Elhagyni barlangjainkat – szubjektív berlini beszámoló

Az elmúlt hét eseményei, vagyis az EMIH „einstandolási kísérlete” különösen fontossá teszik azt a kérdést, hogy hová tartozik a neológia. Egy identitásában erős, élő közösség tud csak védekezni egy ilyen „támadással” szemben. Most vált igazán aktuálissá az alábbi írás egy hónapokkal ezelőtti rabbiavatásról, hiszen nemzetközi kapcsolatainkra, inspirációkra különösen szükség van válságos időkben.

A zsidó közösséget (sok más közösséghez hasonlóan) az egész világon nagyon komolyan sújtotta a Covid, mind megbetegedésekben, mind pedig a tagság fogyásában, a csökkenő érdeklődésben az „offline”, vagyis élő események iránt. Egyszerűen nem vagyunk már ugyanazok, mint a Covid előtt voltunk. Németországban sem történt ez másképp. A potsdami konzervatív rabbiképzőt (Zacharias Frankel College) ráadásul a Covid után egy vezetői válság is sújtotta, melynek során az intézmény igazgatójának – botrányok közepette – távoznia kellett. Fontos intézményről van szó, azért is, mert az OR–ZSE mellett a kontinens másik nem-ortodox rabbiképzőjéről beszélünk. Éltem tehát a lehetőséggel, és elutaztam Berlinbe tavaly ősszel, hogy az új rabbik avatását lássam, és a Rabbinical Assembly (a továbbiakban: RA) megbeszélésein részt vegyek.

Ez utóbbi szervezet több magyar neológ rabbi taggal is büszkélkedhet. A magyar neológiával való kapcsolatok prof. dr. Schweitzer József rabbi z”l, rektori korszakához vezethetők vissza. Tudni kell azonban, hogy a nemzetközi szervezet a 80-as évek óta nagyrészt egaliterré vált, női rabbik is teljes jogú tagok lehetnek (az előző RA elnök is női rabbi volt). A korábbi taghitközségektől azonban nem várják el a nemi emancipációval kapcsolatos paradigmaváltást, így a magyar neológ rabbik is nyugodt szívvel maradhatnak a szervezetben.

A berlini eseménysorozat a Zacharias Frankel College rabbiavatásával kezdődött a potsdami egyetemen, melynek teológiai fakultásával egyébként az OR–ZSE 2019-ben együttműködési megállapodást írt alá. Az eseményen prominens brandenburgi politikusok és az egyetem dékánja is részt vett. Három rabbit avattak fel, egy Németországban, egy Spanyolországban, egy pedig Franciaországban fog tevékenykedni.

Az esemény célja az is volt, hogy megmutassa: az említett súlyos válságok után is működőképes az egyetem. A választ nyilván a jövő hozza meg, de az esemény szervezettsége, színvonala alapján az látszik, hogy a jelenlegi megbízott vezetők rengeteg munkával, energikusan, reményekkel telve folytatják a munkát. Látható, hogy a Zacharias Frankel College nemzetközileg elismert rabbiképzőnek számít továbbra is.

Másnap az RA szervezett egy továbbképzési napot. Sok helyről érkeztek még rabbik: legalább hat európai országból, Izraelből és az Egyesült Államokból is.

A továbbképzési nap lényegében rabbinikus szakmai kérdésekre reflektált. „Boldogság a közösségben”, „Hogyan kritizáljunk másokat, mint egy ’mensch’?”. „Kóser-e a vegetáriánus sajt?”, stb. A frissen avatott rabbik is bemutatták diplomamunkájukat. Beszélgetni is érdemes volt, hiszen többek között a Cionista Világszervezet (WZO), a Masorti Olami (MO), valamint az izraeli Conservative Yeshiva (CY) is képviseltette magát. Ez utóbbi két szervezet a masorti/conservative irányzat fő intézményei: az MO az ernyőszervezet, a CY pedig az informális felnőtt oktatás központja.

A harmadik nap az európai RA tartott ülést. Az RA elnöke beszélt az új „amerikai” tendenciákról. Az európai RA rabbik, reagálva az informális elnöki felvetésére, egyöntetűen elutasították egy maszorti (Conservative) nem zsidó partnerrel kötött vegyesházasság, vagy valamilyen vegyes párokat összeadó maszorti szertartás létrehozásának lehetőségét. Természetesen ettől még megengedhető az, hogy a közösség integrálja a vegyes házasságban élőket, és a nem zsidó házastársat befogadja, vonzóvá téve a zsidó hagyományokat (ahogy a Mazsihisz elnöke erre nemrég rámutatott). Az informális „döntés” csupán azt jelenti, hogy a szervezet európai része egyelőre nem akar további vallási engedményt tenni, és marad konzervatívan gondolkodó rabbiközösség.

Mindezek után Chaim Weiner rabbi, az európai maszorti bét din (vallási bíróság) igazgatója beszélt a get (válólevél) átadás bonyolult adminisztrációjáról. A get az egyik legfontosabb feladat a rabbinikus bíróságok számára, hiszen csakis válólevéllel házasodhat újra az elvált férj és feleség.

A Rabbinical Assembly – véleményem szerint – a neológia számára rendkívül fontos szervezet. Jelenleg ez az egyetlen nemzetközi rabbinikus szervezet, melynek neológ rabbik is tagjai. Az európai RA egyértelműen konzervatív gondolkodást képvisel, valamint fontosnak tartja a szakmai konzultációt, továbbképzést (itthon tudtommal az Evangélikus Egyház ír elő és támogat továbbképzéseket lelkészeknek). Véleményem szerint a rabbik és a Mazsihisz számára továbbra is fontos lenne a nemzetközi, vallásügyi kapcsolatok fenntartása, továbbképzéseken való részvétel, a konstruktív párbeszéd.

Berlini látogatásom azonban ezzel még nem ért véget. Némi szabadidővel rendelkezvén, egy francia kollégámmal még aznap bejártam több holokauszttal és második világháborúval kapcsolatos emlékhelyet. Nem szabad letagadni, hogy Berlin rettenetes terhet cipel. Németország a mai napig küzd nemzetiszocialista múltjának feldolgozásával, és a zsidó látogatót is nyilván leterhelik a látottak.

A negyedik nap megpróbáltam elkerülni az emlékműveket, és inspirációt találni ókori műveket felsorakoztató múzeumokban. E szándékos eltévedésem azonban elvezetett a régi zsidó temetőhöz, ahol egy gyűjtőtábor emlékműve látható, és ahol, nem mellesleg, Moses Mendelsohn, a haszkala (zsidó felvilágosodás) vezető gondolkodója is nyugszik.

Nem sokkal később „belebotlottam” a Neue Wache nevet viselő neoklasszicista stílusú emlékhelybe, ahol a koncentrációs táborok egy ismeretlen áldozatának hamvai is el vannak temetve.

A berlini élmények felkavarják az ember érzelmeit, és éppen ezért rendkívül nagy hatású volt számomra a „csendszoba”, amelyre még a kollégámmal bukkantam rá a zajos, csúcsforgalmú városközpont egy váratlan helyén: a Brandenburgi kapuban. A kis, hangszigetelt helyiség megnyugtató légköre vallástól függetlenül, mindenki számára nyitott, ingyenes. A szobát egy ismert magyar iparművész „szakrális fényt” ábrázoló falikárpitja díszíti, meditatív atmoszférát teremtve. A látottak után, itt elcsendesedik az ember, sőt, elnémul. Talán mindannyiunknak erre lenne szüksége mostanság. A bejáratnál héberül olvashatjuk egy bársonytakarón: דממה azaz csend, bibliai kifejezéssel érve. Eszembe jut, honnan ismerős ez a szó. Élijáhú próféta egy barlangban elkeseredve várja a jelet, hogy kiléphessen „börtönéből”. „Hegyeket bontó szél”, földrengés, tűzvihar jön, de egyikben „sincs ott” az Örökkévaló. Végül pedig csendes, halk suttogás hangja (קול דממה דקה) hallatszik, a jel amelyre azért várt, hogy elhagyhassa barlangját.

Nagyon remélem, hogy válságaink után végre mi is elhagyjuk „barlangjainkat”, és átéljük a közösség élményét, összetartó erejét. Berlin után soha nem felejtem el, hogy micsoda ajándékok a magyar zsidóságnak a megmaradt történelmi zsinagógák, „közösségi terek”, ahol otthonra lelhetünk. Akkor maradnak meg számunkra, ha megtöltjük és használjuk őket.