SZENVEDÉLYESEN GYŰJTENI – FESTMÉNYT ÉS VIRÁGOT

 

 

Egy letűnt korszak atmoszféráját nem könnyű érzékeltetni. Kövesi István műgyűjtő – akinek kollekcióját nemrég ismerhette meg a közönség – zárkózott világban élt.

Mire volt jó a szocializmus korában egy műgyűjtemény? Befektetés volt, szenvedély? Vagy netán, kompenzálta a kor szürke mindennapjait? Vagy visszatükrözte megálmodójának személyiségét?

Kövesi István, – akit gyűjtőtársai és vevői „kóser Pistikének” neveztek – feleségével, Weisz Klárával, az újlipótvárosi Csanády utca 5. szám alatti kóser húsbolt aranyszívű mészárosa volt, akiről – Anna Margit beszámolója szerint – úgy hírlett, hogy a rászorulóknak némi pénzt is csomagolt a hús mellé. A házaspár híres volt saját készítésű savanyúságáról, melyből nyugatra is exportáltak. De a családtagokon és barátokon kívül alig tudta valaki, hogy mit rejt az üzlet fölötti lakásuk: egy heterogén gyűjteményt klasszikussá nemesedett modernekből, főművekkel, némileg hullámzó színvonallal. A gyűjtő életéről csupán töredékeket, kedves történeteket ismerünk, melyekből egy nagyvonalú úriember portréja rajzolódik ki. Rejtőzködő kincsestárának állít emléket Molnos Péter művészettörténész – Kolozsváry Mariann tanácsadói segítségével megírt – „A titkos gyűjtemény” c. albuma.

A könyv elején egy fénykép a gyűjtőről, amint télikertjében, kezében permetező üveggel virágait gondozva kitekint a levelek mögül. Több mint 200 festményét szenvedélyesen szerette és hasonló számú cserepes növényét megszállottan gondozta. Egy rá és szeretteire jellemző adalék: a Margitszigeti Nagyszálló egy különleges pálmát keresett a halljába, amivel Kövesi rendelkezett. Ő ajándékozott is egyet a szállónak, melyet azonban évekig látogattak, mert a pálma családtag volt!

De ki volt ez a nem mindennapi egyéniség?

Kövesi István 1911-ben született Vácrátóton, ahol szülei, Kövesi József és Pick Irén kóser húsboltot vittek. Gyűjtőnket boldogságára kicsapták a polgári iskolából, így apja mellett lett mészáros-tanonc, majd József bátyjával együtt vezettek egy mészárszéket, amely egyik részlegében kóser, másik részlegében tréfli húst árultak! Hasonló vállalkozó szellem és nyitottság jellemezte később gyűjtői hozzáállását is. Noha nem volt tanult ember (ebben erősen hasonlít jánoshalmi Nemes Marcellra), de gyűjteménye nem nélkülözte a szellemi szubsztanciát.

Ugorjunk vissza Vácrátótra, ahol Kövesi prosperáló húsboltot vezetett, ám hamarosan munkaszolgálatos stációk törték meg életét. Bátyját a rohonci kastélyban egy tömeggyilkosság során ölték meg a nácik, szüleit és két nővérét későbbi felesége, Weisz Klára szeme láttára küldte Mengele a halálba. Kövesi a tífusztól szívbetegen élte túl Mauthausent, traumáit talán sosem heverte ki, ám újabb vállalkozásba kezdett. Vácrátóton a húsüzletnek az államosítás vetett véget: a család 1948/49-ben Budapestre, Angyalföldre költözött két gyermekkel. Tíz év telt el gyári munkával, majd 1957-ben Kövesi átvette a disszidált Grüner Bandi Csanády utcai húsboltját. Titokban lett műgyűjtő, nem volt tőle messze a Jászai Mari téri bizományi és gyűjteményét diszkréten kezelte: leszármazottai szinte hiánytalanul örökölték meg halálakor, 1981-ben.

Molnos könyvében öt művészt emelt ki: Rippl-Rónai Józsefet, Perlmutter Izsákot, Vaszary Jánost, Ámos Imrét és Bortnyik Sándort – az ő műveik adták a Kövesi-gyűjtemény lelkét.

Nemes Marcell egykori hagyatékából való Kövesi két híres Vaszary festménye: a Macskás nő és a Modell.  Rippl-Rónai Lazarine papagájjal és Sárga zongoraszoba c. képe számos alkalommal tűnt fel kiállításokon a gyűjtő halála után. Fantasztikus kiállítás-rendezői koncepció volt a Kieselbach Galéria részéről, ahogy Kövesi rejtőzködő gyűjteményét – a pár napos promóciós tárlaton – óriási méretű csalamádés üvegekkel tárták a látogatók elé: az ablaküvegek fölött bámulatos rendben sorakoztak: almapaprika, paradicsom és vöröskáposzta – ritmikusan megbontva a Rippl-Rónaik, Vaszaryk, Aba Novákok varázslatos színharmóniáját. Szobabelsőre méretezett képeket láttunk itt, nem pannókat, mivel a gyűjtemény színtere egy átlagos Csanády utcai lakás volt. A kóser húsboltos dicséretét hirdette az a szocializmus korának teljes gyűjtéstörténetéből merítő kollekció, amely édeskés zsánerképekkel indult (Glatz Oszkár) és ízlésben fokozatosan csiszolódott. Perlmutter Izsáktól meghökkentően sok képe volt. Koszta József vásznain világítanak a színek. Anna Margit Fillér utcai lakásában is vásárolt, a művésznőt támogatva, vele sorsközösséget érezve – kiemelkedő színvonalú Ámos Imre anyagát, és persze Anna Margit képeket… Ugyanígy Kassák özvegyénél is tiszteletét tette, akitől a mester 60-as évekbeli „architektúráit” vásárolta. Az idős Bortnyiktól a – művész által később megtagadott – 1930 körül készült remekműveit az újabbakkal együtt vette meg. De láttunk itt elképesztő dinamizmusú Berény Róbert alkotást szín- és mozgásellentétekkel (nagyon lehet szeretni). Nagy magányosokat is gyűjtött, a „másik Mednyánszky”, a sérült szenvedőket ábrázoló Mednyánszky arcait, a festő első világháborús haditudósító korából: csavargók, sebesültek révült tekintetével. Scheiber Hugó gyűjteménye inkább közepes, és Egrytől a legszebb egy egész pici olajképe. Bálint Endre Harsonás c. képén egyértelmű a zsidó tematika. Stílusok és izmusok keverednek gyűjteményében. A művek nagy részére – kevés kivétellel – a franciás könnyedség és derű a jellemző. A holokauszt-túlélő Kövesi mintha kerülte volna a drámát, a kollekció darabjain ritkán villan fel a szenvedés.

Személyiségére és boltjának illatára ügyfélköre és barátai emlékeznek. Vevői imádták ezt a káros szenvedélyektől mentes, nagylelkű üzletembert, mert jó sztorijai voltak, mindenkivel tisztelettel bánt, és rászoruló hittársainak gyakran küldött húst ingyen. Ő maga hihetetlenül szerényen élt és szerény is volt: Sinkó Katalin művészettörténész, egykor BÁV becsüs úgy jellemezte őt, hogy hiányzott belőle a „szakértő vagyok”mentalitás. Amellett Kövesi intelligens volt és jó emberismerő: felmérte korlátait, pl. hogy nincs ideje, ezért felkért három BÁV-os becsüst: az egykori legendás műkereskedő Fränkel Józsefet, akinek neve korszakokon ívelt át, Sinkó Katalint és Kapocsy Sándornét, hogy segítsék őt tanácsaikkal. Mindennapjai kedélyesen teltek: régi korok gentleman-ként viselkedett, mikor az aukciók anyagát szemlélve karonfogva sétált Sinkó Katalinnal.

Mindamellett a szocializmus zárt világában zárkózottan élt a család. Otthon természetesen kóser konyhát vezettek. Boltjában kurrens dolgokat árult, de üzletpolitikája praktikus volt: aki ínyenc árut vett, annak combot vagy szokványos húst is kellett vinnie. Napjai az üzletben teltek, az Ecserire nem járt ki, a kereskedők látogatták őt, hagytak nála képeket, és Kapocsy Sándorné a BÁV zárása után járt hozzá megtekinteni a festményeket. Kövesi legfőbb beszerzési forrása mindvégig a BÁV volt, és az itt 1956 után induló aukciókon számos védett képet vásárolt.

A védett státusz azzal járt, hogy a Magyar Nemzeti Galéria nyilvántartási osztályáról évente jártak lakásába ellenőrizni a műveket. Ő próbált háttérben maradni, félelme mégis túlzottnak tűnt: a szocializmusban a kép volt a legjobb befektetés, a műtárgyakat kevésbé figyelték a hatóságok. Kis képzelőerővel megidézhető a Falk Miksa utca hangulata és figurái: a Kieselbach Galéria helyén állt valaha a Luxor Kávéház, ahová gyűjtők jártak kávézni, seftelni, eszmét cserélni. A kor gyűjtéstörténetében a fő szerepet már nem az iparmágnások, nagypolgárok és arisztokraták játszották, hanem a kisvállalkozók: maszekok, orvosok és ügyvédek. Nemcsak a gyűjtőkör szociográfiája változott, de az alkotások is cserélődtek, mivel a régi gyűjtőgeneráció már tönkrement vagy/és elhalálozott. (Minderről bővebben olvashatunk a könyvben.) A kóser húsboltos egész nap dolgozott, és legfeljebb vasárnaponként ugrott be a Luxorba. Deák Dénessel, aki központi figura volt, köztudottan sokat üzletelt, és számos kortárs gyűjtőt ismert.

Egy gyűjtés története szenvedélytörténet is kalandokkal és pénzzel. Kezdetben Kövesinek sem volt túl jó ízlése, de első giccseit kiszórta.  A középkategóriás Glatz Oszkár képeit megtartotta, a kötetben a műtárgylistában szerepelnek. Első komoly vétele Munkácsy Milton-vázlata volt, mellyel feleségének akart imponálni. Ha az ár-érték arányokat tekintjük, akkoriban – a mai árszínvonalhoz képest – meglepően alacsony árak voltak, de amikor 1971-ben Kövesi aukciós karrierje csúcsra ért, vagyis a 8 ezer Ft-os kikiáltási árról indult Vaszary Bikaviadalát 75 ezer Ft-on ütötte le, nyilvánvaló lett, hogy ez több befektetésnél; szenvedély. Rippl-Rónai és Vaszary felé Sinkó Katalin és Kapocsy Sándorné orientálták a gyűjtőt. A Perlmutter művek bősége a kollekcióban viszont Fränkel József érdeme, aki értő szemmel volt Perlmutter-rajongó: édesapja, Fränkel Ernő a festő barátja volt. Fränkel József Perlmutter kereskedőjeként látta a művészben azt a kvalitást, amit sokan nem. Ő hívta fel Kövesi figyelmét Perlmutterre, akitől sokat vásárolt aukciókon. A gyűjtő Aba-Novák özvegyénél személyesen lobbizott, bár Aba-Novák Judit először így reagált: „Micsoda idők járnak, hogy hentesek vesznek képet?” – de Kövesi személyisége lefegyverezte. Kádár Béla egyik lányához is feljárt műtermi mappákért, valamint Bálint Endréhez is (ajánlása a képek hátán). Intellektuális műtermi kapcsolatait Sinkó Katalin inspirálta, és ezeket is oly gondosan ápolta, mint üvegházában a virágait.

Szarka Zsuzsa