„Ha azt akarod, hogy Izrael alakuljon olyanná, amilyen Te vagy, akkor csalódni fogsz”[1]

Ahogy az előző cikkemben írtam, kutatásom egyik célja a feltárás volt. A másik cél gyakorlatiasabb: mivel viszonylag sokan jönnek vissza Izraelből Magyarországra, arra voltam kíváncsi, hogy melyek azok a tényezők, amelyek elősegítik vagy hátráltatják az izraeli integrációt. Ezek egy része a Magyarországról kivándorlókra vonatkozik, más részük általánosabb érvényű. Az eredményeket – terveim szerint – megosztanám a leendő alijázókkal, hogy ennek fényében/tudatában induljanak útra. Ezért is írok a témáról több helyen, hogy minél több emberhez eljussanak az eredmények.

Természetesen egy másik országba való költözés mindig kihívásokkal jár, de az eredményeim rámutattak olyan tényezőkre, amelyeken tudatosan is lehet alakítani a megérkezéskor, vagy már előtte.

Az 1. ábra foglalja össze azokat a tényezőket, melyek az interjúalanyaim és a szakértők szerint fontosak a „sikeres” integrációhoz. A sikeres szót azért tettem idézőjelbe, mert mindenkinek mást jelent a siker. Itt elsősorban egy olyan eredményre gondolok, amikor az illető nem érzi magát kirekesztve és/vagy nem azon gondolkozik, hogy mikor tud továbbmenni, vagy esetleg visszamenni Magyarországra. (Természetesen az sem jelent feltétlen kudarcot.) Fontosnak tartom kiemelni, hogy a téma kényessége, és a kutatás sokhelyen rugalmas értelmezése nem engedte, hogy szigorú táblázatokkal és ábrákkal álljak elő, de nem is ez volt a célom. Ezt az ábrát inkább iránymutatásnak szánom, semmiképp nem a piros betűs igazságot szeretném bemutatni, ezért akadnak benne „hibák”.

1. ábra: Az integrációhoz szükségesnek vélt tényezők a kutatás fényében

Objektív tényezők

A tényezőket három csoportra osztottam: az első téglalapban az objektív tényezők vannak, amelyeken nehezen vagy egyáltalán nem tudunk változtatni és a legtöbb esetben ezek még az alijázás előtti időszakra utalnak. Az egyik fontos téma volt, hogy hány évesen alijázik az illető. Az idős korosztályt leszámítva – melyben nagy volt az egyetértés, hogy nekik a legnehezebb –, nem volt egyértelmű az iránymutatás. Többnyire – bár ez sem igaz feltétlen minden helyzetben – minél fiatalabb valaki, annál jobbak az esélyei. De sokak szerint még 30 felett is bőven sikeres lehet az alijázás – ők többnyire személyes tapasztalatból beszéltek. Az egyik hátrány ilyenkor, hogy az illető már nem fog a hadseregben szolgálni, ami kétségkívül fontos tényezőnek tekintenek.

A korral szorosan összefügg, hogy ki milyen szakmával vág neki a kivándorlásnak. Előny, ha valakinek Izraelben keresett szakmája van (sokan az IT foglalkozásokat említették). Van, aki szerint „minél magasabbról jön az ember, annál nehezebb” (interjúalany22), magyarán az értelmiségi szakmákban nehezebb elhelyezkedni. Ugyanakkor van, aki szerint előny a magas képzettség. Ezek a különbségek legtöbbször saját tapasztalatból származtak – volt, akinek sikerült elhelyezkedni az értelmiségi szakmájában és volt, akinek nem. Az értelmiségi pályáknál különösen fontos a kapcsolatháló, bár ez manapság már mindenhol elmondható. Több interjúalanyom átképezte magát, hogy könnyebben találjon munkát, és voltak interjúalanyaim, akik azért hagyták el Izraelt (vagy gondolkoznak rajta), mert nehéz volt munkát találniuk. Ilyen volt például az egyik zenész – de volt olyan zenész is, akinek nem volt gond munkát találni. Itt nyilván más tényezők is közrejátszanak: például, hogy milyen zenét játszik az illető, mennyire tehetséges stb.

A pénzügyi háttér szintén nagyon gyakran előkerült az interjúkban. Köztudott, hogy a magyarországi zsidók többnyire jó gazdasági helyzetben vannak (lásd erről Kovács András kutatásait), bevándorlónak lenni pedig általában lemondásokkal jár. Nem egy interjúalanyom tért vissza Magyarországra, mert nem tudta eltartani magát, vagy a szülei felkínáltak egy lakást stb. Fontos tudni azt, hogy az ember bevándorlóként nem számíthat az otthon megszokott életszínvonalra. A másik véglet viszont, amikor például a gazdasági válság miatt megy ki valaki: ha nincs hova visszajönni, akkor a kényszer is segíthet az integrációban. Persze ez nem egy optimista szcenárió, de ezekben a helyzetekben kifejezetten jól jön, hogy Izraelbe „kvázi ingyen” lehet nekikezdeni egy új életnek.  A többség legalábbis így látta ezt.

A negyedik tényező ebben a csoportban a zsidóság. Hiába jogosult valaki az alijázásra, az nem jelenti azt, hogy az izraeli társadalom zsidónak tekinti, hiszen a kettőnek két különböző definíciója van: alijázásra az jogosult, akinek legalább az egyik nagyszülője zsidó, míg halachikusan az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó vagy betért. Mivel Izraelben az állam és az egyház nem válik el, vannak bizonyos helyzetek, amikor a halachikusan nem zsidókat diszkriminálja a rendszer (pl. házasság, temetkezés). Ezt sajnos sokan nem mindenki realizálja, aki nekivág a kalandnak. Az egyik interjúalanyom így vélekedett az integrációjáról, amit nem tekintett teljesen sikeresnek: „Engem nem fogadtak el itt, azt fogadták el, hogy itt vagyok” (interjúalany76) Erről bővebben az előző cikkben írtam.

 

Alija előtt

Fontosak a motivációval kapcsolatos tényezők. Sokan jelezték, hogy a Szochnut sokkal többet ígért, mint amennyit kaptak kint és hogy ez hatalmas csalódást okozott. (Erről a visszajelzésről beszéltem is az illetékesekkel a Szohnutnál – ezzel is próbáltam hasznossá tenni a kutatásomat). Ez persze az évek során sokat változott, hiszen az interjúalanyaim között sokan voltak, akik a ’90-es évek nagy alija hullámával mentek ki, de volt, aki az utóbbi évek alijázásáról is hasonlóan vélekedett. Ezért tehát fontos, hogy a leendő olék megfelelő információval rendelkezzenek (amit nem feltétlen csak a Szohnuttól kapnak). Idetartozik az is, hogy nem árt, ha valakinek van ideológiai kötődése Izraelhez (ami alatt nem csak a cionizmust lehet érteni). Ahogy az egyik interjúalanyom tömören összefoglalta: “Egy olyan helyet választottam, amihez ha nincs ideológiai kötődésed, nem éri meg választani”. (interjúalany4) Ezzel persze nem értene mindenki egyet. Sokak szerint az is elég, ha az illető olyan mentalitással indul neki az útnak, ami beleillik az izraeli életformába. Sokan idézték ezt a mondást: „Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak”.

A másik aspektus: félre kell tenni a magas elvárásokat: például érdemes elfogadni – persze vannak szerencsésebbek –, hogy jó eséllyel az illetőnek alacsonyabb életszínvonalról és munkával kell majd kezdenie. Ha nem így alakul, az még mindig a jobbik eset, mint fordítva. Azt sem kell elvárni, hogy kint vörös szőnyeggel fogadják a bevándorlót. Ahogy Popper Péter mondta egy előadáson: „Izrael egy turista paradicsom. De Izraelben élni az egész más.”

A szubjektív tényezők közé tartozik még a személyiség, amit persze nehezebb megváltoztatni, de fontos tudatában lenni annak, hogy érdemes nyitottnak, rugalmasnak és elfogadónak lenni – ez persze nemcsak az Izraelbe való kivándorlásra igaz. Az egyik interjúban ezt mondta egy olé: “aki végigszenvedte az életét Magyarországon, az itt is szenvedni fog. Ha meg ott sikerült valamit összehozni, akkor itt is sikerülni fog. Ha bárhol leraksz, én ott elvagyok.”

Ezek a szubjektív tényezők átvezetnek a következő és egyben utolsó kategóriához:

Izraelben – még mindig a személyiségnél tartva – fontos a kitartás: az integráció nem megy pillanatok alatt. Az idő olyan objektív tényező, amire nem sok ráhatásunk van, de fontos észben tartani. (Nem véletlen, hogy nagyrészt olyan interjúalanyaim voltak, akik legalább 5 éve Izraelben élnek, hiszen a kutatás elsődleges célja az volt, hogy feltárja a beilleszkedés szintjét, amit rövidebb idő alatt fölösleges mérni/nézni.) Az egyik szakértő interjúalanyom így foglalta össze: „Akik fél év után visszamennek Magyarországra, ez a legkevésbé érthető kategória – ők mit vártak? Ennyi idő alatt nem lehet integrálódni.” Az utolsó ebben a csokorban az az akarat. Ez ugyan evidenciának tűnhet, de nagyon sokan elmondták: azt tapasztalták, hogy nem mindenki úgy megy ki, hogy ott is akar maradni. Hiába várunk, hiába vagyunk kitartóak, ha nem akarjuk eléggé a beilleszkedést. Ez összefügg a fent említett motivációval. „Alijázni csak Izrael iránti szerelemből lehet. >>Itt élned és halnod kell.<<” (Interjúalany2) Sokan kiemelték, hogy Izraelben nagyon nehéz (meg)élni. Például: „az időjárás borzasztó, a koszt borzasztó, mindenki utál mindenkit, folyamatosan háború van – minek itt lenni, ha valaki nem cionista vagy vallásos?” (szakértő) Ugyanakkor valaki azt is mondta, hogy ideológiából nem lehet megélni. (szakértő) A lényeg, hogy ne azért menjen valaki, mert meg akar gazdagodni, hanem a fókusz azon legyen, hogy ő Izraelben akar élni – valamilyen más oknál fogva.

A praktikusabb javaslatok között az alábbiak voltak: a „kerüld a magyarokat” alapvetés volt sokak szemében. Az egyik interjúalanyom(8) ezt így magyarázta el: „Sokkal könnyebb volt beilleszkednem így, hogy egyedül voltam, mint egy buborékban. Mélyvízbe dobtak és izraeliek között találtam magam.” Valaki más azt emelte ki, amiről korábban is írtuk: ha azt látják, hogy az illető nem akar integrálódni és magyarokkal veszi magát körül, akkor nehezebb lesz neki. A kapcsolati háló sokban összefügg egy másik javaslattal, miszerint érdemes helyi kapcsolatokat kiépíteni, amit sokban segíthet, ha az illető szolgál a hadseregben. A hadsereg egy olvasztótégely, ahol barátokra lehet szert tenni, segíti a héber nyelvtudás elsajátítását és kifejezetten erősítheti az izraeli identitást is. (Természetesen vannak olyanok, akik morális vagy politikai okokból nem hajlandóak rá, és az is teljesen érthető.) A nyelvtudás önmagában nem elég, fontos használni is (sokan nem mernek megszólalni idegen nyelven). Ezt az is segítheti, ha a bevándorló igyekszik olyan munkát keresni, ahol használhatja a hébert – ez persze nem mindig könnyű/lehetséges. Egy másik környezet, ami hasonló szerepet tölthet be: az egyetem. Itt is viszonylag könnyű elsajátítani a nyelvet, lehet barátokat szerezni és találkozhat helyiekkel (persze nem csak velük).

A javaslatokhoz két megjegyzést fűznék. Egyrészt vannak köztük olyanok, amelyek sokak számára egyértelműnek tűnhetnek, mégis azokat emeltem ki, amiket többen is említettek az interjúalanyaim és a szakértők közül. Másrészt az ábrán külön jelöltem, hogy mely tényezők segítenek – az interjúalanyaim szerint –az erősebb izraeli identitás kialakulásában. Nem mindegyik ezt a célt szolgálja. Harmadrészt pedig fontos elismételni, hogy ez a kutatás nem akarja „megmondani a tutit”, mert minden helyzet egyedi és mindenki, aki alijázni akar, úgy indul neki, ahogy az neki kényelmes/szükségszerű. De egyet fontos kiemelni: sokan készületlenül vándorolnak ki – ez az írás nekik szándékozik segíteni.

Ahogy egy blogban megírták, és legyen ez a végszó: „a beilleszkedés nem az országba érkezéssel kezdődik. A beilleszkedés már az alijára való felkészülés része.”

Amennyiben kérdése merül fel a kutatással kapcsolatban, keressen bizalommal az alábbi email címen: [email protected]

 

1. rész: Galut zsidóból izraeli zsidó – avagy az Izraelben élő magyarok zsidó identitásáról

 

[1] Interjúalany5