A szabad szerelem zsidó ünnepe: ma van Tu beÁv

Írta: Vári György - Rovat: Közösség

A Talmud szerint ezen a napon vívták ki őseink, többször is, a szerelem szabadságát, vetettek véget a nők korlátozásának. Ma is van még ezzel feladatunk. 

Ez a nap, amikor éppen szökőévben járunk, a nyárközép ünnepe. Áv havának tizenötödik napja, teliholdja. Ettől a naptól fogva nem vágták már ki a fákat, amelyeket a Templomban használtak, mert a nap ereje gyengülni kezdett, nedvesek lettek, használhatatlanok. Még izzik a nap, de már hátunk mögött van a nyár nagyobbik része. És ez az idő a belső tűz, a szerelem éledésének ideje. “Az idő nagy hamis, mint a szerelem is, legizzóbb, ha épp elhagy” – írja Orbán Ottó.

A Talmud arról is beszámol, hogy Tu beÁv napján tették lehetővé a lányoknak, hogy bármely törzsből bárkivel házasodhassanak, akit csak megszeretnek Izráel közösségében. Ezen a napon fogadták vissza Benjámin törzsét is a zsidó nép közösségébe egy szörnyű bűntett megbüntetését követően, ezután már velük is lehetett házasodni.

Ezen a napon táncoltak a lányok fehér ruhában a szőlőskertekben, ahogy majd a megváltás napjaiban táncolnak a jámborok az Örökkévaló jelenlétében a hagyomány szerint.

Ma Izrael polgárainak többsége szintén szeretne szabadon, és nem kizárólag a Rabbinátus előtt és engedélyével házasodhatni egy friss kutatás szerint.

Szabadság és szerelem, ahogy a magyar szabadság költőjénél, Petőfinél, úgy a zsidó hagyományban is elválaszthatatlanok.

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője

[popup][/popup]