“Olvass, bolyongj, szeress…” – Száz esztendeje született Faludy György
100 esztendeje született Faludy György. Ebből az alkalomból a költő, író, műfordító gazdag életútját szeretnénk megeleveníteni kiállításunkon.
Szerencsénk van, hiszen még hallhattuk, amint humorral fűszerezett, színes kalandjait mesélte idősnek és fiatalnak, amint szórakoztatva nevelt. Jelenlétével a múlt század elejének ma már klasszikusként tisztelt olyan alkotóit, mint József Attila vagy Karinthy Frigyes, elérhető közelségben érezhettük.
Reméljük, igazi csemegében lesz részük mindazoknak, akik a Költővel való személyes találkozást életében elmulasztották ugyan, de hű, visszatérő olvasói voltak vagy épp most válnak rajongóivá. Mindazoknak, akik hagyják, hogy Faludy György fölemelje őket lebilincselő, humoros történeteivel átszőtt világába. Egy olyan világba, amelynek alappillérei: az emberek származástól független, egymás iránti tisztelete, a kiegyensúlyozott demokrácia, a természet hatalmának elismerése és a szerelem szabadsága.
Ránk hagyott művei és a most összegyűjtött hangfelvételei, kéziratai, fotói, valamint a róla készült filmek által minden látogató maga is aktív részesévé válhat e világnak.
A kiállítást rendezték: Kemény Aranka és Komáromi Csaba irodalmi muzeológusok (PIM)
Látványterv, kivitelezés: Kemény Gyula, H. Kocsis Annamária, Mihalkov György (PIM)