Zsidó Kulturális Fesztivál, 2018

Írta: Mazsihisz / Szombat - Rovat: Közösség

A fesztivál egyik kiemelt helyszíne ez évben is a Dohány utcai zsinagóga, Közép-Európa
legnagyobb és legimpozánsabb zsidó temploma.

A Dohány utcai zsinagóga belülről

Hagyományosan nyitóeseményként itt ad koncertet augusztus 26-án Budapest Klezmer Band és a Barcelona Gipsy Balkan Orchestra, amelyen sztárvendégként ott lesz Palya Bea és közreműködőként Szokolay Dongó Balázs.

Augusztus 27-én Nógrádi Gergely főkántor és barátai lépnek föl itt, másnap pedig Malek Andrea áll színpadra saját formációjával, a Malek Andrea Soulistic zenekarral. Ezen a koncerten találkozhatunk Balázs Fecóval, Szalóki Ágival és a Magyar Virtuózok Kamarazenekarával.

Augusztus 29-én az Avishai Cohen Trio adja elő a műsorát a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével, majd augusztus 30-án generációjának egyik legkiemelkedőbb tehetsége, Takács Nikolas énekel a zsinagógában Veres Mónika társaságában.

Szeptember 2-án nyáresti koncerttel készül a közönség szórakoztatására az ország egyik legnépszerűbb klezmer együttese, a Sabbathsong Klezmer Band, amelynek sztárvendége Nyári Károly és zenekara lesz.

[popup][/popup]