Történészkonferenciát tartottak 1956-ról a tel avivi egyetemen

Történészkonferencián elemezték az 1956-os forradalom sajátosságait és közel-keleti összefüggéseit a tel-avivi egyetemen kedden.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából létrehozott emlékbizottság segítségével megrendezett tudományos tanácskozáson, az ’56-os emlékév izraeli záróeseményén a Magyarországról érkezett tudósok mellett előadást tartott Rafael Vágó, a tel-avivi egyetem nyugalmazott előadója, és felszólalt az egyetem több kutatója is.

A rendezvényen hangsúlyos szerephez jutottak a forradalom, majd az azt követő Kádár-rezsim első időszakának zsidókkal, illetve Izraellel kapcsolatos történései. Szó volt arról is, hogy milyen hatással volt a magyarországi eseményekre a forradalom és szabadságharc idején zajló szuezi válság.

Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora a forradalmat nemzetközi környezetben elhelyező előadásában elsősorban a nyugati és az amerikai be nem avatkozás okait elemezte.

Véleménye szerint a forradalom bukásának egyik oka az volt, hogy az akkori nyugati stratégiával nem állt összhangban a közép-kelet-európai térség átrendeződése a Nyugathoz, miközben a Kádár-rezsim létrejötte és fennmaradása illeszkedett geopolitikai elképzeléseikhez.

Megadja Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóközpontja és a Századvég Alapítvány kutatója Hannah Arendt és Kolnai Aurél műveinek elemzésével a forradalom ideológiai álláspontját, illetve annak hiányát ismertette.

Előadása alapján 1956 sem bal-, sem jobboldali felkelés nem volt, hanem az orosz megszállás és a szovjet kommunista utópia, valamint a helyi zsarnokok ellen irányult, és célja a visszatérés volt a “normalitáshoz”. A bemutatott tanulmányok alapján az ideológia hiányát az igazság igénye és a hazaszeretet pótolta.

Rafael Vágó elsősorban izraeli szemszögből vizsgálta az eseményeket, az éppen akkor tartó szuezi válság fényében. Elmondta, hogy a korabeli helyi sajtóban a magyar események ugyanolyan kitüntetett szerephez jutottak, mint a Sinai-félsziget villámgyors izraeli elfoglalása, és mindez komoly kihívást jelentett az izraeli baloldalnak, amelynek egyszerre kellett szembenéznie a szovjet invázióval Magyarországon és Egyiptom szovjet támogatásával a Közel-Keleten.

Az izraeli kormány számára a legfontosabb kérdés a Magyarországon élő zsidók biztonsága, és Izraelbe vándorlásuk lehetővé tétele volt. A forradalom után mintegy húszezer zsidó hagyta el Magyarországot, közülük hét-nyolcezren választották Izraelt, sokan 1957-ben, a Kádár-rezsim hivatalos engedélyével.

Izrael a zsidók szabad elvonulása érdekében figyelmen kívül hagyta a Nyugat bojkottját a Kádár-kormánnyal szemben: Meir Tuvál izraeli nagykövet volt az első nyugati diplomata, aki december elején átadta megbízólevelét Budapesten, majd az akkori külügyminiszter, Golda Meir utasítására, családi okokra hivatkozva, hazatért Magyarországról, hogy az izraeli diplomácia megőrizhesse kapcsolatait a Nyugattal is.

1957 februárjában Budapestről is új nagykövet érkezett Tel-Avivba. A kapcsolatok rendezése fejében Budapest megígérte az antiszemita atrocitások megakadályozását, és a Kádár-rezsim kezdetén több zsidó vándorolhatott ki legálisan, noha ezt a folyamatot pár hónap múlva lelassították, majd leállították a magyar hatóságok.

Budapest megpróbálta titokban tartani a zsidók kivándorlásának engedélyezését, a korabeli dokumentumok szerint 1957 tavaszán külön kérték Izraeltől, hogy állíttassa le a távozók ünnepélyes, családi búcsúztatását.

Vágó szerint a Kádár-rezsim az izraeli kapcsolattal próbálta legitimálni magát első hónapjaiban a Nyugat felé, a jeruzsálemi kormány pedig kész volt a diplomáciai alkura, cserébe a zsidók védelméért és Izraelbe költözésük biztosításáért, mivel a Kádár-rendszert a zsidók számára stabilizáló erőnek tekintették.

Az összejövetel szervezésében részt vállalt Magyarország tel-avivi külképviselete, amelynek nevében Nagy Andor nagykövet köszöntötte az egybegyűlteket. Saját tapasztalatai alapján  az ’56-os forradalom jelentős külföldi hatását, nyomában a magyarok iránt az egész világon kialakult együttérzést és nagyrabecsülést hangsúlyozta.