Törvényen kívül helyezi a palesztin Hamaszt a brit kormány

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Gázai övezetben hatalmon lévő Hamasz iszlámista  szervezet törvényen kívül helyezését kezdeményezte pénteken a brit kormány. Az Egyesült Királyság területére vonatkozó intézkedés azt jelenti, hogy bűncselekményt követ el, aki csatlakozik a brit kormány által militáns iszlámista  terrorszervezetnek nyilvánított csoporthoz, és az is, aki másokat a Hamasz támogatására biztat.

Yahyah Sinwar, a Hamasz gázai vezére pedagóiai szerepkörben (Forrás: Twitter)

A nemrégiben szigorított brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akiket e két vádpontban a brit bíróságok bűnösnek találnak.

A brit belügyminisztérium a londoni alsóháznak péntek este beterjesztett rendelet indoklásában kiemelte, hogy a Hamasz rendszeresen Izrael megsemmisítésére felhívó nyilatkozatokat tesz, és az iszlám törvényalkalmazáson, a saríán alapuló iszlám palesztin állam létrehozására törekszik.

A tárca szerint a Hamasz hosszú ideje részese jelentős terrorista erőszakcselekményeknek.

A szervezet katonai szárnyát a brit kormány már húsz évvel ezelőtt törvényen kívül helyezte, de a brit belügyminiszter által elvégzett új helyzetértékelés arra az eredményre jutott, hogy az intézkedést a Hamasz egészére, vagyis a szervezet politikai szárnyára is ki kell terjeszteni a brit lakosság és a nemzetközi közösség védelme, a terrorizmus elleni globális küzdelem támogatása jegyében – áll a minisztérium péntek esti londoni közleményében.

Priti Patel belügyminiszter a rendeletet beterjesztő alsóházi felszólalásában kiemelte, hogy a Hamasznak komoly eszköztára van terrorcselekmények elkövetésére, jelentős mennyiségű fejlett fegyverzethez fér hozzá, és terrorcselekményekre kiképző létesítményei is vannak.

A Hamasz katonai szárnyát a brit kormány 2001 márciusában helyezte törvényen kívül. London akkori megítélése szerint különbség volt a szervezet katonai és politikai szárnya között. Ez azonban a brit kormány mostani helyzetértékelése szerint “mesterséges különbségtétel” volt, mivel a Hamasz egységes szervezetként készít elő és hajt végre terrorcselekményeket, szervezeti szinten vesz részt ilyen támadásokban, illetve biztat másokat ilyen cselekmények elkövetésére – áll a brit belügyminisztérium péntek esti állásfoglalásában.

A Hamasz törvényen kívül helyezésére pénteken beterjesztett brit kormányrendelet a parlamenti vita után, egy hét múlva lép érvénybe.

A Hamasz lesz a 78. olyan terrorcsoport, amelyet a brit kormány törvényen kívül helyez.

Kertész Róbert/MTI

[popup][/popup]