Zsidók az őserdőben

A megmaradásért küzd az Amazonas-medence egyik utolsó zsidó közössége.

A megmaradásért küzdenek az Amazonas-medence egyik utolsó zsidó közösségének tagjai, akik péntekenként egy matracbolt hátsó helyiségében gyűlnek össze egy perui városban, hogy héberül, egy olyan nyelven imádkozzanak, amelyet alig páran értenek közülük.

Iquitos – a világ legnagyobb olyan települése, amelyet szárazföldi úton nem lehet megközelíteni – az otthona az amazonasi zsidók egyik utolsó csoportjának. Fennmaradását modernkori exodus veszélyezteti Izraelbe, így az elmúlt évtizedben több mint 80 százalékkal csökkent a tagjainak száma.

“Elsorvad a közösség” – mondta a The Guardian című brit lapnak Jorge Abramovitz bolttulajdonos, akinek üzletében a város egyetlen zsinagógája működik. “A többség már elhagyta Iquitost, és nem jönnek vissza.”

Az első zsidók Marokkóból – az Európából, a Közel-Keletről és Ázsiából induló hullámmal – érkeztek a településre a 19. századi kaucsukláz idején. A gumi iránti globális kereslet hamar elegáns házakkal tűzdelt iparvárossá változtatta az elhagyatott őserdei falut. Iquitos kikötőjéből folyami hajók és uszályok vitték az árut az Amazonason, majd Európába az Atlanti-óceánon át. A helyi zsidó közösség az 1900-as évek elején tovább gyarapodott, a Kelet-Európában erősödő antiszemitizmus elől sok askenázi ment az amerikai kontinensre. Köztük volt Jorge Abramovitz apja is, aki Lengyelországból vándorolt ki.

Az 1920-as évekre a malajziai és a Srí Lanka-i kaucsuktermelők megelőzték az amazonasiakat, és beütött a válság. Sok bevándorló elhagyta Iquitost, a 20. század közepére pedig Lima lett a perui zsidó élet központja. Az ország különböző pontjaiból egyre több kis közösség költözött a fővárosba, ahol voltak zsinagógák, rabbik és zsidó iskolák. Iquitos maradt Limán kívül az egyetlen, ahol úgy-ahogy talpon tudott maradni a zsidó közösség, de az is olyan volt Abramovitz szerint, mintha álmát aludná.

A 2000-es évek elején aztán reneszánsz köszöntött be: dél-amerikai és tengerentúli rabbik vezetésével a városban élő zsidó családok – amelyek közül sok áttért a római katolikus vallásra – újjáélesztették őseik hitét a matracbolt hátsó helyiségében. “Szerte az esőerdőben találni zsidó leszármazottakat. De sok esetben nincsenek tisztában a származásukkal” – mondta Jorge Abramovitz felesége, Rivka.

A “spirituális ébredés”, amely segített újjáéleszteni a közösséget, most már veszélyezteti annak megmaradását. Több száz zsidó hagyta el a kopottas várost és emigrált Izraelbe. Abramovitzék szerint ötből négy ember elment. Az alija megfosztotta a közösséget a fiatal felnőttektől, elmentek a házaspár gyerekei és unokái is.

Hozzávetőleg ötvenen maradtak, jórészt öregek és gyerekek. Sokan közülük betért zsidók, például Carlos Puglisi, aki felvette a felesége vallását és azon kevés iquitosi zsidó egyike, aki visszatért Peruba Izraelből. “Segítségre van szükségünk a megmaradáshoz” – fogalmazott. “Szeretnénk, ha javulna a helyzet. Vagy legalább nem romlana” – tette hozzá Jorge Abramovitz.

Az iquitosi zsidók története nem sokban különbözik a városétól. A zsinagógában foghíjasok a műanyag székekből kirakott sorok. A város körül pedig üresek a folyók, amelyek egykor tele voltak az Atlanti-óceán felé tartó uszályokkal és hajókkal.