“Az elmúlt pár évben különös és fontos helyen, a Budavári eltemetett zsinagógánál tartjuk meg a fény ünnepét” – invitál a Mazsike meghívója.
“Ez arra is jó és fontos alkalom, hogy megemlékezzünk az ott 1686-ban elpusztított budai zsidó áldozatokról. Egyben ráirányítsuk a figyelmet az Eltemetett zsinagóga feltárásának fontosságára.”
Időpont: 2025. január 2. csütörtök 15.00 Helyszín: Budai Vár, az Eltemetett zsinagóga emléktáblájánál (I. ker., Babits Mihály sétány 5.) Vendégeink: Kardos Péter főrabbi, Nógrádi Gergely kántor Program: Megemlékezés, gyertyagyújtás, éneklés, fánk evés, gyönyörködés a panorámában
Az elmúlt pár évben különös és fontos helyen, a Budavári eltemetett zsinagógánál tartotta meg a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a fény ünnepét. Idén is így tett a szervezet. A helyszín azért is fontos - írták -, "hogy megemlékezzünk az ott 1686-ban elpusztított budai zsidó áldozatokról, egyben ráirányítsuk a figyelmet az…
Konferencia és kiállítás 2015. szeptember 18-án A budavári Táncsics börtön közvetlen szomszédságában fekszik a magyar kultúrtörténet és egész Európa unikális kincse: a középkori Budavári nagyzsinagóga, melyet a vár 60-as évekbeli felújításakor feltártak, majd forráshiány miatt vissza is temettek. Az akkori kutatók a jövő generáció nagyvonalúságában bíztak. A Kulturális Örökség Napjai…
A Mátyás-kori Nagyzsinagóga pusztulásának 338. évfordulója alkalmából szervezett hagyományos séta. Séta a civilszervezettel a Mátyás-kori zsinagóga feltárásáért. Az Ássuk ki! csoport célja a Zsinagóga feltárása, annak érdekében, hogy az egyedülálló építészeti emlék újból látható és látogatható legyen. Sétavezető: Deák Gábor a mozgalom egyik alapítója Időpont: 2024. szeptember 1. (vasárnap) 17:00-18:30 Találkozó: Korona…
Ugyan a feltárásra továbbra sincs pénz, ám dokumentumfilm legalább készült a budai vár egyik "titkos" szenzációjáról, az eltemetett középkori zsinagógáról és Budai Aurél műemléki tervezőről, aki 45 éve küzd a romok bemutatásáért. Forrás: Múlt-kor Arról, hogy Mátyás király korában épült zsinagóga helyenként hat méter magas falait rejti a föld a budai…
Forrás: Népszabadság Online 2008. április 29. Ássuk ki a Mátyás kori nagyzsinagógát! - ezzel a felhívással fordult a Magyar Tudományos Akadémián rendezett sajtótájékoztatóján a Társaság a Középkori Eltemetett Zsinagóga Feltámasztásáért. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint "magántámogatásokkal és állami pályázatok révén kell feltárni a Budai Várban található…
A középkori zsinagóga Táncsics utcai maradványaira Dr. Zolnay László régész 1964-ben véletlenül bukkant rá, amikor a Várnegyed tatarozásához előzetes régészeti kutatásokat végzett. A nagy és a kis zsinagóga héber szövegeit és datálását Dr. Scheiber Sándor vizsgálta. A nagyzsinagóga maradványai a Táncsics utcai lakóház Babits bástyasétány felőli előkertje alatt rejtőznek. Történetéről…
In "Hagyomány"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.