Történetek, hangulatok, életképek – kultúrtörténeti séták
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében a tizedik alkalommal megrendezendő Európai Zsidó Kultúra Napján
13:00 órától:
Művészeti és kultúrtörténeti séta a védetté nyilvánított, felbecsülhetetlen értékeket őrző Salgótarjáni úti zsidó temetőben, a sétát Szegő Dóri vezeti.
A Salgótarjáni úti zsidó temetőt az Új Kerepesi úti Köztemető 55 hektáros elkülönített területén alakították ki 1874-ben, a temető főbejáratát a híres építész, Lajta Béla tervei szerint építették. A temető kialakítása után a zsidóság kiemelt családjai, személységei kaptak sírhelyet. Híres nagyiparos dinasztiák, a bankszektor ismert igazgatóinak családi kriptái, híres művészek nyugszanak a növényzet misztikus, szinte dzsungelszerűen körbefonódott buja környezetében. Ebben az egzotikus, benőtt növényzettel még misztikusabbnak ható temetőben 1950-ben temettek utoljára.
Találkozás a temető bejáratánál (Budapest VIII. ker., Salgótarjáni út 2.)
17:00 órától:
Kultúrtörténeti séta a Terézvárosi zsidó emlékek között a sétát Deák Gábor vezeti.
„A kerület északi sarkában a Nyugati pályaudvar és az előtte kialakult tér nyüzsgő világa fogadja a helybélieket és a messziről érkező látogatót, egy ugrásra innen viszont már a Pesti Broadway forgatagában érezheti magát az ember, színházak és mulatók között. Csak néhány lépés, és máris a legújabb magyar Világörökségen járunk, az Andrássy úton, a nagyszerű neoreneszánsz bérpaloták között, a platánfák árnyékában húzódó sétányon, az előkertes elegáns villa-paloták szomszédságában. Egy újabb utcasarok, és a hajdani pesti slágerek által megénekelt Király utcán járunk, a pesti kereskedők egykori főutcáján.”
Találkozás a volt Balettintézet előtt az Operaházzal szemben (Budapest VI. ker., Andrássy út)
(A sétákon a részvétel díjtalan)