200 éve született a “Champs-Élysées Mozartja”

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Kétszáz éve, 1819. június 20-án született Kölnben Offenbach német-francia zeneszerző, az operett műfajának első mestere, a “Champs-Élysées Mozartja”.

Jacques Offenbach

Apja, a helyi zsidó közösség kántora a Frankfurt melletti Offenbachból származott, innen ered a család neve. A könyvkötői szakmát zeneire cserélő férfi hegedült, gitározott, egyházi és világi zenét szerzett, jövedelmét zenetanítással egészítette ki. A kis Jakob hatévesen apjától tanult meg hegedülni, nyolcévesen már komponált, kilencévesen gordonkázott, tizenévesen mulatókban és kávéházakban muzsikált testvéreivel trióban. Tizennégy éves korában a helyi zenebarátok támogatásával iratkozhatott be a párizsi Conservatoire gordonka szakára. A híres zeneszerző Cherubini – aki néhány évvel korábban életkorára és külföldi állampolgárságára hivatkozva elutasította a tizenkét éves Liszt Ferencet – vele sem akart kivételt tenni, de amikor Offenbach játszani kezdett, azonnal felvette. Nevét ekkor kezdte a francia Jacques formában használni.

A francia nagyopera mesterénél, Halévynél komponálást is tanult, és nagy hatással volt rá Bizet is. Virtuóz csellósként Liszt Ferenc és Anton Rubinstein társaságában is zenélt, végzése után az Opéra Comique zenekarában gordonkázott. Szalonzenét és keringőket kezdett komponálni, és új műfajt teremtett, a zenei paródiát. A szalonok kedvelt alakja lett, 1844-ben áttért a katolikus hitre, és elvette egy spanyol tábornok lányát, akitől öt gyermeke született. Szülőföldjére csak az 1848-as forradalmak idején tért vissza néhány hónapra.

1850-ben a Théatre Francais karmestere lett, és a színdarabokhoz komponált zenéivel alaposan felforgatta a zenekart, amivel a szakmát maga ellen fordította, de elnyerte a közönség kegyeit. Első saját operettje csak 1853-ban került színre, majd gyors egymásutánban még két művét mutatták be. Az elsöprő sikerre alapozva 1855. július 5-én, a párizsi világkiállítással egy időben megnyitotta saját színházát Bouffes-Parisiens néven, ahol tizenegy éven át volt színigazgató, karmester és zeneszerző egy személyben.

Már első egyfelvonásos, néhány szereplős darabja négyszáz előadást élt meg. 1858-ban mutatták be egész estés vígoperáját, legnépszerűbb művét, és az Orfeusz az alvilágban megszakítás nélkül nyolc hónapig volt műsoron. Az operett utolsó, az alvilágban játszódó jelenetének fénypontja a híres-hírhedt kánkán (eredeti címén Pokoli galopp), az erotikus, virtuózan akrobatikus táncszám a maga korában hatalmas botrányt kavart. További érdekesség, hogy a lázongó istenek jellemzésére a franciák nemzeti himnuszát, a Marseillaise-t idézte. Ezután egymást követték népszerű operettjei: Eljegyzés lámpafénynél, Szép Heléna, Párizsi élet. Kevésbé volt sikeres A rajnai sellők, amelyet 1864-ben mutattak be a bécsi Hofoperben, de két előadás után lekerült a műsorról, majd teljesen feledésbe merült, és csak a 2000-es évek elején fedezték fel újra.

A szórakoztatóipar “nagyvállalkozójaként” néhány év alatt megalapozta hírnevét és vagyonát, megkapta a francia állampolgárságot és a Becsületrendet. Előadásaira mindig vonzó és ismert “sztárokat” szerződtetett, a Gerolsteini nagyhercegnő a korban igen népszerű címszereplőjének például habozás nélkül fizette ki a busás fellépti díjat.

Tündöklésének az 1870-1871-es porosz-francia háború vetett véget. A vesztes franciák Bismarck kémének, a győztes poroszok hazaárulónak minősítették, a párizsi közvélemény az összeomlás egyik felelősének tette meg, a bonapartisták azért, mert gúnyt űzött az uralkodóból és a hadseregből, a liberálisok azért, mert túl lojalista volt. 1875 tavaszán csődbe jutott, adósságait a következő évi amerikai hangversenykörút jövedelméből egyenlítette ki, ennek történetét az Egy muzsikus útinaplója című könyvében örökítette meg.

A tengerentúlról betegen tért haza, maradék erejét egyetlen “igazi” operája, a Hoffmann meséi komponálására összpontosította, de az Ernst Theodor Amadeus Hoffmann művei ihlette művét 1880. október 5-én bekövetkezett haláláig nem sikerült befejeznie. A hangszerelést Ernest Guiraud végezte be, aki Bizet hátrahagyott műveit is gondozta, és ő illesztette be a híres Barcarolát is a megbukott A rajnai sellőkből. A darab utóélete is sorscsapások sorozata: a szerző halála után néhány hónappal tartott ősbemutatón tűz ütött ki, és mintegy négyszázan lelték halálukat a lángokban, később lapok tűntek el az eredeti partitúrából. 1993-ban előbb kottatöredékei kerültek elő, majd 2004-ben Párizsban megkerült az eredeti partitúra is.

Offenbach hamvai a párizsi Montmartre-i temetőben nyugszanak. Százkét színpadi művének egy része ma is szerepel a színházak repertoárján, az ő példája és biztatása késztette színpadi művek írására a “valcerkirály” ifjabb Johann Strausst, és nagy hatással volt a legnépszerűbb angol operettszerzőre, Arthur Sullivanre is. Magyarországon az Eljegyzés lámpafénynél című operettjének 1860. szeptember 22-i, a Nemzeti Színházban tartott magyar nyelvű premierjével indult hódító útjára a műfaj, az intézmény a következő évben a komponistát és társulatát is vendégül látta. Egyik legszórakoztatóbb operettjét, a Kékszakállt Magyarországon először 1866-ban mutatták be. A darabot a Budapesti Operettszínház 2018-ban tűzte először műsorára, és szintén tavaly debütált A rajnai sellők az Erkel Színházban. A komponista életét dolgozta fel a többi közt az Offenbach titkai című koprodukciós tévéfilm (1996) Szabó István rendezésében, melyben a címszerepet Jordán Tamás alakította.

Offenbach szülővárosában, ahol a híres dóm közelében tér viseli nevét, az évforduló alkalmából emlékévet tartanak. (MTI)

 

 

 

támogatás

Címkék:Offenbach