Budapesten, az egykori Pest-Budán a 17. századtól kezdődően színes, sokrétű zsidó közösség jött létre sajátos szellemiséggel, szokásrendszerrel, életmóddal. Szükségessé vált a vallási nevelés mellett olyan polgári oktatás kialakítása is, ami lehetővé tette ennek a rétegnek a változó társadalomba való beilleszkedését és boldogulását.
2009. november 5. csütörtök, 18:00 óra
Ez indította a Budapesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség vezetőit arra, hogy 1873 és 1921 között több oktatási intézményt hozzanak létre a városban. Ezek az iskolák az 1949-ben bekövetkező államosításig sikeresen működtek. E könyv szerzője gyermekként a Polgári Fiúiskola diákja volt. Az egykori kisdiákok mára idős emberek – félő, hogy néhány év múlva az intézmény emléke a feledés homályába süllyed. Balázs Pál könyvében megelevenedik a zsidó negyed, a ,,gettó” – végigsétálhatunk a régi Király és Dob utca lenyűgöző sürgés-forgásában. A rabbi-műveltségű szerző könyvéhez éppúgy hozzátartozik a zsidó ünnepek részletes bemutatása, mint a kóserség mibenlétének ismertetése Program: Dr. Balázs Gábor vallásfilozófus, egyetemi oktató beszélget Dr. Balázs Pállal, a könyv szerzőjével az ortodoxiáról, a pesti zsidónegyed életéről, a gettóról, és a hajdani, meg a mai zsidó iskolákról Házigazda: Pécsi-Pollner Katalin
Időpont: 2009. november 5. csütörtök, 18:00 óra Helyszín: Holokauszt Emlékközpont kávézó Pontos cím: Budapest IX. ker., Páva utca 39.
Szeretettel vár minden érdeklődőt a KönyvESték sorozatszerkesztője és házigazdája: Pécsi-Pollner Katalin irodalomtörténész A könyv a program előtt és után kapható lesz az Emlékközpont könyvesboltjában.
Buda, zsidók című tematikus számmal jelentkezett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat című folyóirata tavaly decemberben. Az újság a budavári, a hegyvidéki, az óbudai és a fővárosi önkormányzat támogatásával jelent meg, s célul tűzte ki, hogy bemutassa a köztudatban "úri, polgári középosztályi" vidékként élő városrész zsidó történetét, vonatkozásait.Amint Novák Attila…
A budapesti zsidó hitközségben néhány nap óta nagy belső harc dúl. Ez a harc a körül a kérdés körül forog, hogy támogassák-e a kormányt és hogy nemsokára bekövetkező választásokon a budapesti zsidóság melyik pártot erősítse szavazatával. Forrás: Huszadikszázad Hírek a múltból Szó van ezen kívül a magyar zsidóság egységes pártjának megalakításáról,…
A Nemzeti Örökség Intézete Vázsonyi Vilmos egykori igazságügyminiszter születésének 155. évfordulója és síremlékének felújítása alkalmából tartandó megemlékezésére invitált bennünket. Nem hittünk a szemünknek, amikor azt olvastuk a meghívóban, hogy az emlékező imát egy lubavicsi haszid irányzathoz tartozó rabbi mondja. Vázsonyi, az első zsidó vallású miniszter síremlékének felújítása méltánylandó, szép gesztus. Vázsonyi azonban liberális…
Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem zsinagógájában működését megkezdő ortodox vallási vezető, Szántó-Várnagy Ádám alkalmazásához nem kérték az OR-ZSE beleegyezését és véleményét. Bár a zsinagóga az egyetem tanzsinagógája, a közösség a Budapesti Zsidó Hitközség körzeteként funkcionál - fogalmaz az OR-ZSE általános rektorhelyettese által jegyzett alábbi közlemény, amelyet teljes terjedelmében közlünk.…
Január 17-én kerül megrendezésre A Gettó Szíve megemlékezés, a 80 éve felszabadult budapesti gettó emlékére. A megemlékezés során 1000 diákból álló élőlánccal tisztelegnek a 80 éve felszabadult gettó áldozatainak emléke előtt. A budapesti gettó felszabadulásának 80. évfordulóján várhatóan rengeteg megemlékezést és istentiszteletet tartanak majd szerte a fővárosban a nagyegyházak. Mindezek…
Az egész magyar elhárítás és igazságszolgáltatás csődje, hogy ezt a portált évek óta nem tudja lekapcsolni. És itt most már két különböző színezetű kormány regnálását követően is felvetődik a kérdés, hogy nem tudja, vagy nem akarja? forrás: hirszerzo.hu Érdekes precedens lehet a Kurucinfo-perben hirdetett ítéletből. Ha a verdiktből széles körű gyakorlat…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.