Valahol az ember mindig elhibázza… – a 110 éve született Kellér Dezsőre emlékezve
Ma már nem nagyon tartják számon, de Kellér Dezső, a magyar kabaré feledhetetlen alakja, a nótaszerző és „a konferanszié” ifjabb korában néha-néha a költészettel is megpróbálkozott. Voltak egészen „komoly” versei, melyekben az élet nagy kérdéseit boncolgatta, ám legtöbbször pesti életképeket örökített meg – röviden, szellemesen, hibátlan ritmusban, s ha magáról beszélt, legtöbbször finom öniróniával.
Fiamhoz…
Fiamhoz írom ezt a verset.
Bár nincsen nékem gyermekem
De költők sok babért szereztek
Fiúkhoz írott verseken.
Fiam, ki majd meg fogsz születni
Jegyezd meg, hogy nem érdemes
Gyötrődve, kínnal verset írni
Mert ezen az ember nem keres.
Ígérem néked drága gyermek
Úgy nevellek, hogy az lehess,
Mi jó apádból soha nem lett,
Legyen belőled: felperes.
(1943)
Azok közé tartozott, akikre nagyon fel tudtam nézni, akire kora ifjúságomtól példaképként tudtam tekinteni. Kellér az egyébként a viharokban nem szűkölködő ötvenes-hatvanas-hetvenes években maga volt a letűnt korból itt maradt polgár: szellemes, sokszor bölcs, de mindig könnyed és elegáns – a pesti aszfalttól elszakadni nem tudó világfi. Módos családba, 1905. december 1-én született Pest hetedik kerületében, a Csikágóban. Apja, a vámospércsi szatócs fia képkereskedő volt, anyja a rozsnyói tanító lánya a háztartást vezette. 1919-ben – miután a családfő szerencsésen hazatér a szerbiai frontról – oda lesz a polgári jólét, Újpestre költöznek egy szoba-konyhás, földpadlós lakásba. Dezső gimnazistaként Bandi öccsével sokszor szappant árul a Lehel téren, hogy a tandíjra-kosztra valóhoz hozzá járuljanak valamelyest. Öccse igen fiatalon, már 17 éves korában újságíró lesz, Dezső azonban – mint a magyar kabaré megteremtője, Nagy Endre is – festői pályára készül. Kellér érettségi után a Ma Este című újság rajzolójaként kezdi a pályáját – ő készít helyszíni illusztrációkat a riporter írásához. Egy alkalommal aztán az újságíró nem érkezik meg, s Kellér megírja magát a cikket is. A rajzért két pengőt kap, a cikkért nyolcat – ahogy később elmondja, a művészetet ezért a hat pengő különbözetért cserélte el az irodalommal.
Színház újságíróként kezdi, a kor ismert sztárjaival készít riportokat, tudósításokat ír, sőt, bennfentes pletykákat. Népszerű műfaj ez akkor. Aztán megint egy véletlen folytán kerül a Színházi Élet humor-rovatának élére: Kálmán Jenő (ma már neve csak a mindent túlélő Sicc-sorozatból ismert) helyettesítésére hívják – és egy életre eljegyzi magát a szórakoztatással, a nevettetéssel. Van, hogy napi ötven-hatvan viccet kell „kiizadnia” – egy életre meg is gyűlöli az „előre gyártott” szellemességet. Első kabarétréfáját 1926-ban írja: Salamon Bélától, Nagy Endre igazgató-társától azzal kapja vissza, hogy tovább nem is nagyon érdemes próbálkoznia, úgyse’ lesz belőle soha tisztességes kabarészerző.
