Zene a rasszizmus ellen

Írta: Népszava Online  - Rovat: Kultúra-Művészetek

A több mint 30 éves múltra visszatekintő angol Rock Against Racism (RAR) mozgalom megkeresésére a Sziget szervezői a RAR-el valamint a Love Music Hate Racismmel és a Brit Nagykövetséggel közösen monstre koncertsorozatot szerveznek a Sziget nulladik napján, azaz augusztus 11-én, ZENE A RASSZIZMUS ELLEN címmel.

 

Az Angliából indult Rock Against Racism mozgalom most tehát a Szigeten is hangot ad annak, hogy politikai szimpátiától függetlenül, kizárólag a zene nyelvén milyen komoly erőket lehet megmozgatni egy jó ügy mentén. A Sziget szervezők pedig úgy döntöttek, hogy a “ZENE A RASSZIZMUS ELLEN” rendezvény bevételéből származó esetleges nyereségből egy olyan magyarországi civil szervezetet támogatnak, mely sokat tesz az ügyért.

A Nagyszínpadon a koncertek 13 órakor kezdődnek és a fellépők között a hazai pop-rock szakma nagy öregjei és ifjú tehetségei lépnek fel. Színpadon lesz – mások mellett – Charlie, Bródy János, Balázs Fecó, a KFT, az LGT Baráti Kör. Több zenekar a korábban tőlük megszokott formációt a mostani koncerten újraértelmezik, s vendégzenészekkel mutatkoznak be. Így például Balázs Fecó és a Korál kiegészül Kathy Horváth Lajos roma muzsikussal, vagy a Beatrice felvidéki zenészekkel, a Kispál és a Borz a Kiscsillaggal és Németh Jucival vagy a Quimby Szalóki Ágival muzsikál majd közösen a megakoncerten. És persze még sokan mások, Geszti Péter és Novák Péter, a Kaukázus zenekar, az Irie Maffia, a PASO, Póka Egon Experience, Rúzsa Magdi vagy a Republic.

A hazai zenészek mellett nemzetközi fellépő vendégek is emelik a nap fényét. Az este zárásakén a Love Music Hate Racism Allstars Special, azaz az ügy mellett elkötelezett angol zenekarok, így pl. a Get Cape Wear Cape Fly vagy a Babyshambles zenészeiből verbuválódott alkalmi csapat ad majd koncertet.

Fellépők:
Love Music Hate Racism allstars (UK)
Sam Duckworth (Get Cape Wear Cape Fly), Mpho Skeef, Kid British, Drew Mcconnell (Babyshamles), Lowkey, The King Blues, Lee Mavers (The La`S), Bashy, Jimmy Pursey (Sham69/Day21), Shlomo, Eslam Jawaad

30Y, Anima Sound System, Balázs Fecó és a Korál feat. Ungár István, Kathy Horváth Lajos, Nagy Feró és a Beatrice feat. Agócs Gergő, Bakos Árpád, Balogh Márton, Bikini, Bródy, Charlie, Deák Bill Gyula, FG4 feat. Mahó Andrea, Fish!, Geszti Péter, Irie Maffia, Isolated, Jamie Winchester, Kaukázus, Kft, Kispál és a Borz feat. Kiscsillag, Németh Juci, LGT Baráti Kör, Novák Péter, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Póka Egon Experience, Quimby feat. Szalóki Ági, Republic, Rúzsa Magdi, Subscribe, Turbo, Zanzibár

Az este 23 órától a nagyszínpadokról majd a sátorba illetve kis klubhelyszínre költözik. Az A38-Wan2 sátorban Ganxsta Zolee és a Kartel, az Animal Canibals, a Ladánybene27, Sub Bass Monster, az Anna & the Barbies, Dopeman és Emilió, valamint a Back II Black koncertezik.
 

[popup][/popup]