Tunézia: Megkezdődött az El-Greiba zsinagóga kétnapos zarándokünnepe Dzserba szigetén
A világ minden részéből érkező zsidó hívők, miniszterek és méltóságok vettek részt szerdán az el-Greiba zsinagóga éves zarándokünnepének megnyitóján Afrika legrégebbi zsinagógájában, a Dzserba szigeti el-Greibában. | |
A zsidó ünnepi kalendárium szerint Lag Baomer (a peszahtól savuotig terjedő időszak 33. napja) idejére eső zarándoklat idén – 1987 óta először – egybeesik a ramadán muszlim böjti hónappal. Szerda este az el-Greibában közös böjttörő étkezést tartanak zsidók és muzulmánok.
Több száz zarándok vonult fel szerdán, hogy imádkozzon, gyertyákat gyújtson és tojásokra írja a kívánságait, amelyet később a zsinagógában helyeznek el. Egyesek szárított gyümölcsöket és buhát, hagyományos fügepálinkát áldattak meg a rabbival. “Nem könnyű dolog ezt megszervezni, amikor az emberek itt böjtölnek. Fáradtak, de ugyanolyan kedvesen fogadtak bennünket, mint mindig” – mondta a Párizsból érkező egyik hívő, Laura Tuil-Journo. “Idén rengetegen vagyunk, az emberek teljes bizalommal jönnek, amióta Trabelszki úr miniszter lett”. René Trabelszki utazásszervezőt, a zarándoklat társszervezőjét, az el-Greiba zsinagóga vezetőjének fiát novemberben nevezték ki idegenforgalmi miniszternek. Ő az első zsidó miniszter Tunéziában Habib Burgiba volt miniszterelnök és köztársasági elnök korszaka (1957-1987) óta. Az – egy titokzatos helyi szent sírja fölé emelt – el-Greiba a monoteista vallások békés egymás mellett élésének a helye. 2002-ben a zsinagóga ellen elkövetett öngyilkos merényletben 21 ember halt meg. A zarándokok védelmére idén több száz rendőrt és katonát, harckocsikat és helikoptereket vonultattak fel a szigetre. Több mint ötezer zarándokot várnak Franciaországból, Izraelből, Oroszországból és Nagy-Britanniából a mozaik borította zsinagógába a kétnapos zarándoklatra, amely 2002 előtt évente mintegy 8000 hívőt vonzott. Az el-greibai zarándoklat a többségében Dzserbában élő, 1500 zsidó vallású tunéziai egyik legfontosabb hagyománya. Az 1956-ban elnyert függetlenség előtt 100 ezer zsidó élt Tunéziában. (MTI) |