Klauzál tér – dráma felolvasószínházi előadásban

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

A „Klauzál tér” Klára, egy koravén kamaszlány története, aki nemrég költözött a pesti zsidónegyedbe. A környékbeli gyerekek kiközösítése és folytonos megalázása miatt Klára egy tizenhárom éves zsidó lány szellemével kezd el barátkozni. A két kamaszlány szexuális felhangoktól sem mentes, olykor brutalitásba forduló barátságot köt. Aztán Klára fejébe veszi, hogy bosszút áll kínzóin…

Dráma felolvasószínházi előadásban, 2012. május 1. kedd, este 8 órától

klauzáltér_hirdetés_05_01.jpg

Érdekfeszítő dráma antiszemitizmusról, identitásról, barátságról és kegyetlenségről, mely érzékenyen mutatja be, hogyan vannak jelen szellemekként bennünk és körülöttünk előítéleteink, félelmeink, vágyaink, egyéni és nemzeti történetünk, történelmünk.

A nagy sikerű „Öt anya” és „Széder” felolvasószínházi előadásai után a „Hét a hétben” projekt részeként Sarah Gancher amerikai drámaíró „Klauzál tér” című drámája is bemutatásra kerül a Sirályban, a MAROM Budapest szervezésében. A darab tartalmi kiindulópontja a Klauzál tér területén 1944-ben, a gettó idején létesített tömegsír. A MAROM célja a mű bemutatásával emléket állítani azoknak, akiket a gettó ideje alatt A Klauzál téri tömegsírban temettek el, és akiknek emlékét ma még egy emléktábla sem őrzi. Az emlékezésen túl célunk a múlt feldolgozásával kapcsolatos gondolkodás, beszélgetés, párbeszéd. Az est díszvendége Sarah Gancher, akivel a darab után kötetlen beszélgetést szervezünk, tolmács segítségével.

Rendező: Kálmán Eszter
Író: Sarah Gancher
Előadják: Érsek-Obádovics Mercédesz, Kiss Diána Magdolna, Gera Marina, Gergely Katalin, Szilágyi Kata

Időpont: 2012. május 1. kedd, 20.00 óra
Helyszín: Sirály
Pontos cím: Budapest VI. Ker., Király utca 50.
Jegyrendelés: [email protected] vagy 06-20 992-8484
Jegyek kaphatók a Sirályban
(Budapest VI. ker., Király utca 50.)
Hétfőtől péntekig de. 10-18 óráig, hétvégén 13-18.00 óráig.
Jegyár: 1200 Ft.

A “Hét a hétben” Sarah Gancher amerikai drámaíró és független magyar művészek együttműködése eredményeként megvalósuló projekt, mely hét olyan színházi és művészeti eseményt foglal magába, melyek a régi pesti zsidó negyed múltját és jelenét vizsgálják. A felolvasóestek a projekt bevezető részét képezik, párbeszédre szólítva a nézőket, a színházi és művészeti szakmát az egyes alkotások továbbgondolására, teljes körű megvalósítására és további kapcsolódó események, művek létrehozására.
 

[popup][/popup]