Vélemény: Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban
Iratok nélkül, kiszolgáltatottan
Szakály Sándor, noha eltiltás alatt állhatott az „idegenrendészkedés” kifejezés használatát illetően, nemhogy zavarba nem jött, egyenesen „bravúrosan” oldotta meg emlékmű-avatói feladatát. A történteket nemzetközi összefüggésbe ágyazva először is kijelentette, hogy az áldozatoknak alapvetően az 1939-ben megindult nagy „háború lett a végzetük” (vagyis még véletlenül sem a deportálás). A „mintegy 18 ezer hontalan, rendezetlen állampolgárságú zsidó személyt” ugyanis, mint hangsúlyozta, „a valamikori szülőföld […] nem várta […] tárt karokkal”, sőt…
A magyar kormány aljas céljait a „szülőföldre” telepítés már-már humanitárius megnyilvánulásaként föltüntető mondat (igen visszafogottan fogalmazva) minősíthetetlen. Nem kevésbé, mint az az áldozat-szenzibilis pózba öltöztetett kijelentése, hogy „Magyarország Kormánya […] megköveti elei cselekedetei okán mind az élőket, mind a holtakat, azokat, akiknek a szenvedése és halála elhamarkodott, nem kellő felelősséggel meghozott döntések következménye lett”. Ezzel azt sugallta, hogy a kitelepítéssel (ti. a zsidótlanítási akcióval) mint jogos deportálási („idegenrendészeti”) fellépéssel alapvetően minden rendben volt, csak az időpontot vétették el. A Szakály-féle „korabeli” nyelvezetben nem kívánatosnak nyilvánított zsidók teljes körét vagy igen nagy részét egységesen galíciai származásúnak beállító korabeli szóhasználat máskülönben a korabeli antiszemita retorika része is volt.
Az áldozatokat nem a szülőföldjükre helyezték vissza, hanem a világ egy irányukban gyilkos indulatokkal telített pontján egyszerűen szélnek eresztették. A deportáltak mindeddig elő nem került kataszterének ismerete hiányában az érintettek túlnyomó többségének konkrét születési adatairól fogalmunk sincs. Amikor a náci Déli Hadseregcsoport rendfenntartó parancsnoksága részéről választ kértek a területre özönlő zsidók kilétéről, arcátlan módon a magyar összekötőtiszt azt válaszolta, hogy ezek olyan emberek, akik néhány évvel ezelőtt az oroszok elől menekültek Magyarországra. Ezres nagyságrendet tett ki azoknak a kitelepítetteknek a száma, akiknek a galíciai leszármazása nem volt vélelmezhető, legföljebb egyes esetekben, sok generációval korábbi időkre nézve, föltételezhető volt.
