Van-e kiút az arab rendszerek válságából?

Írta: metazin.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Az arab rezsimeket ötven éve az tartja fenn, hogy az olajjövedelmekből megvásárolják a lakosság beleegyezését az uralkodó körök hatalmához. Amióta azonban a nyersolaj ára messze a csúcs alatt van, biztosra vehető a bukás, hacsak meg nem változik a politikai és a gazdasági rendszer.

Hani Mohammed / AP Photo

A közel-keleti kormányok több mint fél évszázada az olajjövedelmekből finanszírozták patrónus-rendszerüket” – olvassuk Marwan Muasher egykori vezető jordániai politikustól, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért kutatóközpont alelnökétől a Foreign Affairsben.

Muasher annak tulajdonítja a 2011-es arab tavasz lázadásait, hogy miközben az olajár zuhant, a lakosság lélekszáma viharos gyorsasággal nőtt. A korábbi összegek sem lettek volna elegendőek a korábbi juttatási szint fenntartásához, nemhogy a csökkenő olajbevételek. A nagy olajtermelő országok is kezdtek költségvetési deficittel küszködni, hát még azok – így Egyiptom, Jordánia vagy Tunézia –, amelyek az olajexportőröktől kaptak tetemes támogatást az arab politikai egység fenntartásáért cserében.

Irak és Szíria romokban, Jemenben dúl a polgárháború, de a többi arab állam azzal vigasztalhatja magát, hogy túlélte a vihart.  Csakhogy az olajjövedelmekre épített jóléti állam a mai 70 dolláros hordónkénti olajáron fenntarthatatlan, és ez már 2014-ben is megmutatkozott például a jordániai tiltakozásokban. Muasher ezt közvetlen közelről láthatta, mint miniszterelnök-helyettes. Ekkor nem iszlamista erők tiltakoztak, hanem a jómódú középosztály. Az újonnan bevezetett adók eltörlését is követelték, de egyúttal az udvar és a végrehajtó hatalom demokratikusabb ellenőrzését is.

Az arab rezsimek azonban azt a tanulságot vonták le 2011-ből, hogy az engedmények nem demokráciát eredményeznek, hanem rombolást és iszlamista fanatikusok hatalmát. Pedig, legalábbis Muasher szerint Tunézia példája azt igazolja, hogy van út az alkotmányosság felé is. Tunéziában az arab tavasz után már-már egyenjogúsították a nőket, és kimondták az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok sérthetetlenségét. (Muasher azt már nem említi, hogy a régi titkosszolgálat milyen szerepet játszik a színfalak mögött, sem azt, hogy ennek milyen szerepe van az iszlamista terrorizmus féken tartásában. Tunéziából minden más külföldi országnál többen mentek el harcolni Szíriába az Iszlám Állam soraiban, s a túlélők közül sokan visszaszivárogtak.)

A jordániai politikusból lett kutató úgy gondolja, hogy a hagyományos társadalmi szerződés értelmében az arab népek lemondtak a beleszólás jogáról a jóléti támogatások fejében. Most pedig, amikor a jóléti szint tarthatatlan, az uralmon lévők botorul elvárnák, hogy a nép továbbra is rájuk bízzon mindent. Holott a robbanást csak úgy lehet elkerülni, „ha a lakosoknak beleszólásuk” lenne és „alulról építkező rendszer” jönne létre. Több arab országban próbálkoznak is gazdasági reformokkal, igyekeznek több teret adni a magánszektornak, de ettől csak látványosabb lett a korrupció, és az új vagyonszerzési lehetőségekre az uralkodó elit tagjai tudtak lecsapni. Emiatt aztán a lakosság szemében a reformok alaposan lejáratódtak.

Teljes cikk