Illényi Katica: Szerelmesék

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Illényi Katica színes egyéniségéből adódóan szinte várható volt, hogy egy, még általa ki nem próbált területen is megmérettesse magát.
 

 

Illényi_Katica.jpgOlyan közegben, ahol a közönség annyira közel van, hogy intim hangulata miatt különlegesen érzékelhetővé, szinte tapinthatóvá teszi a művészt, a lelkét, tehetségét és kisugárzását.Ahol nincs zenekar, csak egy szál zongora és a hegedű, ami most nem főszereplője a darabnak. Mert főszereplője az előadó, aki végre betekintést enged privát életébe, vagy legalábbis az illúzióját megteremti, hogy elhiggyük és részt vegyünk egy olyan történetben, ami velünk is megesett már sokszor, nekünk is fájt vagy elvarázsolt, majd lila ködként borult ránk, de elkerülhetetlenül utolért, mert talán ez a természet rendje.

Ez a szerelem, amiről sokféleképpen lehet mesélni, dalban, prózában, hangszeren. Lehet egyszerre is, mint IIlényi Katica, aki egy hegedűdarab sorvégein elmeséli, mit mond a hölgy és mit gondol a férfi. Majd eljátssza és elhisszük neki, hogy a zene nem más, mint az emberi párbeszéd egy másfajta kifejezője.

Zongorán kísér:
Silló István/Darvas Ferenc

Időpont: 2009. április 24. péntek, 19:00 óra
Helyszín: Tivoli Színház
Pontos cím: Budapest VI. ker., Nagymező u. 8.

 

[popup][/popup]