Zsidó nevet kap a Szim Salom közösségben Iványi Gábor

A Szim Salom közösség honlapján közzétett bejelentés után Iványi Gábor sorai olvashatók apai nagyanyja zsidó származásáról, a keresztény zsidó párbeszéd egyoldalúságáról, valamint arról, hogy közösségének szorongattatása idején csak a zsidó vallásfelekezetektől kapott anyagi és erkölcsi támogatást.

Alább ebből írásából olvasható néhány részlet.

“Amikor édesapám 2009 novemberében meghalt, felhívott Izraelből Naftali Kraus, akivel neki is, nekem is meghitt kapcsolatunk volt (utolsó könyveit mi adtuk ki) kérdezve, megengedném-e, hogy tizenegy hónapon át káddist mondjon érte, „mert mégiscsak egy zsidó lélek volt”. Az ajánlat meghatott, és természetesen elfogadtam ezt a nemes gesztust.

Édesapám, Iványi (eredetileg Lautenbach vagy Lauterbach) Tibor Jenő 1928-ban született. Édesanyja, Freund Mária zsidó származású volt mindkét ágán. Édesapja, Freund Adolf 1868-ban, Győrszigeten született. A Hitközség anyakönyvében láttam is az erről szóló bejegyzést. Sajnos a zsidó nevére nem bukkantam. Édesapja Jakob Freund, szabómester volt, aki a Festő utcában lakott, és ott is halt meg 1895-ben. Mikor legutóbb Győrben jártam, a sírját nem sikerült fellelnem, mert akkor még csak az 1900 utáni temető rész feldolgozása készült el. A temetői névjegyzék kötete kivonatának Freundjai között nem sikerült azonosítanom. Dédnagyapám anyakönyvi kivonatában természetesen anyja neve (Leni Goldstein) is fel van tüntetve.

…

Meggyőződésem, hogy Auschwitz nem egyszeri rettenetes történelmi kisiklás volt, hanem húsz évszázad megátalkodott keresztény antijudaizmusának, majd antiszemitizmusának a gyümölcse. A hajdani kis názáreti Jézus, majd tanítványai köré szerveződött zsidó mozgalomban az első század ötvenes éveitől többségbe kerültek a nem zsidó rómaiak, akik lassan feledtetni akarták az alapítók eredetét. Talán ezért is írta meg a tárzusi Saul (Paul) a Rómaiakhoz írott levelét, melyben világossá teszi, hogy Isten Izraelre vonatkozó kiválasztó szándéka nem semmisült meg, és nem helyettesíthető a zsinagóga az eklézsiával. Mindez azonban láthatóan nem győzte meg a „pogányokat”.  A reformáció sem foglalkozott a szakítás és elhatárolódás kérdésével. Olyannyira nem, hogy Luther – érdemei mellett – sokkal inkább veszedelmes antijudaizmusáról vált hírhedté. Amikor az 500. évfordulóan másokkal együtt kezdeményeztem, hogy a wittenbergi városi templomról (Luther kedvenc igehirdetői bázisa) távolítsák el a förtelmes, úgynevezett zsidó disznót, akkor turisztikai és hagyományőrző szempontokra való hivatkozással ezt a városi tanács nem fogadta el.

Tapasztalatom, hogy a kiengesztelődést óhajtó zsidó-keresztény párbeszéd jobbára zsidók és zsidó-keresztények közt zajlik. Tudom, hogy keresztény oldalról itt-ott legfeljebb gesztusokra futja. 2004-2005 körül a Wesley Főiskola és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részéről egy bűnbánati zarándoklatot szerveztünk. Mintegy negyven vasútállomáson helyeztünk el a táblákat a mártírok emlékére, és tartottunk bűnbánati istentiszteleteket. Kamenyec-Podolszkijba is elmentünk, sőt az ottani nyolcvanezer áldozatot (egynegyede magyar volt) őrző  közparkot rendbehoztuk. 2006 (a libanoni háború óta) Slomiból, Zderotból, valamint Tel-Avívból és környékükről rendszeresen hoztunk saját költségen egy-egy turista csoportot (eddig összesen 12-14 ilyen alkalom volt), hogy valahogy kifejezzük a szeretetünket. Kezdeményeztük több vidéki temető rendbetételét is.

A jelenlegi egyházi törvény átalakulása következtében a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ellehetetlenült, és amikor ennek következményeivel szembesültünk, zsidó testvéreink (így a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség is) soha nem tapasztalt szolidaritással és szeretettel siettek a segítségünkre. Az egyetlen legális közösség a Mazsihisz, amely kiállt mellettünk. Több hitközség támogatott bennünket anyagilag, jelképes 613.000 Forintokkal, amiből a Tóra etikai üzenete volt kiolvasható.”

Teljes írás