USA: A Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősítette az abortuszhoz való jogot

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság (LB) döntésében pénteken alkotmányellenesnek minősítette az abortuszhoz való jogot — írja a New York Times. Ez azt jelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államok 50 államának nagyjából felében ezután illegális lehet a művi terhességmegszakítás, sőt, egy tucatnyi államban már most is van erre vonatkozó jogszabály, amely azonnal hatályba lép, ha a Roe vs. Wade-del kapcsolatos korábbi ítéletet eltörlik.

Az USA Legfelsőbb Bírósága

A Politico azt írja, hogy 5:4-es arányú döntés született, vagyis a bíróság hat, konzervatívnak mondott tagjából egy, John Roberts, az LB főbírója nem csatlakozott a konzervatív többségi véleményhez – számolt be a 24.hu.

Magyar idő szerint péntek este Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott, amelyen kijelentette, hogy a döntés miatt veszélybe került az amerikai nők egészsége és élete (…) Ez egy szomorú nap a bíróság és az ország számára is.

Biden, aki szerint az LB lépése 150 évvel veti vissza az USA-t, bejelentette, utasítani fogja az egészségügyi minisztériumot, gondoskodjanak arról, hogy az amerikaiak számára elérhetők lesznek a fogamzásgátló eszközök, akkor is, ha ezt az egyes államok korlátozni fogják. Az amerikai elnök szerint a Legfelsőbb Bíróság konzervatív többsége megmutatta, hogy mennyire szélsőséges gondolkodású, de a kormány minden törvényes módot ki fog használni a döntés ellensúlyozására.

Véleményem szerint ez a szélsőséges ideológia megvalósulása és a Legfelsőbb Bíróság tragikus hibája (…) Ma a Legfelsőbb Bíróság nem csak korlátozta az amerikaiak alkotmányos jogát, hanem egyszerűen elvette azt.

Donald Trump előző elnök viszont dicsérte a legfelsőbb bíróság döntését. A konzervatív Fox televíziónak nyilatkozva azt mondta: az az alkotmányon alapul, visszaadja a jogokat, amelyeket régóta vissza kellett volna adni, és mindenkinek jó lesz.

Mike Pence volt alelnök ki is jelentette, hogy a konzervatívoknak nem szabad nyugodniuk mindaddig, amíg az élet szentségét vissza nem állítják az Egyesült Államok minden tagállamának jogrendszerében.

Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti elnöke szerint a bírósági döntés „felháborító és szívszorító, radikális, szélsőséges”. Beteljesíti a Republikánus Párt azon sötét és szélsőséges célját, hogy elvegye a nők jogát attól: maguk hozhatják meg döntéseiket a reproduktív egészségügy kérdésében. A republikánusok országos abortusztilalmat akarnak, ezért nem szabad megengedni, hogy többségük legyen a kongresszusban.

Az egyházak, vallási felekezetek megosztottak

A katolikus egyház vezető püspökei üdvözölték a döntést, pedig felmérések szerint az amerikai katolikusok többsége támogatja az abortuszhoz fűződő jogokat, és üdvözölte a döntést sok evangéliumi keresztény vezető is.

Több protestáns egyházi vezető és több zsidó szervezet azonban elítélte a döntést, utóbbiak azzal indokolták ezt, hogy a tilalom ellentmond a zsidó hagyományoknak.

A haredi ultraortodox Agudath Israel of America üdvözölte a düntést míg az Ortodox Unió tartja magát májusi nyilatkozatához, amikor a döntés tervezete kiszivárgott, mondván: az ernyőszervezet  “sem nem gyászolja, sem nem ünnepli  az 1973-as szabályozás megváltozatását.

Liberálisabb zsidó szervezetek szervezetek tiltakoznak az abortusz-szigorítás ellen.

Előzmények

A Roe vs. Wade egy 1970-ben indult per volt, amelyet a Legfelsőbb Bíróság tárgyalt. Főszereplője a Jane Roe álnéven futó Norma McCorvey volt, aki 1969-ben, 22 éves munkanélküli hajadonként a harmadik gyerekét várta, amikor abortuszt akart elvégeztetni Texasban. Henry Wade Dallas megyei főügyész feladata az volt, hogy betartassa a törvényt, miszerint csak akkor lehet engedélyezni a művi terhességmegszakítást, ha a terhesség veszélyezteti az anya életét.

McCorvey beperelte Wade-et, és az ügy az Legfelsőbb Bíróságig jutott. A felperes azt állította a bíróságon, hogy a texasi jogszabály alkotmányellenesen homályos, és megsérti a magánélethez való, alkotmányosan védett jogot. A bíróságnak arról kellett ítéletet hoznia, hogy az amerikai alkotmány elismeri-e a nők jogát az abortuszhoz – még akkor is, ha erről nincs benne konkrétan szó.

A Legfelsőbb Bíróság 7-2 arányban úgy döntött, hogy elismeri, de ennek a jognak a védelmét egyensúlyban kell tartani a kormánynak azzal a céljával, hogy megvédje a nők egészségét és az „emberi élet lehetőségeit”. Az akkor ugyancsak konzervatív többségű LB döntése szerint az amerikai nőknek joguk van az abortuszhoz a terhesség első trimeszterének végéig, és ebben az esetben a döntés csak rájuk és az orvosukra tartozik.

[popup][/popup]