsek összeállítására, eredményére is – mondja nevetve.

– Cikkeket, könyveket is írtál.

– Az első cikkem 1942. január 19-én jelent meg a Népszavában, Ifjúság és a magyar jövő címmel. MSZDP szemináriumra jártam, Mónus Illés főszerkesztő választott a feladatra. Később a fociról 12 könyvet írtam.

4 Szepesi György maSzepesi György ma
– Friedländerként születtél, miért lettél Szepesi?

– A családom apai ága a felvidéki Szepesváraljáról származik, szép nyarakat töltöttem ott, ezért változtattam nevet 1945 júniusában.

– Büszke vagy zsidó származásodra?

– Sosem tagadtam. Apámat és kilenc rokonomat ölték meg a holokauszt idején. Édesapámat 1944. november 4-én vitték el Szőnyből, Buchenwaldban halt meg, én november 5-én értem Budapestre, merthogy munkaszolgálatos voltam. Ezt az „egy napot” sosem bocsátom meg. A húgom a holokauszttrauma miatt vándorolt ki Sydneybe.

– Boldog gyerekkorod volt?

– Igen. Angyalföldön nőttem fel, sokat fociztam, meccsre jártam, a pálya szélén állva kommentáltam a látottakat és hallgattam a rádióközvetítéseket. Már 8 évesen elhatároztam: sportriporter leszek. Ez volt az álmom, amiből – sok szerencsével – hivatás lett. Emlékszem, Székely Évával a csillaghegyi strandon hallgattuk a berlini olimpiai közvetítést. Nem tudtam olyan jól focizni, mint gyerekkori barátom, Szusza Ferenc, ezért fordultam a mikrofonhoz. Asszimilálódott zsidó család voltunk. A Berzsenyiben érettségiztem, aztán egy textilgyárban dolgoztam két hétig, voltam inas és esztergályos is, de apám is hamar rájött, hogy nem nekem való.

– Hogy élted túl a holokausztot?

– Szerencsével. 1943-ban vittek munkaszolgálatra Hódmezővásárhelyre, aztán Újvidék mellé, majd Ukrajnába, Delatynba, Kolomeába, onnan vissza Erdélybe, ahol köveket kellett törnünk. Miután a század szétoszlott, Budapestre menekültem. Bujkáltam. 1944. december 24-én kerültem a Munkácsy Mihály utcai zsidó házba, ahová a házmester család, a Kocsisék bujtatták – mások mellett – az édesanyámat és a húgomat is. A garázs zsúfolásig volt pakolva elhurcolt zsidók bútoraival, azok között laktam hónapokig egy barátommal. A Kocsisék Gábor nevű fia naponta egyszer becsúsztatott nekünk kenyeret és főzeléket, s elvitte az ürülékes edényt. Hetekig nem volt fűtés, villany. A családot felterjesztettem az izraeli Jad Vasem kitüntetésére, meg is kapták. A felszabaduláskor sírógörcsöt kaptam: tudtam, hogy apámmal baj történt.

– Mikor ismerted meg a feleségedet?

– 1947-ben. Az 5-ös buszon ült, nagyon megtetszett, megszólítottam és hazakísértem. Azt mondja, ha tudta volna, hogy ismert leszek, nem jön hozzám feleségül.

– Honnan ered a fociimádat?

– 1932-ben voltam először élvonalbeli meccsen, apai nagyapám vitt ki egy Hungária-Fradira, ő a zöldeknek drukkolt, én a kék-fehéreknek. Ma is a fejemben van. Amikor a Hungáriát megszüntették, Vasas drukker lettem, és a mai napig ennek a két csapatnak szurkolok. De közvetítéskor sosem voltam elfogult hazai meccseken, nemzetközin igen, imádtam a magyar válogatottat.

– Kijársz most is meccsekre?

– Persze, van, hogy hetente.

– Bánt, hogy a régi színvonalnak nyoma sincs?

– Most is hiszek a magyar fociban. Ellene vagyok a rengeteg külföldi játékosnak, sok a tehetség itthon is, de kevés lehetőséget kapnak. Szükség van új stadionokra, de előtte inkább jó foci kellene.

– Hogyan kerültél a Magyar Rádióhoz?

– Apám egyik régebbi kollégája, Schöpflin Gyula volt a felszabadulás utáni első műsorigazgató, 1945 áprilisában felkerestem, hogy a rádióban szeretnék dolgozni. Kaptam egy próbamikrofont és egy Rákóczi úti közért előtt el kellett mondanom, mit látok. Rábólintottak. Sportriporter elődöm és példaképem, Pluhár István betegsége miatt visszavonult, így kaptam lehetőséget.

– És mit közvetítettél először élőben?

– Egy, az USA, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió tiszteletére szervezett ünnepi teniszversenyt.

– Gondolom, tudod a dátumot is…

– Természetesen: 1945. június 27. 15 óra 30 perc. A második közvetítésem a magyar-osztrák futballmeccs volt, 1945. augusztus 20-án.

– És az utolsó hivatalos?

– Magyarország-Izrael focimeccs, 1995-ben, 2-0-ra kikaptunk. Életem első mikrofonos gólja pedig Puskás Öcsi pályafutásának első válogatott gólja volt. A BBC londoni stúdiójában. Szepesi jobbról a másodikA BBC londoni stúdiójában. Szepesi jobbról a második
– Hogyan viselte a család, hogy szinte többet voltál külföldön, mint otthon?

– Anyai nagyapám szobafestő volt, bejárta az egész világot, egy évben kilenc hónapot dolgozott külföldön. Talán tőle örökölhettem – mondja nevetve. – A viccet félretéve: a feleségem fantasztikus, erős asszony. Hagyta, hogy azt csináljam, ami az életem. Ez neki sokkal több lemondással járt. Nagyon hálás vagyok ezért.

– Mire vagy a legbüszkébb?

– Még ma is megismernek, szeretnek, ez jó érzés. Nagy öröm, hogy barátja lehettem Puskásnak vagy Papp Lacinak. A Guinness Rekordok oklevél mellett rengeteg hazai és külföldi kitüntetést kaptam. Én mehettem először a rádiótól külföldre közvetíteni egy Belgrád-Budapest focimeccset, 1946-ban. Büszke vagyok persze a fiamra és az unokámra is, akikért a feleségem nagyon sokat tett.

– Hívtak a tévéhez, miért nem mentél?

– Rádiósnak születtem. De a tévében is van legalább kétszáz felvételem.

– Hetente egyszer van egy néhány perces műsorod a rádióban, amikor különlegességekről mesélsz.

– Igen, a mai napig imádok bejárni.

– Mit csinálsz szabadidődben?

Olvasok, leginkább újságokat. Eljárunk moziba, szeretek ingeket vásárolni, rádiót hallgatni és persze sok focit nézek.

– Hogyan készülsz a nyári, londoni olimpiai munkádra?

– A terv szerint az 1948-as londoni játékok magyar győzelmeit és az akkori megnyitó érdekességeit idézem majd fel, ha minden jól megy, a helyszínen. Már válogatom a sportágakat, Papp Laciról például biztosan megemlékezem.

NÉVJEGY Szepesi György 1922-ben született Budapesten. Minden idők legnagyobb sportbemondójának tartják. 1978-tól 1986-ig az MLSZ elnöke, 1982-től 12 évig a FIFA vezetőségi tagja volt, azóta örökös tagja. 15 olimpiáról, 14 világbajnokságról közvetített. 1945-be került a Magyar Rádióhoz, három évvel később már olimpiáról tudósított. 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát. Prima Primissima-díjas, Budapest és a XIII. kerület díszpolgára, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. A Bethlen téri zsinagógánál 2009-ben, a magyar munkaszolgálatosoknak állított emlékmű egyik felavatója. „Puskás fölemeli, Hidegkuti lő, gól! Gól! Tapsoljanak, hallgatóim, tapsoljanak, ilyen csodálatos gólt még nem hiszem, hogy láttak futballpályán!” (Hidegkuti Nándor harmadik gólja: London, 1953, az évszázad 6-3-as futballmérkőzésén) „Egy cseppet sem vagyok fáradt. Ami fáraszt, az a magyar csapat játéka. (…) Ellőttük a puskaporunkat. Itt nem volt igazi tűzijáték, most már csak az augusztus huszadikai tűzijátékban reménykedhetünk, hogy az valamivel szebb lesz, mint amit itt láttunk, ezen a szomorú siófoki estén. Mit mondhatok? Elbúcsúzom a mikrofontól, megválok a sportmikrofontól abban a reményben, hogy barátaimnak, kollégáimnak lesz még örömük ebben a mikrofonban, lesz még örömük a magyar futballban. Azt mondtam, búcsúzni csak nagyon szépen szabad. Én megpróbáltam mindent.” (Magyarország–Izrael 0-2, utolsó hivatalos közvetítésén, 1995)

Címkék:2012-06

[popup][/popup]