Újabb német tengeralattjáró Egyiptomnak

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az új típusú koronavírus-járvány miatt az átadás mindenféle ceremónia nélkül, a projektgazdák szűk körében történt meg.

“A globális koronavírus-járvány miatt ez az átadás igazán különleges mérföldkőnek bizonyult számunkra” – jelentette ki Rolf Wirtz, a TKMS vezérigazgatója.

Ahmed Háled ellentengernagy, az egyiptomi haditengerészet főparancsnoka üzenetében elismeréssel adózott a tengeralattjáró jó minőségének. Tavaly májusban a tengeralattjáró névadó ceremóniáján Háled is részt vett. A tengeralattjáró akkor az S 43 nevet kapta.

A hajógyár szerint a harmincfős legénységgel üzemelő tengeralattjáró 62 méter hosszú és nyolc torpedóvető csöve van. Az árról hivatalos értesülés nincs, a Kieler Nachrichten című helyi lap viszont úgy tudja, a négy tengeralattjáró összesen mintegy egymilliárd euróba (355 milliárd forint) került. A megrendelés keretében 2016 decemberében adták át az első hajót (S 41), amit 2017 augusztusában a második (S 42) követett. A negyediket várhatóan 2021-ben adják át.

Izrael bírálta a német fegyvereladást Egyiptomnak. Szakértők szerint a zsidó állam attól tart, hogy ezáltal csökkenhet haditechnikai fölénye a közel-keleti régióban. Benjámin Netanjahu miniszterelnök izraeli kormányfő 2019 márciusában mégis elismerte, hogy 2014-ben jóváhagyta az ügyletet, amelyet Egyiptom a Muszlim Testvériség mozgalomhoz tartozó Mohamed Murszi államfő idején kötött. Murszit 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból.

A vádak szerint Netanjahu úgy hagyta jóvá a kényes ügyletet, hogy erről a védelmi establishmentet nem tájékoztatta és csak néhány bizalmasa tudott a dologról.

Németországban is bírálatok érik a fegyvereladást az észak-afrikai országnak. Egyiptom ugyanis tagja a jemeni polgárháborúban a kormányerők oldalán harcoló arab koalíciónak, és fegyverszállításokkal a líbiai konfliktusba is beavatkozott. (MTI)

[popup][/popup]