Nemzetközi ifjúsági program a Bálint Házban

Írta: Szombat - Rovat: Közösség

Nyári kaland San Diego-i fiatalokkal

“Idén nyáron július 7 -14 között egy egyedülálló kulturális csereprogramra invitáljuk a 14-16 év közötti fiatalokat, akik aktív résztvevői a zsidó közösségnek. 12 magyar fiatal egy egész hetet tölthet együtt a San Diegoból érkező kortársaival, hogy kapcsolatot építsenek egymással és megismerjék egy másik nemzetközi zsidó közösség életét és szokásait.

A bázis a Bálint Ház lesz, de rengeteg izgalmas programmal készülünk a csapat számára. Tervezünk workshopokat, angol nyelvű filmvetítést, szombatfogadást, közös városnézést. A tábor célja, hogy lehetőséget adjon a fiataloknak arra, hogy szórakozzanak, tanuljanak és erősítsék kapcsolataikat más hasonló érdeklődésű fiatalokkal a világ másik részéről.

A külföldről érkező fiatalokat szeretnénk a magyar résztvevőknél elszállásolni, hogy igazi családok vendégszeretetét élvezhessék. A reggelit a családok biztosítják a gyerekeknek, de ezen felül minden ellátásról, belépő jegyről és a fiatalok hangulatáról mi gondoskodunk egy hétig!

Egy két program amire számíthatnak:

Kincsvadászat a zsidó negyedben – Mozizás a szabad ég alatt – Közös szombatfogadás – Strandolás a Lupa szigeten – Workshopok és peula – Hajókirándulás Szentendrére

Az amerikai fiatalok július 7-én vasárnap, este érkeznek Budapestre, a magyar résztvevők családjaihoz. A program július 8-án hétfőn reggel veszi kezdetét a Bálint Házban.

Ez a program egész napos elfoglaltságot jelent a fiatalok számára a hét során. Napi többszöri étkezést (ebéd, vacsora és harapnivaló) biztosítunk, de a hét során lesz lehetőség a családdal is vacsorázni és időt tölteni az amerikai vendégekkel.

ITT LEHET JELENTKEZNI

Illetve további információkért nyugodtan írjanak emailt a [email protected] email címre a programszervezőnek” – zárul a kedvcsináló felhívás.

[popup][/popup]