Scheiber Sándor: Kol Nidré-beszéd 1982. szeptember 26-án

A régi zsidó tanítómester azt mondotta: „Nincs világosabb válasz, mint egy nyugtalanító kérdés. Nincs nagyobb igazság a földön, mint az igazság keresése. Nincs hatalmasabb kiáltás, mint a csönd.”
Áron főpap, amikor elvesztette két fiát – az írás szerint – hallgatott. Élijáhu prófétának Isten הקד הממד לוק halk suttogás hangjában jelent meg.
Hamlet élete összegzését megszakítja. „A többi néma csend.”
Kol Nidré-estéjén a múlt mély kútjába hullanak emlékeink. Az áldás, amelyet a gyertyák előtt kaptunk; a lehanyatlott kezek; szeretteink, akik odahagytak; barátaink, akik eltávoztak; terveink, álmaink, reményeink, amelyek hervadtan leperegtek.

Csendet sugárzó nagy lapok alatt
élnek leglényegünknek sejtjei.

E hónapban múlt 43 éve, hogy a Harmadik Birodalom őrült feje elharsogta poklokat elszabadító bejelentését: „Die Sache rollt.” „A dolog elindult.”
A „dolog” 50 millió ember életébe került.
Ahova benyomultak, csizmájukkal letaposták a virágos kerteket és felverték álmukból az alvókat. Kikergették őket az ágyukból és kitépték szájukból a falatot. Elégették könyveiket es ellopták a képeiket. Megalázták az aggastyánokat és falhoz verték a csecsemőket. Ellopták a menyasszonyok gyűrűjét és a mézet a kaptárból. Felgyújtották a ringó búzarónát és letaposták a szőlőt. Máglyákat raktak Európa szívében es emberek millióit égették el. Nemzeti erénnyé emelték a besúgást, hőstetté az árulást; hazafias kötelességgé a gyilkolást és fosztogatást; új renddé az önkényt es a törvénytelenséget. Mióta ember az ember, ilyen szégyent, ilyen gyalázatot nem hoztak rá; mióta világ a világ, ennyi bűnt, ennyi gazságot nem követtek el.
Okult-e belőle az emberiség? Nem. Pedig megtanulhatta volna, hogy senki sem külön sziget. Minden ember a szárazföld egy darabja. “Ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb.” Akár egy hegyfokot venne el, vagy barátaink házát.

Okult-e belőle a zsidóság? Igen. Hogy nincs, kiben bíznia, egyedül önmagában.
Amikor Titus 1900 évvel ezelőtt győzelmesen – mégis tartva a zsidók Istenének bosszújától – belépett a jeruzsálemi Szentélybe, egyetlen szó hagyta el ajkát: “Nihil… Semmi … “
Nem fogta fel, nem értette meg, hogy abban, amit ő semminek lát, abban rejlik a Minden.

A zsidóság a semmiből elvitte szívében a hordozható Szentélyt és átmentette napjainkig. Elvitte magával a Láthatatlannak tanítását es ez átmentette őt üldözéseken, mártíromságokon, a nép felét áldozatul követelő holocaustumon – történelme, nyelve, irodalma újjáélesztéséhez. Az Auschwitz tüzén lángragyúlt Menóra a zsidóság legnagyobb diadala.
A római kori, aquincumi sírkövön a gyermek kezében egy Menóra látható. Adjuk gyermekeink kezébe a Menórát, hogy vele megvilágítsuk múltjukat, ahonnan jöttek, és fényt szórjanak útjukra, amelyen járniok kell. Közben emlékezzenek azokra, akik a múltjukért éltek és jövőjükért meghaltak.
A holnapi záróima, a Neila egyik költeménye a könnyek kapuját emlegeti, amely nem zárul be soha. Mindig csak a könnyek, a könnyek. Mi a remény kapujára szegezzük tekintetünket.

הוקת חתפל רוכע קמע תאו

Ez a kapu a zűrzavar, a kavarodás, a háborúk völgyéből nyílik a nyugalom, a boldogság és a béke felé.

Ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!

Isten áldását kérem rátok, mint minden évben:

Ámen.

* Babits Mihály: Húsvét elõtt. A költeményben a „kapunyitó” után a „nemzetmegmentõ” szó is szerepel, amelyet Scheiber Sándor valószínűleg szándékosan hagyott ki. (A szerk.)
A beszéd forrása: Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek.
Válogatta és szerkesztette: Kõbányai János. Múlt és Jövő Könyvek, New York–Budapest–Jeruzsálem (1994), 293–298. o.