Újabb jogerős ítélet holokauszttagadásért

Írta: TEV - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Jogerősen, 150.000 forint pénzbírságra ítélte Katona Attilát a Kaposvári Bíróság a nemzeti szocialista rendszerek bűneinek két rendbeli tagadása, illetve relativizálása miatt.

auschwitz_birkenau

 

A vádlott ügyvédje védekezésében a szólás- és véleményszabadságra hivatkozott, illetve arra, hogy védence tettének elkövetésekor nem volt tisztában cselekménye társadalmi veszélyességének. Arról is beszélt, hogy a vádlott által közzétett vicc az interneten szabadon elérhető, így feltételezhette, hogy nincs a viccel semmi baj. Az ügyvéd hosszasan sorolta a neten és a könyvesboltokban elérhető zsidó viccgyűjteményeket, így például Papp Richárd: Bezzeg a mi rabbink – Így nevet egy pesti zsinagóga című könyvét is megemlítette, erősen összemosva a zsidókról szóló vicceket a zsidóellenes, agresszív viccekkel. Kitért arra is, hogy a menekültválság kapcsán az országban megjelenő óriásplakátok, például az, ami szerint a migránsok elveszik a munkánkat, indokolhatja nemzetiségi, etnikai csoportokkal szemben erősebb vélemények megfogalmazását (bár azt nem említette meg, hogy az elkövetés idején hogyan volt a védencére hatással egy másfél évvel később kihelyezett hirdetés, és arra sem tért ki, hogy a holokauszt áldozatait nemzetiségi vagy etnikai csoportnak tekinti-e).

A teljes cikk itt olvasható.

Címkék:holokauszttagadás, migránsok

[popup][/popup]