Galut zsidóból izraeli zsidó – avagy az Izraelben élő magyarok zsidó identitásáról

Ez a kétrészes cikksorozat egy több éven át tartó kutatás eredményeit mutatja be. A szerző az ELTE TÁTK Szociológia Doktori Iskoláján szerezte meg a doktori fokozatát, és a kutatás eredményeit a disszertációjában foglalja össze.

A dolgozat az Izraelben élő magyarok identitását és integrációs módozatait tárja fel. A kutatás 2013 és 2017 között zajlott kvalitatív módszertannal, vagyis 78 személyes interjú készült olyan, magukat zsidónak valló személyekkel, akik 1989 után alijáztak, és legalább egy évet éltek Izraelben (a dolgozat írásakor 51-en Izraelben, 23-an Magyarországon, 4-en egy harmadik országban éltek). Továbbá 30 szakértői interjú készült olyanokkal, akiknek munkájuk vagy önkéntes tevékenységük által rálátásuk van az Izraelben élő magyar közösségre. Ezen kívül a szerző 3 hónapot töltött Izraelben, melynek során résztvevő megfigyelés alkalmazásával kutatott a közösségen belül, illetve online kutatást is végzett. A módszertanról bővebben és az eredményekről részletesebben a disszertációból tájékozódhatnak, mely az ELTE TÁTK Kari könyvtárában elérhető.

A kutatásról készült első magyar nyelvű összefoglaló cikkek az izraelinfo-n jelentek meg négy folytatásban.[1]

Ebben az írásban és a következőben a fenti cikkek által nem érintett aspektusokról lesz szó.

A 78 interjúalanyt (továbbiakban: a minta) a szerző úgy válogatta össze, hogy a minta minél heterogénabb legyen: egyrészt a szociodemográfiai szempontokat figyelembe véve, másrészt a kutatási kérdéseinek megfelelően. A kutatás eredményei nem általánosíthatók, de az adott célnak megfelelnek.

Kutatásom feltáró jellegű volt, mivel az Izraelben élő magyar származású/születésű közösségről viszonylag keveset tudunk. A számuk valahol 9.000 és 200.000 közöttire tehető (a 200.000-ben – mely talán erős túlzásnak tűnik – már benne vannak a leszármazottak és a magyar határon túli területekről bevándoroltak is). A kint élő magyarok nehezen nevezhetők közösségnek, de az egyszerűség kedvéért így hívom őket/írok róluk összefoglalóan. (Erről ezen a linken és a Kötőjelek 2021-es számban olvashatnak bővebben.)

A sokat hallható „ha magyart hallok, inkább átmegyek a túloldalra” kezdetű mondat nemcsak Izraelben jellemző rájuk. Ezt a világ minden táján szeretik hangoztatni a Magyarországról kivándorlók (az Árnyék podcastban is többször van erről szó), de az ellenkezőjével is találkoztam a munkám során, nevezetesen „úgy megörültem, hogy magyar szót hallok” (interjúalany31), hogy – elmondása szerint – oda is ment köszönni hozzájuk.

Ebben a cikkben az interjúalanyaim zsidó identitásáról írok: hogyan élték meg Magyarországon a zsidóságukat, és ez hogyan változott az meg Izraelben. A fókusz az izraeli szakaszon van, hiszen a magyarországi zsidóságról készült két felmérés is (1999-ben és 2016-ban), melyekről Zsidók a mai Magyarországon és a Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben című, a Múlt és Jövő és a Szombat kiadásában megjelent kiadványokban lehet olvasni. Az eredmények ismertetése előtt a minta rövid bemutatása következik:

 

Az interjúalanyok zsidó hátteréről

A minta a származás szempontjából vegyesen áll össze: voltak, akiknek mindkét szülője zsidó volt, de voltak „félzsidók” is, illetve olyanok, akiknek csak az édesanyjuk (volt) zsidó. Mivel Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, nem mindegy, hogy ki „mennyire” zsidó. De voltak, akik már korábban (még Magyarországon) nehézségként élték meg a „félzsidóságukat”. Egyikük így vélekedett erről: „Fel kellett dolgoznom, hogy se ide nem tartozom igazán, se oda. Persze, hogy zavar.” (interjú18) Míg az identitásra erősen tud hatni, az ünnepek megtartására nem volt hatással, hogy ki milyen háttérrel rendelkezik: volt olyan család, ahol csak az apuka volt zsidó és minden ünnepet megtartottak, és olyan is, hogy mindkét szülő zsidó volt, és nem nagyon tartottak semmit.

A magyar kontextusban fontos szerepet játszik az is, hogy mindig is tudták-e, hogy zsidók voltak: a minta kicsit kevesebb, mint a fele valahogy „megtudta”, hogy zsidó – ez mindenkinél különböző életszakaszban történt és egész más helyzetekben. Volt, aki akkor tudta meg, amikor egy kívülálló személy szembesítette az illetővel – akár lezsidózás formájában, akár finomabban. Volt, aki a nagymamájának a temetésén szembesült vele, hogy ez nem olyan temetés, mint amit korábban TV-ben látott. „Furcsa nyelven beszéltek”, mondta. (interjú27) Voltak, akik otthon találtak valamilyen zsidó tárgyat: egy kipát, vagy egy könyvet. És volt olyan is, akinél azt hitték a szülők, hogy a gyerek tudja. Egy esetben az interjúalany akkor tudta meg, hogy zsidó, amikor a családja alijázott. Akkor ő 8 éves volt.

A zsidó háttér harmadik aspektusa a szocializáció volt. Az interjúalanyaimnak mindössze egyötöde nem élt zsidó életet semmilyen módon: se barátai nem voltak, se nem járt zsidó közegbe, iskolába stb.

Ami érdekes, hogy a minta kevesebb, mint egyharmada tartotta a Karácsonyt, ami jóval kevesebb, mint a Kovács András-féle kutatásban: ott ez az arány 73 százalék. Lehetséges, hogy végül azok mennek inkább Izraelbe, akiknél otthon nem volt Karácsony? Ez a különbség természetesen lehet a véletlen műve, hiszen a kutatásom nem reprezentatív mintán alapszik, de a feltevés nem alaptalan.

A zsidóság megélése

A magyarországi életszakasz három csoportba osztható: az első, akiknél nem volt semmiféle zsidóság; a második, akiknél szimbolikusan jelent meg a zsidóság és a harmadik, akik vallásosak voltak. Az első csoportba olyanok is tartoznak, akiknél tabu volt a zsidóság, de olyanok is, ahol csak szimplán nem akartak tudomást venni róla. A második csoportba a „tipikus Hegedűs a háztetőn-típusú zsidók” tartoznak, ahogy az egyik interjúalanyom nevezte magát, illetve a családját. A többiek is javarészt azt mondták, hogy „nagyünnepekkor zsinagógába mentünk”. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik vallásos zsidó családba születtek.

Nem sok interjúalany élt cionista családban, de volt, ahol azt mondták a szülők, hogy „ha felnősz, Izraelbe kell menned” (interjúalany11).

A zsidóság megélése Izraelben sokaknál egy hullámvasútra emlékeztet, ami a vallásosság vagy zsidóság megélésének kutatását nagyon megnehezítette. Az interjúalanyok nagy része: hol vallásosabb, hol kevésbé vallásos életszakaszba került. A mintában összesen 15 személy volt, aki vallásos volt az interjú időpontjában, azaz tartotta a halachikus előírásokat, és majdnem mindegyikük baál tsuvá (megtért személy) volt. Egy híján mindenki Magyarországon kezdte el a vallásosságot. Rajtuk kívül egy interjúalany volt, aki nagyon erősen hívő volt, de mivel ő nem tartotta a vallási előírásokat – nem soroltam a vallásosok közé.

A 15 vallásos interjúalany között volt, aki mindig is tudta, hogy zsidó, volt, aki később tudta meg. Voltak, akik homogén családból származtak, voltak, akik nem stb. Talán nem túl meglepő módon a 15-ből mindössze 1 volt, aki nem az ortodoxia valamelyik ágához tartozott, és ő sem él már Izraelben. (Izraelben a reform vagy konzervatív irányzatok kevésbé elterjedtek, az ortodoxián belül viszont sokféle árnyalat megtalálható.) Ami még meglepő, hogy a vallásos interjúalanyoknak csak egy kisebbsége jelölte meg a vallást, mint motivációt az alijázásra.

A zsidó hagyományok megtartásával kapcsolatban két ellentétes nézet uralkodott. Az egyik szerint Izraelben könnyebb megtartani az ünnepeket/hagyományokat, vagyis „mi azért tartjuk az ünnepeket, mert itt nem lehet nem tartani őket”. (interjúalany40) Ez persze attól is függ, hogy ki hol él: Jeruzsálemben más a helyzet, mint Tel Avivban, csak hogy a legevidensebb különbséget emeljem ki. A másik nézetet az egyik interjúalanyom így foglalta össze: „köztudott, hogy itt az emberek belazulnak” (interjúalany4). Egy másik – szintén a hagyományokat inkább feladó – interjúalanyom ennek egy másik aspektusát emelte ki: „nekem fontosabb Izraelben szekulárisként élni, mint vallásosként külföldön” (interjúalany9). Páran azt is kiemelték, hogy Izraelben a zsinagógába járás nem hoz annyi pluszt magával: míg Magyarországon „smúzolni” jártak (egyesek) a zsinagógába, addig Izraelben nem lelnének ismerősre, így kisebb a motiváció. Mások a zsinagógába járás esztétikai élményét emelték ki (Magyarországon szebbek a zsinagógák). Volt egy harmadik út is: ezt azok képviselték, akik kb. ugyanannyit tartottak a hagyományokból, mint Magyarországon.

Mi változott még?

A zsidóságot nem csak a hagyományokon keresztül lehet megélni. Több interjúalanyom is kiemelte, hogy Izraelben magabiztosabb lett a zsidó identitása. Az egyikük hozzátette a tudás növekedését is: „Többet tudok és az identitásom is magabiztosabb lett.” (interjúalany10) Volt, aki a „felszabadult” szót használta, volt, aki pedig a természetességét emelte ki. A cikk címe is erre utal: galut zsidóból izraeli zsidók lettek. Levetkőzhették a paranoiát, az antiszemitizmustól való félelmet stb., amit sokaknak a zsidóság jelentett Magyarországon. Ez szorosan összefügg azzal is, hogy végre nem a kisebbséghez tartoznak – legalábbis ebből a szempontból. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy azok, akik nem halachikusan zsidók, sok diszkriminációval szembesülnek Izraelben. Hiszen hiába alijázhat valaki (tehát megfelel az alija törvény kritériumainak), ez nem jelenti automatikusan azt, hogy őt Izraelben elfogadják zsidónak. Ahogy ezt az egyik interjúalany(13) megfogalmazta: „vallásos szempontból nem vagyok zsidó, nemzeti szempontból igen”. Ez lényeges különbség, amiről fontos tudomást venni, mielőtt valaki elszánja magát az alijára.

Itt tennék egy rövid kitérőt: jó páran betértek azok közül, akiknek „csak” az édesapja volt zsidó. Volt, aki csak a papír kedvéért ment végig ezen a procedúrán, és azt a színészkedést – elmondása szerint – egy Oscar-díjjal kéne jutalmazni. Ennek a másik oldala az, aki nem hajlandó addig betérni, amíg ezt nem tudja meggyőződésből csinálni. Volt, aki szerint túl sok dologba szólnak bele a betéréskor. És volt olyan is (egy vallásos illető), aki többször tért be, mert ő pedig pont olyan helyen akarta csinálni a betérést, ahol komolyan veszik – viszont azt a betérést nem fogadják el mindenhol, úgyhogy végül csinált egy államit is.

Ahhoz, hogy ezeken a kellemetlen folyamatokon ne kelljen (feltétlenül) átmenni, összeszedtem pár olyan tudnivalót, ami az izraeli integrációt könnyebbé teszi – ezekről a következő cikkben lesz szó.

Amennyiben kérdése merül fel a kutatással kapcsolatban, keressen bizalommal az alábbi email címen: [email protected]

 

[1] – Csak azért, mert magyarok, nem fogok velük barátkozni” – avagy összetartóak-e az Izraelben élő magyarok? 2019.11.12;
– Miért alijáznak a magyarok?; 2019.11.28
– Itthon és otthon – avagy hogyan (nem) sikerül a beilleszkedés az izraeli magyaroknak? 2019.12.14
– Nagyjából minden második magyar elhagyja Izraelt. 2020.01.09.