Új francia antiszemitizmus
Franciaországban a hagyományos katolikus antiszemitizmus gyakorlatilag megszűnt, annál erőszakosabb zsidóellenes támadásokat követnek el arab származású merénylők, akik Izraelen vélnek ily módon bosszút állni. A szociológus szerint válságban van a franciaországi zsidóság társadalmi modellje.
„Újra kell gondolni a zsidóságnak a francia társadalomban betöltött szerepét” – olvassuk a párizsi Teleramában Michel Wievorka szociológustól, akit a lap munkatársai a szaporodó erőszakos antiszemita támadások okairól kérdeznek.
Különös, hogy Wievorka ezt éppen az antiszemita támadásokkal kapcsolatban hozza szóba, hiszen, mint maga is írja, a zsidóság nem szolgáltatott semmiféle okot ezekre a támadásokra, vagyis aligha tudná valamiféle új beilleszkedési modellel jobb belátásra bírni a szélsőséges és elvakult merénylőjelölteket. Mert a mai antiszemitizmusnak szinte semmi köze a régihez, amely a royalista-katolikus körök 19. századi felfogásának maradványa volt, s amely előbb a náci megszállással kollaboráló csoportok gondolkodásában, majd az ötvenes években megszerveződő szélsőjobboldal eszméiben folytatódott. Közben a II. Vatikáni Zsinat egyértelműen leszámolt nemhogy az antiszemitizmussal, de az antijudaizmussal is, katolikus alapon antiszemitának lenni vállalhatatlanná vált tehát. Sőt, Párizsnak Lustiger bíboros személyében 2005-ig huszonöt éven át zsidó származású érseke volt. Újabban a szélsőjobboldali Nemzeti Front sem beszél antiszemita nyelven, Wievorka szerint azért, mert erősödő befolyása révén közelebb került az államhoz, márpedig az állam ezt egyszerűen nem tűri.
A holokauszt után, a kollaboráns francia hatóságok bűnsegédi szerepének tudatában a francia nyilvánosságban elfogadhatatlanná vált az antiszemitizmus. Ma is csupán periférikus csoportok gyakorolják, a társadalom peremén élő, arab bevándorlók leszármazottaiból álló csoportok, amelyeknek tagjai Izraelt egyoldalúan megszálló hatalomnak látják, a zsidókat pedig egyszerűen azonosítják Izraellel. Közülük is a legrögeszmésebbek azt képzelik, hogy amikor megölnek egy-egy zsidó fiatalembert, akkor azzal győzelmet aratnak az Izrael elleni háborúban.
A középkori vérvádnak ma már nincs tábora, de a pénzvilág és a zsidóság azonosításának hagyománya ma is tovább él, ezt viszi tovább Dieudonné, a Metazinból is ismert afrikai származású antiszemita komikus, akinek szép számú híve fogyasztja antiszemita szövegeit az interneten. Más hasonló szellemű termékekkel együtt. Például a Cion bölcseinek jegyzőkönyve akadálytalanul terjed, de anélkül, hogy az olvasókkal közölnék, kik a szerzők: az 1901-es orosz titkosszolgálat emberei. A világhálón tömegével terjednek az ennél is vadabb heves antiszemita irományok a szólásszabadság nevében, holott nyomtatásban soha nem lehetnének terjeszthetők Franciaországban.
Wievorka szerint el kellene gondolkodni azon, miképp lehetne megakadályozni, hogy méregkeverők zavartalanul terjeszthessék a legordasabb hazugságokat és vezethessék veszedelmes, erőszakos útra a társadalom peremére szoruló és világmagyarázatot kereső fiatalokat. Közben megjegyzi, hogy fizikai veszélynek azok a zsidók vannak kitéve, akik külső jegyekkel, ruha- és hajviseletükkel is jelzik különállásukat. Ez nem felel meg a hagyományos köztárasági modellnek. Franciaország 1791-ben, a forradalom idején egyenjogúsította a zsidókat, mint egyéneket. Franciának ismerte el őket, és elvárta, hogy annak is tekintsék magukat. A hatvanas évektől ez megváltozott, egy újfajta köztársasági modell alakult ki: a zsidók egy része külön csoportot alkot, büszkén vállalja önálló identitását. CRIF néven külön egyesület képviseli a sok zsidó szervezetet és közösséget, és Wievorka helyteleníti, hogy ez a szervezet mindig és mindenben egyetért Izrael álláspontjával. Néha megtehetné, hogy ezt vagy azt bírálja – jegyzi meg. „Már az is nagy előrelépés lenne.”
A teljes cikk itt olvasható.
