Újabb szobor egy antiszemita politikusnak

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Tovább folytatódik a Horthy-korszak antiszemita politikusainak, közszereplőinek rehabilitálása.

Vác, 2019 szeptember 2. Juha Richárd szobrász és műve

Vácon ma szobrot állítottak annak a Kornis Gyulának – írja a merce.hu -, aki Horthy kormányzósága idején vezető oktatáspolitikusként olyan állításokat fogalmazott meg, mint például

„a zsidóság Keletről szabadon beözönölve, békésen először elhódította a magyarság anyagi, majd szellemi kultúráját. […] Fajával veleszületett radikalizmusa és utilitarizmusa egy félszázad alatt a magyarság szellemét megrontotta.”[1]

Kornis Gyula katolikus pap, piarista szerzetes, filozófus, egyetemi tanár és kultúrpolitikus volt, 1927 és 1931 között Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter közoktatásért felelős államtitkára, de már ez előtt is érdemi szinten befolyásolta az oktatáspolitika alakulását: több jelentős oktatási törvény előkészítésében és végrehajtásában is szerepe volt a 20-as évek első felében.

1921-ben, tehát egy évvel a zsidókat a felsőoktatásból kiszorító numerus clausus életbe lépése után megjelent Kultúrpolitikánk irányelvei című műve, amiben szerepel a fent idézett mondat. Ugyanitt szerepel az is, hogy a „nemzeti önismeretre való nevelés” kialakítása érdekében egyrészt fel kell venni az internacionalizmussal szembeni küzdelmet, másrészt pedig a magyar értelmiséget vissza kell „hungarizálni” „eljudaizálódásával szemben”.

A zsidók Kornis szerint túlzott befolyásának visszaszorítására ajánlatai is voltak a politikusnak, például javasolta, hogy figyelmet kell fordítani a magyarok gazdasági pályára történő nevelésére, mivel ezt a területet a társadalom

„úgyszólván teljesen átengedte egy idegen fajnak, mely aztán így szerzett vagyona és függetlensége alapján a nemzet érdekeivel éppen össze nem hangzó aránytalan hatalomra és kultúrára tett szert.”

Egyházi felszentelésben is részesült az antiszemita politkus szobra (Fotók: MTI, Kovács Attila)

Kornis 1931-1939 között kormánypárti országgyűlési képviselő volt, 1938-tól az országgyűlés elnökének pozícióját töltötte be. 1938 végén 15 képviselőtársával kiszakadt a Nemzeti Egység Pártjából, akikkel megalakította a Keresztény Nemzeti Függetlenségi Pártot. A párt programjában kitértek a „zsidókérdésre” is, amire lehetséges megoldásként elfogadták az első zsidótörvényt – aminek értelmében a szellemi szabadfoglalkozású pályák legfeljebb 20 százalékát foglalhatták el zsidók.

Kornis új szobra, aminek a váci Piarista Gimnázium és Kollégium épülete előtti felavatásán Rétvári Bence EMMI államtitkár és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is megjelent, illeszkedik az Orbán-kormánynak abba a jól dokumentált tendenciájába, hogy a Horthy-rendszert és szereplőit feldicsőíti, miközben antiszemitizmusukról és második világháborús bűneikről hallgat – fogalmaz a merce.hu.

Rétvári Bence EMMI parlamenti államtitkár és Schmidt Mária (a szobortól jobbra) az avató ünnepségen

“Ha győztes, gyarapodó jövőt szeretnénk építeni Magyarországnak, azt azzal kell kezdeni, hogy bemutatjuk a diákoknak a magyarság történetének ilyen szakaszait, nagy teljesítményeit – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára hétfőn Vácon a szoboravatáson az MTI tudósítása szerint.

 

[popup][/popup]