Trump: Amerikaiak tízmillióit nem lehet rasszistának nevezni
Donald Trump rendőrségi reformot célzó rendeletet készít elő. Ezt az amerikai elnök csütörtökön a texasi Dallasban, a rendfenntartó erők képviselőivel tartott kerekasztal-beszélgetésen jelentette be.
Az elnök visszautasította a rendőrség finanszírozásának csökkentését felvető elképzeléseket, és bejelentette, hogy a készülő elnöki rendelet a szigorúbb szakmai normákra készteti majd a rendőrséget.
“Az elnöki rendelet kidolgozásának végén tartunk” – fogalmazott, de nem tért ki a részletekre. Annyit jegyzett meg, hogy bátorítani fogják olyan kísérleti programok megindítását, amelyek során szociális gondozók is segítik majd a rendőrségi munkát.
“Nem nyírbáljuk meg a rendőrségek költségvetését, más utat választunk: azt fogjuk biztosítani, hogy a rendőreink tökéletes kiképzést kapjanak és megfelelő felszerelésük legyen” – fogalmazott. Hozzáfűzte: az Egyesült Államoknak erősebb rendőrségre van szüksége. “Több energiát és anyagi erőforrást fordítunk majd a rendőrök toborzására, kiképzésére és közösség iránti elkötelezettségére” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, hogy haszontalan fráterek mindenütt vannak, de a rendőrségeken – mint fogalmazott – “nincsenek túl sokan”.
Trump kijelentette: együttes erővel kell dolgozni a fanatizmus és az előítéletesség ellen, de szerinte az ország “nem halad előre és a sebek nem gyógyulnak be, ha amerikaiak tízmillióit tévesen rasszistának és fanatikusnak bélyegzik”.
Kifejtette, hogy a kormányzat olyan terveket készít elő, amelyek a “biztonság, lehetőségek és méltóság” jegyében kifejezetten a kisebbségi népcsoportokhoz tartozó és színesbőrű vállalkozóknak nyújt anyagi segítséget. Hangsúlyozta azt is, hogy az egészségügyi ellátásban tapasztalható egyenlőtlenségek felszámolására megnövelik a kisebbségi közösségeket ellátó egészségügyi intézményeknek nyújtott szövetségi pénzügyi támogatást is.
Csütörtökön Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje is kampányrendezvényen volt, Pennsylvaniában vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen. Bírálta Trumpot, és a 2017-es charlottesville-i zavargásokra utalva azt állította, az elnök “úgy döntött, hogy egymás ellen uszít bennünket faji alapon”. Biden szerint Donald Trump rasszistákhoz beszél, s az ő szavaiknak ad hitelt. Állítását nem támasztotta alá konkrétumokkal.
Donald Trump eddigi nyilvános állásfoglalásaiban elsősorban a tüntetéseken megnyilvánuló erőszakra és nem a szükséges rendőri reformokra összpontosította a figyelmét.
MTI
Címkék:George Floyd, rendőrségi reform, Trump