Meghívó az “Egy betemetett zsinagóga Budán” című film vetítésére

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Budapesti Városvédő Egyesület szeretettel és tisztelettel hívja meg Önt és minden régészetet, művészettörténetet, magyar és európai történelmet kedvelő, kulturális örökségünket féltő ismerősét
 

 

2009. június 18-án, csütörtökön, délután 16:00 órára a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos u. 14-16. szám alatti termébe

Radó Gyula és Bubryák István:
Egy betemetett zsinagóga Budán című ismeretterjesztő dokumentumfilmjének vetítésére.

1964-ben Dr. Budai Aurél építészmérnököt, aki akkor a Fővárosi Tanács műemlékvédelmi csoportjánál dolgozott, megszólította egy úr:
„Jó napot kívánok! Zolnay László vagyok. Találtam a várban, a földben egy zsinagógát! Segítsenek kiásni és láthatóvá tenni!”

Ez az a Mátyás-korabeli zsinagóga, melyről sokan beszélnek, de róla csak keveset tudnak, amely több mint kétszáz évig állta a történelem és az idő viharait, s közben szolgálta a felekezet céljait, majd amely háromszáz évig pihent a földben, s amelyet már majdnem teljesen feltártak, de mégis gondosan visszatemettek. Talán eljön az idő, amikor újból láthatóvá válik!

Ez az a zsinagóga, amely a mai I. ker. Táncsics u. 21-23. számú ház kertjében, párhuzamosan a várfallal 4-5 méter mélyen nyugszik a földben, a Babits-sétánytól mindössze egy vaskapu választja el.

A film elkészítését a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a FilmJUS Alapítvány támogatta.

A filmvetítés beszélgethetünk arról, felkészültek vagyunk-e egy ekkora kulturális érték befogadására!

Időpont: 2009. június 18. csütörtök, 16:00 óra
Helyszín: Budapest V. ker., Kossuth Lajos u. 14-16.

[popup][/popup]