Kelemen Katalin 70!

Írta: Gadó János - Rovat: Közösség

70 éves Kelemen Katalin, a Szim Salom közösség rabbija, a magyarországi reformzsidóság legismertebb képviselője.

Kelemen Katalin

Régi személyes ismeretség fűz Kelemen Katalinhoz, akit – ha jól emlékszem – az ELTE valamelyik héber kurzusán ismertem meg. Utána évekig rendszeresen látogattam a szerveződő, majd bontakozó Szim Salom közösség rendezvényeit, sabatjait, olyannyira, hogy lányom bat micva ünnepségére is ebben a közösségben került sor.

A Szim Salomba jártam azokban az években, amikor Kati London és Budapest között ingázott: Londonban végezve rabbinikus tanulmányait, Budapesten pedig ellátva rabbinikus feladatait.

Ő is, mint nemzedékünkben szinte mindenki, asszimiláns háttérből jött, a maga útján talált vissza a zsidósághoz és a maga útján haladt tovább ritka következetességgel, amikor elmélyült a reformzsidóságban, a diákkorból kinőve rabbinikus tanulmányokra adta a fejét és elvállalta egy olyan közösség vezetését, amelynek nem voltak mély gyökerei Magyarországon.

A reformzsidóság 1989 után igazi otthont kínált az asszimilációból visszafelé tapogatózó magyar zsidók egy részének: ez az irányzat a zsidó hagyományt egyesíti a modernitással, az egyéni utak lehetőségével, az egyéni felelősséggel és a hagyomány nagy szabadságfokon történő értelmezésével.

Kelemen Katalin az életét arra tette föl, hogy ezt a szellemiséget meghonosítja Magyarországon. Nem vállalkozott könnyű feladatra egy olyan közegben, ahol a hagyományos zsidó vallás hívei sokáig bizalmatlanok és merevek voltak, a zsidók túlnyomó része pedig – a Holokauszt tapasztalatai után – megátalkodott asszimiláns és ateista.

Kelemen Kati azonban nem adta fel és kitartása nyomán neve az elmúlt harminc évben összeforrott a magyarországi reformzsidósággal – amely ma, sok viszontagság után ismét visszakapta vallási státuszát és elismert felekezet Magyarországon.

Tíz év után engem egy magánéleti fordulat elsodort a Szim Salomtól, de rokonszenvem a reformzsidóság iránt nem csökkent. Kati születésnapjára kívánom, hogy a reformzsidóság legyen minden téren versenytársa neológiának, ortodoxiának (és persze az asszimiláns álláspontnak); legyen szellemi utánpótlása; ifjú reformzsidók pedig kemény vitákban szorongassák meg a zsidó vallás más irányzatainak képviselőit.

[popup][/popup]