Hová bújt el Isten, miért nem jön elő?

A Tecáve hetiszakasza az egyetlen a Tóra négy Mózest szerepeltető könyvében, amelyben Mózes, névvel, nem szerepel. Pedig jelen van. TECÁVE (2Mózes 27:20−30:10)

Ahogy Isten sem szerepel a minden látszat ellenére is baljósan vicces Eszter könyvében, amelyet, amikor nincs éppen szökőév, a Tecáve olvasásának hetét követően olvasunk általában fel, Purimkor. Pedig Ő is jelen van. Az áldozatos szeretet tanúságában.

A Végtelen Uralkodója Mózest szólítja a hetiszakasz legelején, bár nem nevezi néven, a héber pedig, akárcsak a magyar, a személyragok révén már kijelöli, kiről van szó, a személyes névmást már oda sem kell írni (parancsold meg, ennyi elég, nem kell hozzátenni, hogy te parancsold meg). Mégis, a hetiszakaszban háromszor egymás után nyomatékosítja így Isten Mózes megszólítását, Te csináld ezt és Te csináld azt. Úgy tűnik, egyszerre üzeni neki, hogy nagyon fontos a szerepe és azt is, hogy egyáltalán nem fontos. Megszólítja, nyomatékosan őt, de nem nevezi néven egyáltalán.

Ez a hetiszakasz Áronról, a főpapról és a papságról szól. Áronnak kell lennie a főszereplőnek. Mózes feladata az, hogy untermann legyen. Segítsen, de ne látsszon. Ne ő látsszon, de lehessen rá mindig mindenben számítani. Mózes ott van, a színpad mögött, hogy a reflektorfény maradéktalanul Áronra vetülhessen.

És ugyanígy van jelen a legfeszültebben vicces bibliai könyvben Isten, anélkül, hogy látszana, ez köti össze a Purimot többnyire megelőző hetiszakaszt Eszter könyvével Lisa Grant, a Hebrew Union College oktatója szerint.

Látszólag csak a hatalmi önkénybe szerelmes Áhásvéros van jelen, aki szakadatlan ivászatokkal próbálja elűzni magától a félelmet, amely felkelti éjszakánként értelmetlen élete miatt, aki eltünteti a feleségét, mert nem akarja szórakoztatni bájaival a vendégeit, aki engedné Hámánnak kiirtani a zsidókat, ha ahhoz van kedve, de Eszter két szép szeméért inkább meggondolja magát. Ezen a szörnyetegen kívül a velejéig és számítóan gonosz Hámán van jelen, illetve a véletlenek sokasága és Eszter váratlan személyes bátorsága. Ebből jön ki a merőben átmeneti megmenekülés továbbra is Áhásvéros uralma alatt. Istenről szó sem esik. Nem avatkozik be csodákkal, a perzsa történet önkényurát nem sújtja csapásokkal, mint a fáraót, engedi történni az eseményeket. Egyedül az Áhásvéroshoz hozzákényszerített, zsidóságát letagadni kénytelen, önmaga felett soha rendelkezni nem képes árvalány, Eszter megmagyarázhatatlan, semmiből sem következő, önzetlen bátorságában, önfeláldozásában van jelen, abban a levezethetetlen csodában, hogy ez az ezerszeresen elnyomott nő Izrael népének vezetőjévé képes válni egyik pillanatról a másikra.

Ahogy Mózes csak a munkája, a hatása révén mutatkozik a hetiszakaszban, úgy mutatkozik meg a legkisebb, Eszter révén a purimi csodában. Láthatatlanul van jelen a szeretet és felelősségvállalás megmagyarázhatatlan bátorságában. Bennünk. Azóta is.

Shlomo Riskin, Efrát főrabbija, a nagy ortodox tanító elmesél egy történetet egy hászid mesterről, aki bújócskázó gyerekekre lett figyelmes egy útján és észrevette, hogy egyikük megállíthatatlanul bőg jól kiválasztott rejtekhelyén. Mi a baj? – kérdezte tőle. A kisgyerek azt felelte, azért sír, mert már nagyon régen elbújt, társai nem találták meg és már nem is keresik. Az Öreg zsidó ekkor az ég felé nézve kérdezte meg Istent, aki hirtelen eszébe jutott a kisgyermekről: Világ Ura, tudom, hogy azért rejtőzöl el, mert azt akarod, hogy megtaláljunk, de mi történik akkor, ha rejtekhelyeden maradsz és gyermekeid nem is fognak keresni többé”?

Lehet, hogy mostanában, mint a kisgyerek, aki annyira jól elbújt, hogy meg is feledkeztek róla, a Jóisten is el van kicsit keseredve. A Világ Ura talán csak elbújt, elrejtette arcát, ahogy Mózesnek megígérte, de nagyon várja már, hogy megkeressük.