Kétezer éves szakadás

Novemberben még zajlik Szombathelyen az Őszi Zsidó Esték elnevezésű szabadegyetemi szemináriumsorozat, melynek egyik előadásán nehéz kérdést járt körül Csepregi András: feloldható-e a bűnvád? A Fasori Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze egyértelműen igenlő választ adott, az elmélet és a gyakorlat összehangolódását azonban lassúnak látja.

A szombathelyi zsidó hitközség a reformáció emlékéve alkalmából az evangélikus egyházzal kezdeményezett párbeszédet, együtt gondolkodást az idén már hetedik éve megrendezett szabadegyetem keretében. A témák a zsidó vicctől a csodarabbikig, a soá következményeitől a családkutatásig terjedve hangsúlyosan foglalkoznak a zsidó-keresztény kapcsolatokkal, és a sorozatból még két előadás hátravan.

Dr. Csepregi András saját élményeiből kiindulva kezdte tanulmányozni a zsidóság és kereszténység szétválásának hátterét és történetét, amikor még fiatal lelkészként egyszer János apostol evangéliumát olvasta fel a gyülekezetben húsvétkor, és megütötték őt a belőle – vagy legalábbis magyar fordításából – kiérezhető zsidóellenes felhangok. Kutatásai nyomán több írása jelent meg, köztük tavaly az új evangélikus hittankönyvsorozat első kötetei. Két éve pedig Gábor György filozófus és Kovács Mónika szociálpszichológus mellett maga is felszólalt az Evangélikus Hittudományi Egyetem „A múlt terhe – a jelen felelőssége” című konferenciáján, ahol tovább erősödött benne az érzés, hogy a két közösség kapcsolatáról beszélni kell.

A szombathelyi előadás egyik legérdekesebb pontja talán a vészkorszak után két évtizeddel kiadott pápai enciklika részletének felolvasása volt, mely szerint: „[…] Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni.

Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték, mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.

Ezenkívül az Egyház – mely elutasít minden üldözést, bárkit is érjen – megemlékezvén a zsidókkal közös örökségről, nem politikai megfontolásoktól, hanem evangéliumi vallásos szeretettől indítva fejezi ki sajnálatát a gyűlölet, az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat.

Krisztus, miként az Egyház mindig tanította és tanítja, minden ember bűneiért mérhetetlen szeretettel vállalta önként szenvedését és halálát, hogy mindnyájan üdvözüljenek.”

A lelkész szerint azonban mindez a gyakorlatban még kevéssé működik, amit mi sem jelez jobban, mint hogy a pápai hivatal tízévente kiad egy-egy praktikus útmutatást a fentiek alkalmazásának mikéntjére vonatkozóan; ráadásul az enciklika megközelítése nemcsak a maga korában számított radikálisnak és újszerűnek, hanem a mai többség szemében is az. Ezért jogos a kérdés: milyen út vezetett ide?

Kutatásait összegezve Csepregi András kitért az ókori zsidóellenességre, az első keresztények viszonyulására az őket elutasító zsidósághoz, valamint a későbbi zsidóellenesség magvaivá vált újszövetségi gondolatokra.

Az első tekintetében a hellén-zsidó kulturális rivalizálást emelte ki, melyből i. sz. 70, illetve 135 után a görögök jöttek ki győztesen, míg a másik kettővel kapcsolatban egyaránt a kontextus meghatározó szerepét hangsúlyozta. Mint mondta, számos újszövetségi zsidóellenes megnyilatkozás csupán „az akkor megtapasztalt félelem és harag reflexiója” volt a zsidók által (is) fenyegetett keresztények részéről, és csak az adott történelmi szituáció, valamint a Szentírás egészének figyelembevételével értelmezhető helyesen.

A lelkész szerint az üldöztetések megszűntével a formálódó ókeresztény teológia és az ókori antiszemitizmus találkozása olyan elméletekhez (például a helyettesítési teológiához) vezetett, amelyek egészen a ’65-ös zsinatig lényegileg befolyásolták a kereszténység viszonyulását a zsidó néphez. Éppen ezért ezek történeti és Szentírás-beli alapjainak megfelelő értelmezése, kontextusba helyezése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a két közösség viszonyában valódi változás álljon be – és a huszadik századihoz hasonló tragédiák elkerülhetők legyenek.

Az előadás hanganyaga meghallgatható itt. Dr. Csepregi Andrásnak a Zsidóság és kereszténység az evangélikus hitoktatásban című munkája, melyben éppen az évezredes eltávolodás és ellenségeskedés okait, tényezőit, valamint az evangélikus egyháznak a vészkorszak idején játszott szerepét taglalja, hamarosan nyomtatásban is megjelenik.