Tóraavatás, Zsilip-megnyitó, rabbi-avatás

Írta: Szombat - Rovat: Közösség

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) két új Duna menti zsinagógát és két új Tóratekercset avat.

Zsilip Közösségi Ház

2019. szeptember 22. (vasárnap)

Az eseménysorozat helyszínei és programjai:

14:30 Új Tóra avatás a Cipők emlékműnél
(1054 Budapest, Id. Antall József rkp.)

Az esemény keretein belül – a hazai zsidóság reményt hordozó újjáéledésének örömére – a közösség új Tóratekercsének ünnepélyes befejezésére kerül sor. “A rendezvény során” – írják sajtanyagukban – “közösen hajtunk fejet az az 1944-45-ben nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére, amit gyászunk jeléül elmondott kádis ima követ.

Az eseményen beszédet mond:
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija
dr. Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár
Menachem Margolin, az Európai Rabbinátus vezető rabbija
Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője

Cipők a Duna-parton – facebook esemény

A rendezvényt követően átadják a közösség szentendrei és lipótvárosi imahelyeit, amit avatóünnepségek és a zsinagógák új Tóratekercseinek elhelyezése kísér.

16:30 Szentendrei zsinagóga
(2000 Szentendre, Pátriarka utca 6.)
Menachem Myers ünnepélyes rabbivá avatása és mezüze felhelyezése

Cháj galéria megnyitó – facebook esemény

 

18:15 ZSILIP Közösségi Központ
(1137 Budapest, Újpesti rakpart 1.)
Glitzenstein Sámuel ünnepélyes rabbivá avatása és mezüze felhelyezése

ZSILIP megnyitó – facebook esemény

támogatás