Toroczkai bemutatta a “Mi Hazánk” gárdistáinak mintadarabjait, vonulni is fognak

Írta: Szombat / Index.hu - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke sajtótájékoztatón mutatta be „új honvédelmi szervezetüket”, azaz a legújabb kori gárdát, a Nemzeti Légiót a párt központjában.

Torockai és nemzeti légiója mintadarabjai

Azt mondta – írja az index.hu -, hogy az MSZP megpróbálta betiltani az egykor 12 ezer tagot számláló Magyar Gárdát, pedig a magyarságnak számos oka van az önvédelemre. Az „aljas munkát” – fogalmazott Toroczkai – a Fidesz folytatta, a Jobbik pedig elárulta a Magyar Gárdát, ezért most a Mi Hazánk folytatja a hagyományt. Új alapokon szerveződnek, nem a Magyar Gárda jogutódjai, de szeretnék azt az eszmeiséget, önzetlenséget továbbvinni.

Június 1-én Szegeden fognak megalakulni hivatalosan, de egyesületi formában már elindították a szervezet bejegyzését. Toroczkai azt mondta, azért Szeged, mert most lesz a 100. évfordulója a  Nemzeti Hadsereg  megalapításának, amikor Horthy bevonulásával „megtisztították Budapestet a kommunizmustól”.

Azt is mondta, hogy a Betyársereggel működnek majd együtt.

Az Index fotóján látni némi Árpádsávot is a Nemzeti Légió egyenruhájának karszalagján

“Szeretnénk a Magyar Gárda gerincét felhasználni és a kiüresedett sorokat újra feltölteni” – mondta a sajtótájékoztatón a szervezet egyik leendő tagja.

A cigánybűnözés szajkózására alapozó politikát – írja az Index -, Torockai azzal is illusztrálta, hogy néhány napja Törökszentmiklós kapcsán így fogalmazott: „különböző cigány családok terrorizálják a helyi családokat”, és hozzátette, hogy ha a pártja kerülne kormányra, ők szibériai bérrabtartással szabadulnának meg ezektől az „antiszociális, szociopata” személyektől.