Bernstein és Darriau a Nigunnal

Írta: - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Nigun zenekar a Müpa Hétfő esti jazz sorozatában két Grammy-díjast lát vendégül New York-ból, akik Pesten játszanak együtt először. 

A Művészetek Palotája magyar művészeket bemutató sorozata, a Hétfő Esti Jazz áprilisban a Nigun együttes koncertjével folytatódik. A Párniczky András gitáros által vezetett trió két amerikai művészt is vendégül lát ezen az estén: Matt Darriau, a Klezmatics egyik alapítója, ismert klarinétos és szaxofonos 2007 óta játszik rendszeresen a Nigunnal, jelentős sikereket értek el közösen itthon és Európában. Hozzájuk csatlakozik Steven Bernstein trombitás, a progresszív powerjazzt játszó híres Sex Mob nevű zenekar vezetője.

Az együttes és vendégei a kelet-európai zsidóság hagyományai mentén egy sokszínű, szabad tradícióból és az amerikai keleti part progresszív áramlataiból táplálkozó muzsikát tárnak a Fesztivál Színház látogatói elé, melynek során felcsendülnek az együttes kiadásra váró albumának szerzeményei is. Darriau-t a JAZZIZ című amerikai szaklap az elmúlt huszonöt év legbefolyásosabb zenészei közé választotta külön hangsúlyozva, hogy ő emelte be a balkáni ritmusokat a jazzbe.

Darriau a Nigunnal.jpg

Steven Bernstein több rézfúvós hangszert váltogat: játszik trombitán, kornetten és slide-trombitán, ez utóbbi a harsona (más néven pozan) ötvözete a trombitával. Steven Bernstein trombitajátékát számos meghatározó jazz- és popzenész kíséretében lehetett már hallani, közreműködött többek között Marianne Faithfull, Linda Ronstadt, David Murray, Sting, a Medeski Martin and Wood és Don Byron felvételein és koncertjein. Négy alkalommal nyerte el a Downbeat kritikusok díját (utoljára 2006-ban), és az Amerikai Jazzújságírók Szövetségének díját 2003-ban. Saját zenekara, az elképesztően energikus Sex Mob 1995 óta működik és nemrég nagy sikerrel lépett fel a Budapesten.

Párniczky András, az együttes vezetője a Fideliónak elmondta, hogy amikor lehetősége adódott, hogy két vendéget is meghívjon, megkérdezte a Matt Darriau-t, hogy ki az a zenész, akivel még nem játszott, viszont szívesen dolgozna vele, így esett a választás Bernsteinre, hiszen mindketten a Nigunhoz zeneileg közel álló együttesekben játszanak. A Nigun-tagok számára izgalmas dolog ilyen kiváló zenészekkel kiállni a színpadra. Bizonyos szempontból ugyanannak a stílusnak a hívei, ők egy New York-i, a Nigun pedig egy sajátos, Közép-európai látásmóddal közelítik meg a klez-jazz-t.

Párniczky már ismert és legújabb kompozíciói eddig nem hallott, kvintett felállásra hangszerelve szólalnak majd meg a Müpa – valamint a bécsi Sargfabrik – színpadán. A koncert utáni jam session házigazdája a Bohém étteremben Ávéd János szaxofonos lesz.

Április 12, 19:30 Müpa Fesztivál Színház, Hétfő Esti Jazz
Nigun, km.: Steven Bernstein (USA) és Matt Darriau (USA)
[popup][/popup]