Történész vita: Lehet-e emléktáblája egy Wehrmacht-tábornoknak Budapesten?
A budapesti gettó fölszabadításának 73. évfordulója kapcsán ismét a nyilvánosság előtt folytatódhatott az a történészvita a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szervezésében arról, hogy Gerhard Schmidhuber német tábornoknak volt-e szerepe az úgynevezett budapesti gettómentésben, s ha volt, akkor vajon a Wehrmacht főtisztje méltó lenne-e arra, hogy személyesen az ő tiszteletére emléktáblát állítsanak a fővárosban.
Az ügy előzményei amilyen régóta ismertek, ugyanolyan régóta tisztázatlanok, aminek az az oka, hogy a történészeknek rendkívül kevés forrás áll rendelkezésükre, ráadásul ezek a források nem kétségbevonhatatlanul megbízhatók. Így maga a gettómentés sem hiteles dokumentumokkal alátámasztott történelmi tény, hanem logikus következtetésekre alapozott hipotézis. Ami biztos: létezik két tanúvallomás, amelyekből az következtethető ki, hogy magyar nyilasok és német katonák 1945. januárjában a zsidók legyilkolása céljából támadást készítettek elő a gettó ellen, mielőtt a szovjet csapatok odaérnek. Az egyik tanú erre Szalai Pál, a nyilaskeresztes pártnak a rendőrséghez kirendelt összekötője, aki későbbi kihallgatásai során azt vallotta: amikor tudomást szerzett az akcióról, telefonon fölhívta Gerhard Schmidhuber vezérőrnagyot, a Wehrmacht 13. páncélos hadosztályának parancsnokát, Pest város német katonai vezetőjét. Ezután a tábornok megakadályozta a támadást, mivel egy német katonát letartóztatott, a gettó bejárataihoz pedig a saját páncélos egységeit vezényelte védelem gyanánt. A másik tanú Kubissy Béla rendőrfelügyelő, aki később szintén azt állította, hogy támadás készült a gettó ellen, és ennek megakadályozására Szalaival együtt lépett kapcsolatba Schmidhuber tábornokkal.
Mivel ezek a tanúvallomások megbízhatatlanok, a konkrét dokumentumok száma pedig csekély, a történetet utólagosan többféle módon lehet rekonstruálni.
Az egyik, leegyszerűsített olvasat szerint Gerhard Schmidhuber pozitív szerepe a gettómentésben elvitathatatlan, hiszen ha esetleg nem is vesszük figyelembe Szalai és Kubissy zavaros vallomásait, az tény: 1945. január 16-17-én, vagyis a gettó fölszabadítása előtti órákban a német tábornok valóban letartóztatott egy német katonát, s valóban Wehrmacht-katonák érkeztek a gettó bejárataihoz.
A másik, hasonlóképpen leegyszerűsített olvasat az, hogy az ostrom után büntetőeljárás alá vont Szalai és Kubissy a saját szerepüket hazugságokkal felnagyították, jobb színben tüntették föl saját magukat. Ami pedig Gerhard Schmidhubert illeti: a tábornok a haláláig, azaz 1945. február 11-ig a náci német birodalmat szolgálta, a gettómentésben játszott szerepe nem bizonyított, így nem is érdemel Budapesten emléktáblát.
A teljes cikk itt olvasható.
