145 éves a Rabbiképző

Éppen 145 évvel ezelőtt, 1877. október 4-én nyílt meg az Országos Rabbiképző Intézet. Ebből az alkalomból tekint vissza a múltra, és előre a jövőbe az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem két rektorhelyettese.

Amikor több mint hét évtizedes tervezés után végre megkezdte munkáját a rabbiszeminárium, a haladó magyar zsidóság fellélegzett: a polgárosodó, magyarosodó zsidó közösségek élére olyan modern szemléletű vallási vezetők kerülhetnek rövidesen, akik egyaránt járatosak a zsidó hagyományokban, a kortárs tudományokban és a magyar kultúrában is. Erről szóltak 1877. október 4-én a megnyitóbeszédek, korábban a tervek, később az évfordulós összegzések is.

Bacher Vilmos így fogalmazott a megnyitóünnepségen 145 évvel ezelőtt az intézményből majdan kikerülő rabbikról: „Őrizni és ápolni fogják a zsidó tudományt, és bíráló ésszel, de jámbor kegyelettel is tanulmányozva és fürkészve a nagy szellemi örökséget, melyet az ősök bölcsessége az évezredek irodalmában lerakott, fenntartandják a múlt és a jelen közötti összefüggést, és előkészítendik a jövő haladásait. A hit, az erkölcsiség tanait a benső meggyőződés tüzével, az öntudatos gondolkodás világosságával elő fogják adni, és a hit s tudomány közötti összhangzást, mely a helyesen felfogott zsidó vallásnak sarkkövét képezi, ők fogják képviselni, és mintegy önmagukban, gondolkozásukban, működésükben megtestesíteni.”

Néhány éven belül azonban kiderült, hogy a valóság összetettebb, mint az ideák világa. Alig végzett az első rabbi, Neumann Ede, amikor Tiszaeszlár és az Országos Antiszemita Párt a magyar zsidóság integrációjának vágya mellé elhelyezte az első kérdőjeleket. Ugyanezekben az években a kritikai bibliatudomány új fordulata, mely megkérdőjelezte a Tóra mózesi szerzőségét, sokakban ingatta meg a hitet, hogy a modern tudomány és a helyesen értelmezett hagyomány közösen vezet el az igazsághoz. Ami pedig a modernizálódó, polgárosodó, magyarosodó, egyúttal szekularizálódó zsidó rétegeket illeti, őket a tudománnyal és magyar kultúrával felvértezett, doktori címmel rendelkező rabbik is egyre nehezebben szólították meg.

Mindezek ellenére a Rabbiképző mindvégig – mind a mai napig – kitartott és kitart eredeti missziója mellett. A világ változik, a zsidó közösség változik, a gondolkodásmódunk és kultúránk változnak, de ebben a változó világban is a magyarajkú zsidó közösségeket látjuk el tudománnyal és hagyománnyal. Az új igényeket új módokon kell kiszolgálni, de a közösség szolgálata állandó.

Nézzük végig, mely korszakban, mely igazgató irányítása alatt milyen kihívások előtt állt a Rabbiképző. Az agg Bloch Mózes feladata az intézet felállítása és elfogadtatása volt az ortodoxia felől érkező támadások közepette (1877–1907). A világszerte elismert Bacher Vilmos megteremtette a magyar nyelvű zsidó tudományosságot (1907–1913). Blau Lajos, az első rektor, aki az intézményben végzett, átvezette a Rabbiképzőt az első világégés és az azt követő gazdasági és társadalmi válságok időszakán (1914–1932). Guttmann Mihály a fasizálódó Németországból tért vissza, hogy a fasizálódó Magyarországon irányítsa az intézményt (1933–1942). Lőwinger Sámuel a vészkorszakban örökölte meg a szemináriumot, de a következő diktatúra elől már elmenekült (1943–1950), továbbadva azt Róth Ernőnek (1950–1956) és Scheiber Sándornak (1950–1985). Utóbbi joggal érezhette úgy, hogy a zsidó szellem utolsó szikráit őrzi a Kádár-kori Magyarországon. Schweitzer József a rendszerváltás után új életet lehelhetett ezekbe a szikrákba (1985–1998). Schöner Alfréd az addigi szemináriumot egy államilag elismert, akkreditált egyetemmé alakította át (1998–2018). Vajda Károly hozzájárult az oktatói kar megfiatalításához, és kiszélesítette az egyetem nemzetközi kapcsolatait (2018–2022). A következő vezetők feladata egy olyan, stabil alapokon álló modern egyetem kialakítása lesz, amely a 21. század középső harmadában aktív értelmiséget neveli ki.

Az Országos Rabbiképző Intézet elsődleges célja, nevéből adódóan, rabbik képzése volt. De hiba lenne a hatását csak az általa kinevelt rabbik számában mérni. Az egykori gimnáziumi osztályokban, az ún. alsó tanfolyamon érettségizett diákok többsége nem folytatta tanulmányait a felső tanfolyamon, a tulajdon­képpeni rabbiképzésben, hanem világi egyetemekre mentek, zsidó és magyar műveltséggel egyaránt felvértezett értelmiségi – orvos, ügyvéd, mérnök – lett belőlük. A felső tanfolyam hallgatói, végzettjei között is sok volt a pályaelhagyó, akik inkább a tanári vagy a tudományos kutatói karriert választották, így öregbítve alma materük hírnevét itthon és külföldön. Tegyük hozzá, a Rabbiképző épületében működött az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet is, ahol hittanárok és kántorok végeztek. A két intézmény tanári kara az oktatáson kívül hazai és nemzetközi szinten is elismert tudományos munkát folytatott, miközben sokat tett a magyar zsidó kultúra és ismeretterjesztés érdekében (bibliafordítások, a Magyar Zsidó Szemle megjelentetése stb.). Összefoglalva, a Szeminárium jelentősége és hatása jóval túlmutatott a rabbiképzésen.

Hasonlóképpen látjuk a jövőt is. Az OR-ZSE missziója az, hogy a magyarországi neológia, tágabb értelemben pedig a magyar és a közép-európai zsidóság egyik szellemi központja legyen. Ezen belül öt részterületet emelnénk ki, amelyeken elődeink is aktívak voltak.

Az oktatás célja egyrészt a magyarországi zsidó hitközségek számára rabbik, kántorok és más szakemberek képzése, akik szellemi-vallási, liturgikus, oktatási, közösségépítési és szociális téren is szolgálják közösségüket. Másrészt azt is el szeretnénk érni az oktatással, hogy létrejöjjön egy olyan értelmiségi réteg, akik értik és ismerik a zsidó kultúrát, hagyományokat, történelmet. Azt kutatják, oktatják, közgyűjteményekben megőrzik, vagy éppen szakújságíróként, könyvkiadóként megismertetik azt az egész magyar társadalommal, és ezáltal hozzájárulnak az előítéletek csökkenéséhez.

A kutatás a tudásunk elmélyítését szolgálja. A múltat és a jelent, a feltáratlant és a mindenki által ismertet újabb és újabb szempontok szerint értelmezzük, és ezáltal önmagunkat is jobban megértjük. Megpróbálunk válaszokat keresni korunk nagy hitbéli és a vallásgyakorlatot érintő teológiai kérdéseire.

Az így létrejött tudást nem csupán szakfolyóiratokban és az oktatásban kell továbbadni. Az egyetemek ún. „harmadik missziója” a tudományos ismeretterjesztést és a tudás gyakorlati alkalmazását, a szűkebb közösség és az egész társadalom által hasznosítható eredményeket jelenti. A Rabbiképző múltjából és jelenéből egyaránt vehetünk példákat: könyv- és folyóiratkiadás, szabadegyetemi előadások, kántorkoncertek, bibliafordítások, temetők karbantartása.

Negyedik területként az intézményünkben őrzött tárgyi és szellemi értékek ápolása említendő. Különösen fontos a Rabbiképzővel egyidős könyvtár állományának állagmegóvása, digitalizációja és kutathatóvá tétele. E gyűjtemény nem csupán a magyarországi neológia múltját őrzi, hanem olyan tudásbázis, amely a jövőben is nagyon fontos szerepet játszhat.

Végül, az OR-ZSE egy olyan szellemi támogató háttérként is szeretne funkcionálni, amelyre a fenntartó Mazsihisz és az egész magyar zsidóság bátran építhet – ahogy a Magyar Tudományos Akadémiának is feladata kormányzati és egyéb, társadalmilag fontos döntésekhez a megfelelő szakmai-tudományos háttér biztosítása.

A ma 145 évvel ezelőtt megnyílt Rabbiképző magasra helyezte a mércét mind az öt célkitűzés esetében. Az utókor feladata ennek megfelelni, de ez lehetetlen múltunk megismerése nélkül.