Csak semmi pánik! – idén is lesz Limmud fesztivál

Írta: Szombat - Rovat: Közösség

Október utolsó hétvégéjén a nemzetközi Limmud mintájára Magyarországon is lesz fesztivál. Mint a szervezők írják: “„Korszakos” kérdésekről tanulunk és vitázunk, amelyek mindannyiunk életét befolyásolják.”

A Limmud szervezői és önkéntesei

“Összejövünk, hogy a zsidó hagyományok és napjaink tudományai alapján támpontokat keressünk mindennapi döntéseinkhez, közösséget, barátságot, szolidaritást találjunk nehéz időkben.

NEM ÁLL ÖSSZE A KÉP – Hiába nincs cenzúra, ha hamis- és álhírek torlaszolják el a tényleges tájékozódáshoz vezető utat. A közösségi média vélemény- és vélelembirodalmakra bomlik, amelyben hasonló gondolkodásúak posztolnak egymásnak, amíg el nem hiszik, hogy más vélemény nem is létezik. A szerkesztőségek pedig híven szolgálják tulajdonosukat, minálunk többnyire az államot és érdekszféráit.

A TÖRTÉNELEM FOLYTATÓDIK – Nemrég még arról volt szó, hogy az emberiség a demokrácia játékszabályait elfogadva révbe ért, ami ezután következik, az már nem is nevezhető történelemnek. Ma válságok, járványok, háborúk fenyegetnek – ez ne volna történelem?

Próbáljunk eligazodni! Van-e lehetőség az egymást erősítő bajok megoldására? Hogyan válaszolnak a különböző berendezkedésű államok a válságokra? Mi a helyzet a Covid 19 járvánnyal? Túl komolyan, vagy túl könnyedén vesszük a koronavírus újabb támadásait? Milyen megelőző stratégiákat érdemes követni?”

A fesztiválról itt tájékozódhatnak.

Az idei program itt olvasható.

Jegyvásárlás itt lehetséges.

[popup][/popup]