Ervin halálára

Klein  Ervinről szeretnék megemlékezni, aki  egykori munkatársam, igaz  barátom, és egy jó ideig lelki  társam is volt.   Betegsége és  halála nagyon megrázott, de azt hiszem mindenki hasonlóan  érez,  aki valaha közel volt hozzá.

1982-ben  a  Goldmark  kórusban találkoztam Ervinnel.  Mint  kiderült, már a Bartók  Béla  Zeneművészeti  Szakiskolában  is játszottunk  közös  koncerten:  ő, mint végzős, én mint  kezdő hallgató. Nagyon megörültünk egymásnak. Ervinben ekkoriban kezdett megérlelődni egy zsidó gyermekkórus megalapításának a  gondolata, és felkérésére boldogan kapcsolódtam be a munkába.

Hosszas  szervezés  után 1985  tavaszán tartottuk meg  az első  próbákat a  Bethlen  téri zsinagóga  iroda-helységében.  Először  csak pár gyerek jött Landeszman György  akkori főrabbi  talmud tórájáról, de a kórusnak hamar  híre  ment és hetek  alatt  közel  30-40  gyerekere duzzadt a létszám.

Ervin héber és jiddis  dallamokat tanított  nekik, én zongorakísérettel foglalkoztam, a hangversenyeken felváltva vezényeltünk  és  zongoráztunk. Eleinte a  Hitközség körzeteiben, később  nagyobb  helyeken, pl. a  Pesti  Vigadóban   léptünk  fel, és  a gyerekek  egyre  magabiztosabbá váltak. Ezt  csodálatos volt látni.  A kórus  életének  csúcspontja 1987-ben az izraeli Zimrija nemzetközi  kórusfesztivál meghívása volt.

Ekkoriban  magánemberként még  lehetetlen volt Magyarországról Izraelbe utazni, de  Ervin elszántsága  és a szülők odaadó  segítsége  révén az álom valóra vált. Ott  ültünk  az EL-AL gépen  addigra mintegy  ötven gyerekkel  és  néhány felnőtt kísérővel úton Tel-Aviv, majd busszal Jeruzsálem  felé!  Azt hiszem, mindannyiunk számára felejthetetlen maradt az az euforikus  ünneplés, amellyel a mi gyerekeinket fogadták.

Amikor a megnyitó ünnepségen a kórusok bemutatása  során a Bethlen-téri gyermekkórusra  került a sor,  egy egész  stadionnyi ember – nemzetközi  kórusok – álltak fel, hogy zúgó tapssal, örömujjongással és énekkel  ünnepelje  ottlétünket. Több  ezer ember szájából  egyként  szólt az  Ám Jiszrael Cháj dal. Izrael gyermekei élnek, és élni fognak mindörökké!  Az izraeli himnusznál  a gyerekek  és  mi is  zokogtunk.

Akkor  vettük  észre a  finom  ősz hajú embert, aki meghatódva  állt mellettünk,  majd  többször  kísérőként  is velünk  tartott  utunk során. Csendesen  ült  a fegyveres  buszsofőr  mellett.  Elie  Wiesel  volt!

A  Bethlen téri  gyermekkórus 1992 körül  feloszlott,  Ervin  tehetsége és a zsidó  zene  iránti  elhivatottsága  más  utakat  talált  magának. Mégis,  a  gyermekkórus  a  80-as  évek  Magyarországán  sokunk  számára a  zsidó  gyökerekhez, a zsidó  kultúrához  való  visszatalálás  első lépése volt.

Ervin –  és mindaz,  amit bennünk  elindított,  amit  tőle  tanultunk, amit vele együtt  átéltünk – örökké velünk  marad.