Vihart kavart Szegedi Csanád kanadai zsidó turnéja

Írta: index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Szegedi Csanád decemberre tervezett látogatása megosztja a kanadai zsidó közösséget – írja a The Canadian Jewish News. Szegedi, akit az újság „a magyar neofasiszta mozgalom hírhedten antiszemita korábbi jelentős figurájának″ titulál, a Westmounti Chábád meghívására utazna Montréalba december 9-én, de a hír felháborította a zsidó közösség egy részét, köztük több helyi holokauszttúlélőt is. Ez lenne egyébként Szegedi első találkozója egy külföldi zsidó közösséggel.

szegedicsanad1327Igyekszik megváltozni

„Egyértelműen opportunista″ – állítják a látogatás ellenzői, akik szerint Szegedi csak azután vállalta zsidóságát, hogy nem sikerült eltusolnia az ügyet. Paul Herczeg, egy a közelben élő holokauszttúlélő szerint vannak esetek, amikor „neonácik tényleg megváltoztak″, de ez az eset más: „Csak azért csinálta, mert a megvesztegetés nem sikerült, a Chábádot megtévesztik.″

Szegedi a Jobbik tagja és alelnöke volt, mielőtt nyilvánosságra került, hogy anyai nagyanyja zsidó származású, maga is holokauszttúlélő, 2012 júniusában ismerte el, hogy anyai ágon zsidó felmenői vannak , és azt állította, hogy erről 2011 decemberéig nem is tudott. Lenhardt Balázs és Kulcsár Gergely azért jelentették fel Szegedit, mert a politikus egy hangfelvétel szerint állást ajánlott  egy beszélgetés során egy olyan férfinak, aki szembesítette zsidó származásával.

 Devorah Shanowitz, a Westmounti Chábád programigazgatója nem ért egyet: azért hívta meg Szegedit Montréalba, mert szerinte „jóhiszeműen igyekszik megváltoztatni az életét, jóvátenni a múltját és próbál kapcsolódni zsidó identitásához″.

Őszintének tartják

Shanowitz szerint még ha igaz is, hogy Szegedi megpróbálta megvesztegetni zsarolóját, csak félelemből tette, ráadásul „a magyar média fogékony az ultra-nacionalista elemekre, ezért a botrány kirobbanása óta elszántan diszkreditálni próbálják Szegedi Csanádot″.

Shanowitz szerint a szkeptikusoknak értékelniük kéne, hogy Szegedi majdnem két éve folyamatosan kapcsolatban van a Chábád mozgalommal, többek között Köves Slomó rabbival. „A tsuva (vagyis visszatérés, megtérés, vezeklés, ) nagyon fontos fogalom. Rengeteg kelet-európai zsidónak fogalma sincs, hogy zsidó volt az anyjuk, így ők is zsidók″ – mondta.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]