Újra sábáti istentiszteletet tartanak a könyvtárként működő bajai zsinagógában

Írta: Szombat - Rovat: Közösség

Fináli Gábor rabbi vezetésével immár második alkalommal éled fel eredeti szerepében az Ady Endre Városi Könyvtár épülete Baján.

A tavaly megtartott istentisztelet a bajai zsinagógában (Fotó: baon.hu)

Augusztus végén ismételten zsidó templomként működik majd a bajai Ady Endre Városi Könyvtárnak helyet adó egykori zsinagóga épülete, ahol újra rabbi imádkozik és héberül olvassák a Tórát, adta hírül a baon.hu nyomán a Kibic.hu.

A kétnapos (augusztus 30-31., péntek-szombat) esemény teljesen nyilvános, szeretettel várnak minden érdeklődőt a szertartásokra, írja a lap. A hétvége tervezett forgatókönyve a következő:

  • Péntek este: szombatfogadás 19 órától, tanítás, kidus, bor és barhesz is lesz.
  • Szombat reggel 9.30-tól sábát délelőtti ima, tóraolvasás, heti szakasz magyarázata, utána kidus, bor, barhesz.
  • Kérdezd a rabbit!elnevezésű beszélgetés baráti felekezetek képviselői és a rabbi között 16 órától kezdődik, a közösség tagjainak kérdéseire válaszolnak.
  • A hávdálá szertartást (a szombat búcsúztatását), melynek végén eloltják a gyertyákat és lekapcsolják a villanyokat is, 19:30-kor tartják.

A szertartásokat Fináli Gábor, a budapesti Hunyadi téri zsinagóga rabbija tartja.

Zárásként 20 órakor indul az Ábrahám fiai együttes koncertje, melyen zsoltárok és autentikus izraeli dalok hangzanak el.

Teljes cikk

 

[popup][/popup]