„Álmodozások kora” – Táncdalfesztivál másként
Újra, immár sokadszorra is kiderül, hogy életünk kísérőzenéjéhez hozzátartoznak az egykori monstre táncdalfesztiválok dallamai. Sokról nem is tudjuk, honnan ismerjük, ki is énekelte, mások viszont határozottan kötődnek egy-egy legendás előadóhoz.
Ezeket, gondolnánk, szinte már szentségtörésszámba megy más énekesnek átadni. Aztán bebizonyosodik, hogy mégis, nagyon is megéri új köntösben, új hanggal, más ritmusban és felfogásban újra meghallgatni őket. A végén pedig még arra is rádöbbenünk, hogy egészen másról és máshogyan is szólhat egy dal, mint megszoktuk.
|
Böhm György
|
Az első Táncdalfesztivál-koncert hatalmas siker volt a Művészetek Palotájában, ismételni is kellett. Ráadásul nagyon nehéz volt a szerkesztés, mert a műsoridő miatt sok-sok remek dalt kellett kihagyni.
Maradt tehát bőven, amiből össze lehet válogatni egy újabb estére valót. És van sok olyan előadó is, akit akkor nem hívhattunk meg, most azonban itt van rá a remek alkalom.
A kor ismét a hatvanas évek vége és a hetvenesek eleje, a téma a „legvidámabb barakk” egyre merészebben felbátorodó fiataljainak a kultúrája, az Ifipark koncertjeinek világa.
És természetesen az egész országot izgalomban tartó televíziós verseny, minden ma futó vetélkedők őse: a táncdalfesztivál.
Közreműködik:
Dolhai Attila, Fool Moon, Mészáros Árpád Zsolt, Micheller Myrtill, Nagy Ervin, Falusi Mariann, Szinetár Dóra, Zséda, Freeport zenekar
Zenei szerkesztő:
Zöldi Gergely
Rendező:
Böhm György
Időpont: 2009. február 21. szombat, 20:00 óra
Helyszín: Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Pontos cím: Budapest IX. ker., Komor Marcell u. 1.
Jegyárak: 1700.- 3100.- 4800.- 5900.- Ft
Weboldal: www.mupa.hu